Naplókivonat
Éva néninek az égiekkel folytatott benső beszélgetései nagyon sokat jelentenek nekem. Szeretném másokkal is megosztani ezt az örömöt, ezért írom a blogot.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot
 

Lelki napló - 41-60


nagyeva|2010. júl. 9. 20:46

LELKINAPLÓ 2010.04.27., kedd

Én: Ma mély áhítatot kaptam a Szentlélektől a Szent Sebek megcsókolásához. Egy párocskáért imádkoztam olyan formán, hogy belehelyeztem őket Jézus vérző Sebeibe. A leány ott akarja hagyni anyját, a férfi a feleségét és gyermekeit és véglegesen össze akarnak költözni. Már évek óta tart a kapcsolatuk. A balláb Sebnél könnyhullatások között könyörögtem az Atyához, hogy Jézus lábsebeinek érdemeiért mindenhatósága erejével küldje őket vissza családjukhoz. A ballábsebbe helyeztem a leányt, a jobblábsebbe a hűtlen férjet, illetve a lelküket. Majd így szóltam Jézushoz:

Én: Drága Mesterem! Melyik ima hatásosabb, melyik talál gyorsabb meghallgatásra? Ha elmondok e két szegény lélekért egy rózsafüzért, vagy ha szívem-lelkem mélyéből nagyon átérezve nyomorúságukat könyörgök értük.

Jézus: Mindkettő egyaránt értékes és kedves Atyám előtt, de most ez a Sebeimbe helyezés és könnyeiddel öntözés, mély részvéted olyannyira megindította Mennyei Atyád szívét, hogy hamarosan ki fogja szabadítani őket a gonosz karmaiból és hazaküldi őket családjukhoz.

2010. 05.02., vasárnap

Én: Ma délután 3 órakor kezdtem imádkozni. Kértem a Szentlelket, hogy segítsen összeszedni figyelmemet, mert éppen tegnap gyóntam meg, hogy nem is egyszer szétszórtan mondom a rózsafüzért. Könyörögtem, adjon valami ötletet, hogy jobban oda tudjak figyelni. Már jött is a segítség. A sugallatára elképzeltem, hogy Jézus velem szemben a másik fotelban ül és nyújtottam Neki a kezemet, hogy fogja meg végig az Irgalmasság rózsafüzér alatt. Bensőleg Ő így szólt: Add a kezed! Ima közben megkérdeztem, megcsókolhatom a kezét, és Ő boldogan igent mondott. Így szólt: most visszaadom neked. Én tiltakoztam, de azt mondta engedelmeskedjek, mert Ő sokkal de sokkal jobban szeret engem, mint ahogy én Őt, és egy puszit nyomott a kezemre. A meghatottságtól könnybelábadt a szemem. Mindez természetesen benső beszélgetésben történt és a képzeletemben, mert én semmit se láthatok. Ezalatt a bensőséges jelenlétbe-helyezés alatt lobogó szeretettel sikerült elmondani az Irgalmasság rózsafüzért. Utána következett a nagyobb próbatétel, a Fájdalmas rózsafüzér a szeretetláng betétekkel. Hiszen ez sokkal hosszabb, újra kértem az édes megszentelő Lelket, hogy segítsen ezalatt is végig figyelni. Most azt sugallta, hogy én (a 71 éves) egy 4 éves kicsi lány vagyok. Jézusom ül a fotelben és én felkéreckedek az ölébe. Összekuporodom, a szívére hajtom a fejem. A Szűzanya letérdel mellénk és átölel mindkettőnket.

A rózsafüzér a kezemben és hárman együtt imádkozunk. Képzeletben kicsi kezemmel minden titoknál megsimogattam Mennyei Édesanyám arcát, hogy szívében átélte Szent Fia nagy szenvedéseit. A harmadik titoknál abbahagyom az imát, feltérdelek Jézus ölében, és együttérzéssel megpuszilom fejsebeit. Ő hálásan mosolyog. A 4. titoknál nagyon megszomjazom, le akarok szállni, hogy igyak egy korty vizet, de Jézus így

szól: „Kislányom, meg tudnád-e tenni, hogy most itt maradsz velem és szomjúságodat felajánlod a közömbös és hitetlen lelkekért?” Ó, igen, felelem, és Ő hamarosan elővesz egy szép kelyhet és valami nagyon finom itallal kínál engem. Közben így szól: Az élet vizével itatlak Évám, mely után soha többé nem leszel szomjas. Ez a jelenlétbe-helyezés olyan élethű volt, hogy az egész rózsafüzért mély együttérzéssel, lélekből fakadóan tudtam elmondani, pedig csak a gondolataimban történt.


Jézus
: Tévedsz, Gyermekem! Ez nem a képzeleted játéka volt, hanem pici leányként valóban ölembe tartottalak. Én nemcsak Megváltód, Jegyesed, Barátod, Mestered vagyok, hanem Atyád is. Éreztettem veled ezt az atyai mivoltomat. Megtanítottalak arra, hogy az un. képzeleti szemlélődés útján milyen könnyen le lehet vetni a szétszórtságot ima alatt. Ez mindenkire vonatkozik. Ha valakinek hideg a szíve, ima előtt csak hívogasson minket, Engem és Édesanyámat, és mi azonnal ott vagyunk. Ha valaki így szól Hozzám: „Jöjj, Uram, álmos vagyok, fáradt vagyok, üdíts föl engem! Gyújtsd fel lelkemet, ölelj a Szívedre!” –akkor Én már abban a percben ott állok előtte kitárt kezekkel és karjaimba zárom, szíve parázsló vagy kihunyt mécsesét fellobbantom.

2010. 05.03., hétfő

Én: Nem bánom én, ha éjszaka is van! Most szól hozzám az én Uram.

Jézus: Évám! Végre volt egymásra egy kis időnk, elmondtad Nekem röviden egész életedet, kiemelve belőle azokat a mozdulatokat, melyek lelked fejlődésében szerepet játszottak. Ugye látod, hogy egy percre se hagytalak magadra? Noha vallásos környezetben nevelkedtél, de hol volt a lelked a maitól? Türelmesen vártam 43 éves korodig, igazi nagy megtérésedig. Ott voltam küzdelmeidben, fáradozásaidban, eleséseidben és ébren tartottam a hitet benned. Súlyos szenvedéseiddel, lelki-testi gyötrelmeiddel, kilenc műtéteddel fényesre tisztítottam lelkedet, betegségeidből meggyógyítottalak, hogy előkészítselek 6 éve tartó feladataidra. Ó, mennyire szeretlek! Ha tudnád, milyen nagy terveim vannak még veled! De a jövőt előtted is fátyol fedi.

Én: Édes Jézusom! Köszönöm életemet. Tudom, ennek a vegyes, küzdelmes életnek minden percére szükségem volt, hogy lelkem a mai állapotig eljusson, semmi sem hiányozhatott belőle: érdemiemmel, gyengeségeimmel, bűneimmel, szenvedéseimmel fontos terved volt.

Elérkeztem életem legboldogabb, legbékésebb, legkiegyensúlyozottabb szakaszába. Végre  - úgy érzem – egészen szívem trónjára emeltelek. 71 éves fejjel a szó legtisztább értelmében lángoló szerelemmel szeretlek, és tudom, hogy Te ennél sokkal jobban szeretsz engem. Áldott légy, édes isteni Jegyesem, hogy ilyen gyönyörűséges öregkort adtál nekem. Ez nem azt jelenti, hogy nem érnek bántások, de ezek a Te kegyelmedből leperegnek rólam: gúnyolódások a hátam mögött és elitélő megjegyzések a szemembe. Mindezt örömmel fogadom a te nevedért, Irántad érzett szeretetből.

2010. 05.05., szerda

Jézus: Drága Évám! Miért sírsz? 2 évvel ezelőtt még nem volt elég erős benned a szellemek megkülönböztetésének karizmája, és mikor megkérdezted Tőlem, hogy okkult dolog-e a homeopátia, a gonosz „nem”-mel felelt neked. Nincs olyan választottam, akinek ellenségem be ne keverne. Ma újra megkérdezted: okkult gyógymód-e a homeopátia? Ne aggódj! Hát nem bízol Bennem? A színigaz valóságot diktálom most neked. Megkaptad a megkülönböztetés karizmáját, 2 választott gyermekem hosszú, órákig tartó imával ezt megerősítette benned. Tehát higgy válaszomban: A homeopátia okkult szer, mert nemcsak a növényi anyagok hatnak általa a betegre, hanem a negatív szellemek által előhívott erő, tehát a Sátán ereje. Ő tud gyógyítani, de azután annál inkább rombol. Aki ilyen szert elfogad, a gonosz hatása alá kerül, ki előbb, ki később. Nem abba a betegségbe esik vissza, amit ez a szer meggyógyított, hanem pszichés rendellenességei, magatartászavarai vagy depressziója lesz.

2010. 05.07., péntek

Én: Drága Jézusom! Most egy különös kérdésem van Hozzád. Az előbb, miközben üzenetedet telefonon felolvastam egy testvéremnek, úgy éreztem, hogy valaki baloldalról az oldalamra tette a kezét. Gyorsan odanéztem, hogy ki jöhetett be a szobámba, hiszen zárva van az ajtó. Nem láttam mellettem állni senkit. Pedig nagyon valósághű volt az érzés. Még a kéz melegét is érzetem. Megmondanád nekem, mi volt ez?

Jézus: Igen, megmondom. Míg telefonáltál, itt álltam a hátad mögött és balkezemmel átöleltelek, hogy erősen higgy jelenlétemben. Hidd el, míg írod üzeneteimet vagy a naplódat, míg fogadod testvéreid telefonálását, Én mindig itt vagyok egészen a közeledben.

Én: Ó, édes Uram! Köszönöm ezt az érintést! Már máskor is éreztem ilyet, de azt hittem, hogy talán az idegek játéka.

2010. 05.10

Én: Egy lelkes engesztelő csoport az Úr Jézus segítségét kérte, mert nagy kételkedés fogta el Őket, amiért késik a Figyelmeztetés. Tépelődésükben egészen odáig jutottak, hogy talán nem is igaz az egész.

Jézus: Drága türelmetlenkedő Gyermekeim! Mindenekelőtt leszögezem, hogy ellenségem az, aki belétek ültette a kételkedés kígyóját. Mivel ígéretem még mindig nem teljesült, kezditek azt hinni, hogy nem is fog. A közmondásotok is így szól: „Ami késik, az nem múlik.” Egyik problémátok a hiúság, hogy mit szólnak mások, akiknek már mondtátok a Nagy Figyelmeztetést? Kinevetnek, gúny tárgyává tesznek. E téren tud titeket a gonosz leginkább megzavarni, hiszen látja, hogy még mindig az bánt, milyen véleményt alakítanak ki rólatok az emberek. Ha majd azzal törődtök, hogy Nekem hogy tetszik, amit gondoltok, beszéltek, tesztek és a csúfolódásokat áldozati ajándékként nyújtjátok át Nekem ellenségeitek megtéréséért, azzal megbénítjátok a Sátánt és abba fogja hagyni a kételkedésre uszítást. Miért nem jött még el a Figyelmeztetés? Mert Atyám végtelenül türelmes a közömbös és hitetlen emberek millióival szemben. Meghallgatja a ti engesztelő, felajánló imáitokat, életfelajánlásaitokat és ezt a várakozási időt arra használja, hogy imáitokat kegyelemmé alakítva sok embert megtérítsen. Minél tovább vár, annál kevesebb ember fog meghalni és elkárhozni a Figyelmeztetés alatt. Ez az Ő végtelen irgalmát és szeretetét fejezi ki. A késedelem egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem lesz Figyelmeztetés. A másik problémátok a türelmetlenség. Olyanok vagytok, mint a kisgyermek, aki nem kaphatja meg azonnal, ami kíván. Toporzékol, haragszik és csalódottságot érez. Csak magatokra gondoltok, mert úgy érzitek, már fel vagytok készülve a Szentlélek eljövetelére. Pedig nem. Amíg nem értitek meg, hogy a késlekedéssel sokkal kevesebb lesz a halott, hogy milliók megtérnek azalatt, addig önzően gondolkodtok, tehát lelketek még nincs egészen rendben. Hogy nem hisztek maradéktalanul üzeneteimben az azt is jelenti, hogy hitetek még nem elég erős, még meg tudja ingatni ellenségem. Vigyázzatok, ne hogy kételkedésben találjon bennetek Szentlelkem! Erősíteni és bátorítani akarlak titeket, hogy a nagy események egészen biztosan eljönnek, és nagyon hamar. De ne az töltse be szíveteket, hogy mikor és hogyan, hanem a szegény, hitetlen és megátalkodott lelkek megmentésének gondolata!

Megáldalak benneteket a türelem lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2010. 05.15., szombat

Én: Az előbb hosszasan eltűnődtem azon, hogy az utóbbi 1-2 évben milyen nagy változás állt be az embertársaimmal való kapcsolatomban. Jézusom! Te jól ismertél engem kicsi gyermekkoromtól fogva. Minden közösségben a legbutábbnak, a legcsúnyábbnak, a legügyetlenebbnek éreztem magam. Úgy látszik ez az érzés, ez a félénkség látszott rajtam, mert bármilyen társaságba kerültem, mint tanuló az osztályba, mint pedagógus a tantestületbe, sehol nem volt tekintélyem, nem sokba vettek. Csak a művésztelepeken vettek körül tisztelettel a festői képességeim miatt, amit Tőled kaptam. Tehát egész életemben a társaság peremére kerültem és soha nem is vágyakoztam középpont lenni. És most álmélkodom azon, hogyan tudtatok egy 50-60-70 fős engesztelő közösség élére állítani engem, aki izgulós, nem is jó előadó és egy cseppet sem vezetőképes.

Jézus: Évám! Amint látod, neked csak egy dolgod volt: engedelmeskedni, a hangodat kölcsönadni, hogy rajtad keresztül szólhassunk gyermekeinkhez. Emlékszel, hogy tiltakoztál, féltél? Végülis szótfogadtál, mert megértetted, hogy égi terveinkhez szükségünk van rád. Ugye sosem hagytunk cserben? Mindig segítettünk a beszédek alatt, hogy ne vallj szégyent? Most már bátor és határozott vagy, nem félsz, nem izgulsz és örömet szerez neked ez a feladat. Mi Égiek adjuk az átérzést és lelkesedést üzeneteinkhez, a bátorságot és a határozottságot kiállásodhoz, az akaratot, az  egészséget és erőt a felkészüléshez. Kicsi Leányom! Azt kívánom, teljen sok örömöd ebben a nemes szolgálatban!

2010. 05.31.

Én: Olyan dolog történt velem, ami még soha. Kb. 3-4 nappal ezelőtt az íróasztalom körül különös bódító liliom és gyöngyvirág illat keveréket éreztem. Arról hallottam már,  hogy a liliomot nem szabad abban a szobában tartani, ahol alszunk, mert illata mérgező. Kitártam az ablakokat, kereszthuzatot csináltam. Csodálkoztam, mert semmiféle vágott virág nem volt a szobában. Az illat csak nem tűnt el. Órákig ott volt a szobámban, azután egyszercsak már nem lehetett érezni. Másnap ugyanez megismétlődött és én csak törtem a fejem, mi lehet ez. Tegnap, Szentháromság Vasárnapján itt volt nálam a nagy család, búcsú napja volt. Kint az asztal körül ülve eszegettünk, beszélgettünk. Csak a legnagyobb unokám, Gabikám nem volt közöttünk. Utánanéztem. Ott ült egyedül a szobámban. Leültem vele szembe a fotelba és ámulva tapasztaltam, hogy erős liliomillattal volt tele a levegő, pedig az ablakom nyitva volt. Gabika is érezte ezt a különös illatot. Egy darabig ott volt, azután eltűnt. Este, mikor már egyedül voltam, megkérdeztem Jézusomat:

- Uram, mi lehet ez az illat? Hiszen nincs virág a lakásban. Ő így válaszolt:

- Kislányom, már harmadszor éreztetem veled Jelenlétemet, megajándékoztalak az illatommal.

Én: Ó, Drága Jézusom! Köszönöm ezt a csodálatos ajándékot, szereteted nagyon kedves megnyilvánulását. Boldoggá tettél. Ha sejtettem volna, hogy Te vagy, dehogy csináltam volna kereszthuzatot! Már néhány lelkitestvéremmel történt ilyen, és Te üzented nekik, hogy a Jelenléted illata. De hogy ilyesmi velem is előfordulhat, arról álmodni se mertem.

2010. 06.07.

Én: Édes Üdvözítőm! Amióta az egyik szerdai engesztelésen a szemlélődésre, a kontemplációra tanítottál minket, azóta egyre gyakrabban használom ezt az imaformát. Nemcsak egyedül, hanem közösségemmel is. Így sokkal örömtelibb az imám, így nem lehet nem odafigyelni. A hagyományos rózsafüzér tizedei előtt a titkokról szemlélődöm. Pl. hogyan is történik ez a Világosság rózsafüzér 5. titkánál? Becsukom a szemem és így szólok: Jézusom, hiszem hogy emberi alakodban és isteni dicsőségedben jelen vagy az Oltáriszentségben. Tehát úgy vagy benne, mint betlehemi kis Jézus, mint názáreti kisfiú, mint növekvő kis kamasz, mint felnőtt fiatalember, mint kereszthordozó Jézus, mint kersztrefeszített szent Áldozat és mint feltámadt Üdvözítő. Most arra kérlek, képzeletben lépj ki az Eucharisztiából 5-6 éves kisfiú képében, és jöjj ide hozzám! Engedd, hogy én is ilyen kicsi leány legyek, amikor még ártatlan az ember! Miért hívtál, Kistestvérem? – kérdezed.

- Hogy játssz velem egy kicsit.

- Mit játszunk?

- Fogócskát! – mondom én – Te vagy a fogó. Elkezdek szaladni és Ő utánam szalad. Hamar elkap és mondja:

- Megvagy! Soha többé nem engedlek el. Az Enyém vagy örökre.

Erre kitárom nagyra a szívem ajtaját és behívom magamhoz. Nem más ez, mint lelkiáldozás. Trónt készítek  Neki, csillogó koronát teszek a fejére és mondom:

Szeretet kis Királya, imádlak, szeretlek, maradj nálam örökké.

Drága Mesterem! Add meg nekem a kegyelmet, hogy végre ugyanolyan tiszta és ártatlan lehessek, mint 5-6 éves koromban voltam, hiszen azt mondtad: „Míg nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem juthattok be a Mennyek Országába.” Amen.

Vagy a fájdalmas rózsafüzér 3. titkánál a gondolataim szárnyán már ott is vagyok a helyszínen. Ó, Uram! Ott ülsz már az éles cserépdarabokon. Látom, hogy melletted guggol egy suhanc és az utolsó mozdulatokat teszi a töviskoronád készítésével. Megragadom a koszorút és el akarom venni tőle, hogy eldobjam. De ő szorosan tartja és káromkodik, kiabál velem. Mindkettőnknek csupa vér a keze, de végül is ő győz, durván és kegyetlenül belenyomja a fejedbe. Majd az egyik pribék megállapítja vihogva, hogy nem jól áll a koronád és egy bottal nagyot üt a tetejére. A fájdalom, amit érzel, az én szívembe is mélyen belehasít. Patakokban ömlik fejsebedből a vér. Van nálam egy tiszta fehér zsebkendő, óvatosan letörölgetem homlokodról, szemedről, arcodról, orrodról. Majd összehajtogatva beteszem a zsebembe. Ott áll Édesanyád pár méterre tőlem, fájdalomtól elalélva. Odafutok, átölelem és kezet csókolok neki. Drága Jézusom! Könnyek között kérek Tőled bocsánatot azokért a tövisekért, melyeket én szúrtam a fejedbe, azután a gyermekeim és testvéreim bűneiért az ő hozzátartozóik bűneiért és minden ember bűnéért. Amen.

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
 

Lelkinapló - április 16 -


nagyeva|2010. ápr. 30. 23:48

2010. március 23.    LELKINAPLÓ

Én: Most leírom, hogy ma hogyan segített Jézus legyőzni a kísértést.

Valakitől kaptam egy mély lelki sebet, a hátam mögött igazságtalan rossz dolgot mondott rám. Többen hallották és valaki visszamondta nekem. A gonosz legbuzgóbb, legáhitatosabb ima közben kísértett. Arra késztetett, hogy hagyjam abba az imádkozást, és hívjam fel a megbántómat. Indultam a telefon felé, de valami belső kényszer hatására arra gondoltam, hogy majd ha befejeztem az imádkozást. Azután megkérdeztem Jézust: Mit tanácsolsz? Hívjam fel vagy ne? Ő azonnal nagy hévvel válaszolt: -Ne, ne a világért se! Vita és veszekedés lesz belőle, melynek során új sértéseket kapsz. Erre leültem, elzavartam a gonoszt és nagy békés nyugalom szállt rám. Tovább imádkoztam. Tehát mi a tanulság ebből? Kísértés idején rögtön Jézushoz kell fordulni, nem szabad várnunk, hogy elhatalmasodjon rajtunk, mert ha sokáig gondolkodunk, beleesünk a csapdába.

2010. március 24. csütörtök

Körülbelül egy hete egy választott gyermeke az Úrnak a következő látomást kapta:

Kérlek, Jézusom, mondd meg mit jelent ez!

Jézus: Készüljetek nagy bűnbánattal, napi lelkiismeret-vizsgálattal, mert fogy az idő, már egy időegység sincs hátra a figyelmeztetésig.

2010.március 25., péntek

Én: Margitnak volt egy látomása rólam. Látta, ahogy a Szűzanya az Ő nyakából egy érmet akasztott az én nyakamba és megsimogatta a fejemet. Majd a Mennyei Atya nyújtotta a kezét felém, a két karjába vett és megpuszilta a homlokomat. Mit jelent ez Jézusom?

Édesanyám elismerését és köszönetét fejezte ki az éremmel, amit a nyakába tett, a rádbízott égi feladatok elvégzéséért. Atyám eláraszt téged végtelen szeretetével. Az Ő karjában vagy, nincs mitől félned, biztonságban érezheted magad.

Én: Valaki előtt ez a kép jelent meg látomásban. Kérte, kérdezzem meg Jézus Urunkat, hogy ezzel mit akart üzenni.


Jézus: Nagy kegyelemmel borítom be a gyakori áldozókat: védelmet, erősítést adok nekik az elkövetkezendő megpróbáltatásokhoz.

2010. március 28.

Én: Ma felhívott Szlovákiából egy ismeretlen hölgy, és arra kérlek drága Mesterem, hogy hallgasd meg a problémáját. Ő egy szomorú, aggódó édesanya, aki nagy gondban van 18 éves leányával. Azelőtt nem volt semmi baj, szépen, békében éltek. A lány társaságban megismerkedett egy jómegjelenésű, barátságos, roma származású fiatalemberrel. Sajnos ennek a fiúnak volt egy barátnője és egy közös gyermekük. Elhagyta őket. Ez a leány, Réka egyre jobban beleszeretett a fiúba, Attilába. Réka jó katolikus, gyakorolja a vallását, a fiú nem, de azért a kedvéért elkíséri a vasárnapi szentmisére. A leány szülei nagyon viszolyognak ettől a kapcsolttól. Félnek, hogy házasság, vagy együttélés lesz belőle. Se szép szó, se szidás, se fenyítés nem használ Rékának, nem tágít Attila mellől. Sőt össze akar költözni vele. Az ellenzés miatt szüleit gyűlöli, alig szól hozzájuk. Ó, Uram! Segíts! Adj tanácsot, mit tegyenek?!

Jézus: (Így add át neki, Évám!) Hozzád szólok szegény, elkeseredett, aggódó édesanya. Ez az egyetlen gyermeketek van, és elképzelésetek vele kapcsolatban egyáltalán nem jön be. Úgy terveztétek, hogy mikor befejezi tanulmányait, talál egy magához való rendes, vallásos fiatalembert, akinek van munkahelye és legalább hasonló végzettsége, mint Rékának lesz. De itt a fiú munkanélküli, van egy házasságon kívüli gyermeke és cigányszármazású. Természetesen földi szemmel nézitek ezeket a problémákat: 1.) Hogyan, miből fogja taníttatni és eltartani kislányotokat?

2.) Ez az egészen más szokásokon és hagyományokon nevelődött fiú és a családja hogyan fogadja be Rékát? 3.) Mit szólnak a ti ismerőseitek, rokonaitok az ilyen felemás kapcsolathoz? Mind a három gond egyformán nyomaszt benneteket. Ti szülők most vegyétek fel az Én „szemüvegemet” és azon keresztül vizsgáljátok a fiatalokat! Én, Jézus kétféleképpen látom a jövőjüket: Ha úgy alakul, hogy összeköltöznek, Réka és Attila eleinte nagyon boldog lesz. Az együttélés alatt hamar kijönnek a hibáik. A fiú látja, hogy az előző élettársa – igaz, hogy megcsalta őt – de háziasabb, szorgalmasabb volt, remekül főzött és mindig volt tiszta vasalt pólója, inge, nadrágja a szekrényben. A lakásban tisztaság és rend volt. Most

bizony nincs így. Ezt megunja, szóvá teszi és parázsveszekedések lesznek. Attila hirtelen természetű, nem tud uralkodni magán és elcsattan az első pofon. Leányotok megijed és hazamenekül. Lehet, hogy így alakul a jövőjük. De van egy másik verzió is: Réka minden erejét összeszedve igyekszik szorgalmasabb lenni, megtanul főzni, takarítani, és társa hangulatváltozásait türelemmel viseli. Rábeszéli az egyházi esküvőre, lelkét csiszolja, alakítja és a fiú egészen megtér, megszelídül.

Réka nem véletlenül szeretett bele ebbe a cigányfiúba. Benne volt a terveimben. Réka nélkül ennek a gyermekemnek a lelke elkárhozna. Ő az eszköz a lélek megmentésében. Egyetlen lélek olyan értékes, hogy többet ér minden vagyonnál, diplománál, bőrszínnél, az emberek véleményénél és az egész világmindenségnél. Itt most már csak egy a kérdés: leányotok kibírja-e a kezdeti nehézségeket és a szeretet, türelem győz-e nála, vagy a lustaság, az érzékenység és önszeretet?

Nektek szülőknek, bármily fájdalmas, nem sok szerep jut. Felneveltétek, de nem magatoknak. Hagynotok kell, hogy az életét ő alakítsa, úgy ahogy neki tetszik. A saját lelkéért is ő maga felel, nem ti. A pletykás, mindenen megbotránkozó emberek véleményével pedig egy cseppet sem törődjetek. Leányotokat bízzátok Rám, hogy akaratom szerint alakítsam sorsát! Ti pedig, mint jó keresztény emberek ne csak mondjátok, hanem éljétek szavaimat, amit Atyámhoz intéztem: „…NE AZ ÉN AKARATOM, HANEM A TIÉD TELJESÜLJÖN!”

2010. április 5. Húsvéthétfő

Én: Ma szép napom volt. Mikor hazajöttem a szentmiséről, itt volt a nagy család, körülültük az asztalt: ettünk, ittunk, beszélgettünk. Mikor elmentek, egy kis rendcsinálás a „csatatéren”, azután elővettem a szerdai üzenetet. 1-2 telefon és jött a nap fénypontja: az imádkozás. Kértem a Szentlelket a szőnyegen állva, hogy különösen készítse elő a szívemet, hogy nagy hódolattal és szeretettel tudja várni a feltámadt, megdicsőült, ragyogó Jézusomat. És jöttél, Jézusom, a képzeletemben ünnepi fehér ruhában, aranyövvel derekadon. A nyakkivágásod szélén és bő ruhaujjaid szélén aranycsík. Barna hullámos hajad válladra omlott, szemed tele volt szeretettel és ezt mondtad: „Feltámadtam. Élek e ragyogó, tökéletes testben. Egyszerre képes vagyok sok helyen ott lenni és bármikor eltűnök. Jöjj, Kicsim, borulj a Szívemre, most csak Mi vagyunk ketten: Te meg Én.

Hasonló romolhatatlan, korlátlan tulajdonságokkal felruházott testtel foglak téged is megajándékozni, ha eljön az ideje. Ezt teszem majd mindnyájatokkal, akik hisztek Bennem és szerettek Engem. És mos t tedd, amit szoktál nap mint nap! Kínálom neked szent Sebeimet, melyek a legfényesebb briliánsnál is tündöklőbben ragyognak.”

Én: Boldogan megteszem, Uram. Először nyújtsd jobbkezed sebét, hogy megcsókolhassam! E Szent Sebből áradó fénysugárral pásztázd körül az egész nagy Magyarországot leszakadt részeinkkel együtt, és vedd pártfogásodba! E fénnyel világosítsd meg minden magyar honfitársam értelmét, hogy jól sikerüljön a idei választás! Áldj meg minket pártatlan, igazságos, becsületes és Istenhívő vezetőkkel! Most kérem bal kezedet. Esengve kérlek, fordítsd e ragyogó Szent Sebet mind az 5 kontinens felé és küldd vele áldásodat és oltalmadat minden gyermeked felé, bárhol is él, érintsd meg e fénysugaraddal szívét. Édes Jézusom, feltámadt, megdicsőült Üdvözítőm, most sarkig kitárom szívem mindkét ajtaját, és Szent, Lángoló Szíved Sebéből áradó fényt bocsásd be az én kopár, száraz hajlékomba, és a te isteni szereteteddel borítsd virágba, hogy úgy szerethesselek Téged, ahogy még eddig soha és úgy szerethessem felebarátaimat, ahogy neked tetszik!

Lehajolok, letérdelek Lábaid elé és könyörögve kérlek, láb Sebeidből kitörő fénynyalábok mint izzó lézersugarak forrasszák eggyé darabokra szakadt Egyházadat, egyesítsék a sok tévelygő teremtményedet a pápa zászlaja alá, hogy teljesüljön régi óhajod: hogy egy akol és egy pásztor legyen. Boldogságom, Jézus! Nyújtsd ide sokat szenvedett jobbválladat, hogy Szent Sebéből áradó tündöklő sugár gyógyítsa be minden embertársam testi-lelki betegségét, árassza el kegyelemmel a némán szenvedők szívét, akik elfogadják és felajánlják keresztjüket másokért, és világosítsa meg azok értelmét, akik még zúgolódnak, lázadnak és nem tudják mekkora kincs a szenvedés. Utoljára pedig hajtsd ide, édes Megváltóm, Fejedet, az isteni tudás és értelem tárházát csillagként ragyogó Fejsebeddel, hogy alázattal megcsókoljam azokat! E csillagok fényével érintsd meg és ébreszd föl a legnagyobb bűnösöket, a legmegátalkodottabb testvéreimet, akik nem hisznek Benned, nem hálásak Neked és nem szeretnek Téged. Ők is a Te forrón szeretett gyermekeid, ne hagyd őket elveszni!

Jézus: Drága Kincsem, kicsi Évám! Ez nagyon szép volt. Kedves húsvéti ajándék volt tőled. Tudod, ezeket a mindennapi csókjaidat elraktározom emlékezetembe, és Örök Otthonodban dúsan megjutalmazlak majd érte. Nagy örömet okozol azzal, hogy másokat is megtanítasz erre. Most már ők is ezt teszik és vigasztalják Szent Szívemet milliók szeretetlenségéért.

Én: Drága Mesterem! Most az előbb segítettél megtapasztalni, amit 1-2 hete a karizmatikus testvéreim mondtak a Szentlélektől kapott „nyelvek imája” erejéről. Azt mondták, hogy ez a nyelvima hatékonyabb a földi szavaknál. Mikor a láb Sebeiddel kapcsolatosan le akartam írni a „lézer” szót, egyszerűen kiment a fejemből. Kb.5-10 percig könyörögtem Hozzád, a Szentlélekhez és a Szűzanyához, hogy súgjátok meg ezt a szót öreg fejemnek, hogy le tudjam írni, de Ti hallgattatok. Hirtelen arra gondoltam, próbálom a „nyelvimával” kérni. Ámulva tapasztaltam, hogy a kiejtett idegen szavak között a hatodik ez volt: LÉZER. Most érzem át igazán, hogy milyen értékes és hasznos ajándékot kaptam én érdemtelen az édes megszentelő Lélektől. Ezután gyakrabban fogom alkalmazni.

2010.április 8., csütörtök

Én: Ma egy kedves választottad látomásából szeretnék írni. Egy fekete kereszt előtt megjelent neki a Mennyei Atya, mint szimbólum (mert tudnunk kell, hogy a Mennyei Atya nem öreg szakállas ember). Fehér ruhában volt és kitárta a karját. Feje körül aranyháromszög volt fénysugarakkal. Előtte egy aranytartó, benne egy piros Szentostya. Mit jelent ez a látomás, Mesterem?

Jézus: Ez a nagypénteki látomás azt fejezi ki, hogy az egész Szentháromság együttérzően gondol ma az Én kínszenvedésemre és kínhalálomra, és minden ember szívébe hálát

és együttérzést akar árasztani.

A Szentostyát, amit ma magadhoz vettél, Oldalsebemből ömlő Vérem itatta át. Atyám kitárt karokkal várja a veled való találkozást. Ezt add át gyermekemnek!

Én: Az Úr Jézusnak egy egri gyermeke a következő látomást látta a Holdban. Hatágú szimmetrikus virág töltötte ki az egész teliholdat és a Hold peremén vékony kékszínű kör volt:

Jézus: A kék kör a Hold körül azt jelenti: beteljesedett az időtök. A piros szimmetrikus virág: A Nagy Figyelmeztetéskor vér is fog folyni.

Én: Ugyanaz a testvérünk a szentmisén az Úrfelmutatás alatt a nagy Szentostyában látott egy ezüst fényű keresztet. Mit jelent ez, Uram?

Jézus: Drága Gyermekem! Megmutattam neked, hogy ebben a percben kezdődik a bűneitek miatt átélt szenvedésem a szentmisében. Azért tüntettelek ki ezzel a látomással, mert hűséged, buzgóságod nagyon kedves Előttem.

Én: Margit 2010. február 27.-én a következő szép látomást kapta:

„Láttam az Úr Jézus Krisztust, ahogy a magyar Szent Koronát Szent Szívébe helyezte.” Mit jelent Margitnak ez a látomása, Uram?

Jézus: Magyarországot, Édesanyám örökségét a Szívemben hordozom, ezért ne féljetek Magyarok!

2010.április 12.

Én: Egy kedves karizmatikus atya imádkozott felettem a Szentlélektől kapott nyelveken és le is fordította. Jézus Urunk szólt hozzám általa, végtelen nagy szeretettel és bátorítással. Sok mindent mondott az Úr, de csak egyre emlékszem: Éva leányom, ne félj! Lesz részed az Üldöztetésben, de te csak bízd Rám magad és fogd a Kezem! Állandóan veled leszek. Ez az atya az én nyelvbeszédeimet lefordította. Ámulva tapasztaltam, hogy a Szentlélek Isten milyen magasztosan, fenségesen és gyönyörűen szól belőlem. De én bizony nem értem, amit mondok. Amíg mozgatja a nyelvemet, az értelmem teljesen kikapcsolódik. Egyre hálásabb vagyok Neked Istenem, ezért az ajándékodért.

Én: Egy lelkitestvérem, Judit egy különös álmot mesélt el nekem. Íme az álom: „Hazautaztam Vasvárra. Szürkület volt és az utcán az emberek holtan hevertek és a testük már viaszos volt. Láttam egy házat, ahol világosság volt. Odamentem és kijöttek hozzám az emberek, akik még éltek. Kérdeztem: - Mi történt itt? Így válaszoltak: - Jött egy ember, belenéztek a szemébe és vagy meghaltak, vagy életben maradtak. A szívemben éreztem, hogy a Nagy Figyelmeztetéskor bűneinket Isten szemével fogjuk látni. Az embereknek mondtam, hogy most már szeretnék hazamenni. Ők nagy sóhajtással azt mondták: -Jó neked, hogy ilyen szép keresztúton mész haza. Én így válaszoltam: - Aki akar jöjjön velem és imádkozzuk a keresztutat. Mindenki velem jött … Azután felébredtem.

Jézus: Az ember, akinek belenéztek a szemébe az Én szimbólumom. A Nagy Figyelmeztetéskor olyan mértékben látjátok szenvedésemet, amennyi bűn terheli a lelketeket. Sok ember meghal bűnei sokasága láttán. Az emberek, akik veled mentek keresztutat végezni, a megtért gyermekeim.

2010. április 15. csütörtök

Én: Ma reggel, mikor az ÁBC-be indultam így szóltam: - Olyan jó, hogy bárhova megyek, mindenhová Veled mehetek, Jézus. Erre Ő így szólt: -Hogy-hogy „Jézus”? Nem így szoktad mondani. Talán „Jézusom”!

2010. április 16., péntek éjszaka

Én: Édes Jézusom! A ma esti szentmisén szentáldozás előtt kértelek tisztítsd meg lelkemet a rátapadt bűnöktől, hogy egészen tiszta hajlékba fogadhassalak Téged. Erre Te bensőleg így szóltál hozzám: - Évám! Gyere, Szent Véremmel lemosok minden foltot rólad, minden negatív, rossz gondolatot. Most a megszentelő kegyelem hófehér ruhájában térdelhetsz Elém áldozni.

2010. április 19. hétfő

Én: Drága Mesterem! Hálásan köszönöm Neked, hogy egy hónapok óta feszültségben, nagy gondokban küszködő kis családot megszabadítottál a bajból, és az esetleg bekövetkező tragédiától. Isteni szeretetedben és bölcsességedben mindent a legjobban rendeztél el. Segíts nekik a továbbiakban is, adj egyetértést, békét és nagy szeretetet a szívükbe egymás iránt!

Jézus: Ez esetben esdeklő imáitok és áldozataitok nemcsak meghallgatásra találtak, hanem kéréseiteket teljesítettük is.

2010. április 21., szerda

Én: Valaki megkért, kérdezzem meg az Égiektől, hogy miért engedi meg Isten, hogy a háborúkban, a holokauszt alatt és a természeti katasztrófákban jók és rosszak, ártatlanok csecsemők és kisgyermekek egyaránt elpusztuljanak. Erre a Szűzanya válaszolt a mai, szerdai engesztelésen: „Istennek nem az a fontos, hogy gyermekei 1 évig, 50 évig vagy 100 évig élnek a földön, hanem hogy halálunk után, a túlvilágon hol élnek örökkön örökké. A katasztrófákban meghalt csecsemők, kisgyermekek és az életszentséget elért tiszta lelkű emberek rövid szenvedés és haldoklás után azonnal a Mennybe jutnak, ahol elképzelhetetlenül nagy, örökké tartó boldogságban élnek. Nagyon hálásak Istennek, hogy eddig tartott az életük, ugyanis amint elhagyták testüket, lelkük egészen megvilágosult, és látták, hogy milyen jövő várt volna rájuk, ha nem haltak volna meg. Az egyikre évtizedekig tartó szenvedés és fájdalmas halál, a másik rossz társaságba keveredett volna és súlyos bűnökben élte volna le az életét és végül a pokol várt volna rá. Az emberek másik részét igaz, hogy kegyelmi állapotban érte a halál, de sok lelki adóssága volt, ezért a tisztítótűzbe került. Ha hiszitek, ha nem ezek is hálásak voltak Istennek, hogy lelküket a legoptimálisabb helyzetben ragadta el. A katasztrófákban meghalt gyermekeink harmadik része hitetlen volt, tele súlyos bűnökkel. Ők rögtön Szent Fiam ítélőszéke elé kerülve várták sorsukat. Jézus bűnbánatra buzdította őket és kérte, hogy Őt válasszák. Akik elfogadták a remény helyére kerültek, de a többiek a kárhozatba hullottak. Amint hallottátok, a katasztrófák áldozataival szemben is érvényesül Isten végtelen igazságossága és irgalma.”

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

III.KÖNYV

 

2010. február 9.,

LELKINAPLÓ

 

Én: Ma egész nap ujjongó örömmel van tele a szívem. Nagy dolog történt, ezt le kell írnom.

Sárospatak közelében van egy buzgó, imádságos lelkületű testvér, Marika, akit egészen különös kegyelmekkel áld meg az Úr. 3 év óta piros, vérszínű pecséteket kap hol a terítőjére, hol a lepedőjére, hol kezére, arcára. Körülbelül fél éve ismer telefonon keresztül, és akkor egyszer megkért, kérdezzem meg Jézust, mik ezek a pecsétek. Jézus akkor megüzente neki, hogy „ezek az Én szent misztikus Vérem pecsétjei.” Ez év folyamán, megint talált egy új pecsétet egy ruhadarabján. Később, ahogy a keresztutat imádkozta, a jobb keze két középső úján belülről hosszú piros csíkokat fedezett fel, és a tenyerén hosszú piros cikk-cakkokat, mintha több M betű összekapcsolódva.

Gondolta felhív engem, hogy kérdezzem meg az Úr Jézust, mit akart ezzel üzenni neki. Úgy emlékezett, hogy a telefonkönyvbe dugta a cetlit, amin az én nevem és telefonszámom volt. Mikor megtalálta a papírdarabot, ámulva tapasztalta, hogy azon is egy piros pecsét volt. Hogyan került rá? Hiszen ez teljesen el volt rejtve a könyv mélyébe, ki se lógott belőle. Jézus drága misztikus Vére áthatolt a csukott telefonkönyv lapjain anélkül hogy megszínezte volna őket, és lepecsételte az én telefonszámos papíromat.

Miután  felhívott, azonnal megkérdeztem az Úr Jézust, mit akart tudatni velünk ezzel. Ő így válaszolt:

Jézus: Drága Kislányom, Marika! Én adtam neked ezeket a pecséteket, titokzatos vérnyomokat, hogy meg tudjad őrizni, nemcsak a bőrödre, újjaidra, tenyeredre nyomtam –mert ezeket lemosod magadról – hanem terítődre, ruhádra, Évám nevével, telefonszámával ellátott céduládra. Ezeket őrizzétek meg, mert ez jel, az Én Szent misztikus Vérem nyoma. Legyen a tiéd a terítőn lévő folt és a többi, és legyen Éváé a telefonszámos papírra nyomott piros pecsét. Ezt adom nektek ajándékba két kicsi szeretett Gyermekem. Tegyétek üveg alá, keretbe, hogy épségben megmaradjon. Ezek a misztikus vérfoltok őrizzenek meg benneteket minden külső és belső ellenségtől! Ez különleges szeretetem megnyilvánulása felétek. Évám! Azt kívánom, hogy ez a jel minden engeszteléseteken jelen legyen, e jel hívja fel a figyelmeteket arra, hogy köztetek vagyok!

Megáldalak titeket a feltétel nélküli gyermeki hit kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Marika nagy szeretetében 3 pecsétet is küldött nekem: a telefoncetlin lévőt, a terítőjéből kivágott háromszög alakú nagy piros pecsétet és egy papírzsebkendőből kiszabott piros foltot. Ez az utóbbi nem akármilyen zsebkendő volt, hanem három éve ezzel törölték le Jézus lábáról folyó verejtéket vagy könnyet. Hazavíve hamarosan rányomott erre is egy piros pecsétet, ahogy ott ki volt téve a vitrinbe, bizonyítva, hogy ami Sükösdön folyik, az mind igaz, az Tőle való kegyelem. Egy közös keretbe belehelyeztem mind a három misztikus vérfoltot és holnap viszem először az engesztelő csoportom elé.

2010. február 10.

Én: Ma éjjel, mikor vigasztalva Jézust golgotai szenvedései miatt és megcsókolva Sebeit mélyen együttéreztem vele, így szólt hozzám:

Évikém! Mivel Szent Sebeim tisztelője és rajongója vagy, meglásd, az Égben megkoronázlak: Csak folytasd az engesztelés vezetését, egészséget és erőt adok hozzá. Egyre lelkesebb leszel, egyre jobban átjárja szívedet Szentlelkem, miközben közvetíted Szavaimat. Engedd el magad közösséged előtt, ne ragaszkodj a szóvirágokhoz, hanem szíved mélyéből fakadó, természetes szavakkal dicsérj minket. Mert csak így tudod átadni lelkesedésedet, lángolásodat a többieknek. Nagyon szeretlek és még sok nemes feladattal bízlak meg. Kadarkúton megkezdődött a jelek sorozata, melyet ígértem. Az első jel ez a misztikus vér. Mélyen megrendített benneteket. ebből fogtok táplálkozni egész héten. Közösségetek különleges helyet foglal el a Szívemben. Nem feledkezek el rólatok a Figyelmeztetéskor.

2010.február 14., vasárnap

Ma városunk Művelődési Házában egy operett előadás volt. Megkért engem az ottani vezetőség, hogy engesztelő csoportunkban népszerűsítsem ezt a rendezvényt. Kiosztottuk a meghívókat. Úgy éreztem el kell mennem erre az operettre, mert a Művelődési Házban mindig rendesek és segítőkészek velünk engesztelőkkel: Most jöttem haza. Eltűnődtem, hogy számomra milyen üres, semmitmondó a földi szórakozás, pedig a színészek igazán mindent megtettek, hogy a közönség jól érezze magát. Édes Jézusom! Úgy hiányoztál ott nekem! Alig vártam, hogy hazatérjek, hogy kettesben legyek veled. Ezt a hiányérzetemet felajánlottam a hitetlen lelkek megtéréséért.

2010. februrár 17. szerda

Egyik engesztelő társunk ma este így látta a Holdat. Jelent-e ez valamit, Uram?

Jézus: Sok-sok emberre a Nagy Figyelmeztetéskor szenvedés vár, mert nem tértek meg, és csak kicsi réteg az, amely boldogan várja a Szentlelket és nagy öröm lesz számára eljövetele.

Én: Az egyik választottad szimbólumként látta a Mennyei Atyát, ahogy egy kisgyermek fehér ruhában átölelte. Azután látott egy nagy fehér 1-est. Mit akartál ezzel üzenni Mesterem?

Jézus: Csak a tisztalelkű emberek juthatnak országomba, akik olyanok, mint a kisgyermek, akinek első Atyám a szívükben. Az 1-es azt jelenti, hogy már olyan közel van a Nagy Figyelmeztetés, hogy alig választ el 1 időegység tőle.

2010.február 21., vasárnap

Én: Kb. 2 hete nagyon kiborultam és sírva panaszkodtam Neked, édes Mesterem, hogy most már olyan sok a telefonáló, hogy napközben semmi időm nem marad az imádkozásra. Még egy Üdvözlégyet se tudok elmondani. Azelőtt legalább éjszaka tudtam ½ 11-1-ig imádkozni, de most már éjszaka is hívnak. Félek, hogy lelkem egészen kiszárad ima nélkül. Vigasztaltál, hogy ez nekem nem bűn, mert mások problémáinak meghallgatása és a Te üzeneteid továbbítása maga az ima. Mégis kértem, ha úgy akarja, könnyítsen keresztemen. Édesanyádat is kértem, járjon közbe értem, hogy legalább egy kicsit tudjak imádkozni. Én nem értem, hogyan csinálod Uram, de azóta napi 8-10 telefonnál nincs több, és marad időm nappal is, éjjel is az imára. Köszönöm végtelen jóságodat, hogy odafigyelsz az ilyen apró kéréseimre is, és teljesíted.

2010. február 22., hétfő

Én: Ma az imaórán a templomunkban, ahol csak 6-an veszünk részt, a rózsafüzér közben az Úr Jézus háromszor is a fülembe súgta, hogy: „Majd meglátod, a Nagy Figyelmeztetés után itt ezen a szentórán lángoló szívvel fogtok imádkozni és megsokasítalak titeket. Jézusom! Fel akartad-e hívni valamire a figyelmemet? Hiszen ilyesmit még nem mondtál nekem.

Jézus: Igen. Érzékeltetni akartam veletek, hogy most már jóval közelebb vagytok e nagy eseményhez. Ne féljetek, inkább örüljetek, mert győzelem ideje a küszöbön van. Nektek, Kicsinyeim, akik hűségesek Hozzám, nincs aggódni valótok. Ha tiszta a szívetek, csak boldogságot fogtok tapasztalni Szentlelkem látogatásakor. Készüljetek mindennapi lelkiismeretvizsgálattal, bűnbánattal, őszinte szentgyónással. Jelenlétem sűrűn szője át perceiteket, óráitokat.

2010. február 25., csütörtök

Én: Mostanában többen fordulnak Hozzád, Jézusom kérdésükkel, hogy imádkozhatják-e a 7 tizedes, Sopronból származó rózsafüzért. Ugyanis egyes szeretet-lángosok ezt támadásnak érzik a Szeretetláng ellen. Drága Mesterem! Mi a véleményed erről?

Jézus: A gonosz nem azzal működik, hogy a soproni imacsoport elterjeszti a „7 tiezedes rózsafüzért”, hanem azzal, hogy egymás ellen fordítja az Én hűséges, áldozatos és kedves imaközösségeimet. Mi égiek egyaránt örülünk minden imának. Ugyanannyi erővel az összes, égiektől vagy emberektől kapott imára el lehetne mondani, hogy elfoglalják a hagyományos és szeretetláng-betétes rózsafüzérek helyét és ezzel redukálják az áldozatot. Csak nyugodtan imádkozzátok a 7 tizedes rózsafüzért, de ne csak ezt! Azért nem szabad elhagyni a szeretet-láng betéteket az Üdvözlégyekben, mert ezzel nagy csapást mérhettek a Sátánra, és gyengítitek erejét. Különben nem az ima mennyisége a fontos, mert félő, hogy gépiessé válik, hanem az, hogy szívvel, lélekkel, összeszedetten és gyakran saját szavaitokkal is imádkozzatok. Minden engesztelő gyermekemet megáldom az Én békémmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Íme a 7 tizedes rózsafüzér:

 

ENGESZTELŐ RÓZSAFÜZÉR

 

Keresztre:                    Hiszekegy

Nagyszemekre:                        Miatyánk

Kisszemre:                   Üdvözlégy (aki hitünket növelje)

                                   Üdvözlégy (aki reményünket erősítse)

                                   Üdvözlégy (aki szeretetünket tökéletesítse)

Nagyszemre:                Dicsőség, Miatyánk

 

1. Tized

Üdvözlégy rózsafüzér (aki érettünk vérrel verejtékezett) 10x, Dicsőség

 

2. Tized

Irgalmasság rózsafüzér

Nagyszemre:

Örök Atya felajánlom Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak testét és vérét, lelkét és Istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.

Kisszemre:

Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak. 10x, Dicsőség

 

3. Tized

Szent Sebek rózsafüzér

Nagyszemre:

Örök Atya felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztusnak szent Sebeit, hogy lelkünk sebei begyógyuljanak.

Kisszemre:

Jézusom Szent Sebei érdemei által bocsáss meg nekünk és könyörülj rajtunk. 10x, Dicsőség

 

4. Tized

Szabadító Rózsafüzér

Nagyszemre: Jézus, akit Te megszabadítasz, az valóban szabad lesz.

Kisszemre:

Jézus, könyörülj rajtunk! Jézus, gyógyíts meg minket! Jézus, ments meg minket! Jézus, szabadíts meg minket! 10x, Dicsőség

 

5. Tized

Egység rózsafüzér

Nagyszemre:

Mennyei Atyám a Te Fiad Jézus Krisztus föláldozott főpapunk igaz prófétánk és Királyunk által áraszd ránk szentlelked erejét, és nyisd meg a szívünk nagy irgalmasságodban, bocsássd meg bűneinket, gyógyítsd meg gyengeségeinket, újítsd meg szívünket, hitben, békében, szeretetben és országod örömében a boldogságos Szűz Mária a mi Királynőnk anyai közbenjárására, hogy egye legyünk Benned.

Kisszemre:

Nagy irgalmasságodban, bocsásd meg bűneinket, gyógyítsd meg gyengeségünket, újítsd meg szívünket, hogy egyek legyünk Benned. 10x, Dicsőség

 

6. Tized

Szeretetláng rózsafüzér

Nagyszemre:

Szűz Mária fájdalmas és szeplőtelen Szent Szíve könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk.

Kisszemre:

Szűzanyánk ments meg minket Szeplőtelen Szíved Szeretetlángja által. 10x, Dicsőség

 

7.Tized

Könnyező rózsafüzér

Nagyszemre:

Megkötözött kezű Jézus, tekints annak vérző szent könnyeire, aki Téged itt a földön a legjobban szeretett és a legbensőségesebben szeret a mennyben.

Kisszemre:

Megkötözött kezű Jézus, Édesanyád vérző szent könnyeire kérünk, hallgasd meg könyörgéseinket. 10x, Dicsőség

 

ZÁRÓIMA:

Halld Izrael az Úr a mi Istenünk az egyetlen Isten. Add Urunk, hogy az egész világ megismerjen, tiszteljen és szeressen Téged. Szentséges Szűzanyánk állj mellettünk, könyörögj érettünk. Szentek, angyalok álljatok mellettünk, könyörögjetek érettünk. Szent Mihály főangyal harcolj érettünk.

Szent Szeretet Kiskirálya irgalmazz minékünk.

ÁMEN.

 

2010. február 26.

Én: Egyik lelkitestvéremnek látomása volt. Megjelent neki a Szűzanya és fölötte egy fekvő hold és egy csillag.

Jézus: Édesanyám így szól hozzátok: Gyertek, Kicsinyeim palástom alá, megvédelek benneteket a Figyelmeztetés megpróbáltatásaitól! Az égi jelek mutatják, hogy bármikor bekövetkezhet.

2010. március 2. kedd

Én: Drága Mesterem! Eltűnődöm, hogy minél nagyobb kegyelmekben részesítesz, a gonosz annál nagyobb támadásokat intéz ellenem. Mély lelki sötétséget okoz és kételkedést. Két ilyen támadás volt az utóbbi időben. Az egyik csak pár órát tartott, a másik három keserves napig. Az utolsó este ezt mondtam: Mennyei Atyám! Nem aggódom tovább, minden úgy legyen, ahogy te akarod, hiszen Te a legjobbat akarod nekem. Már ettől a ráhagyatkozástól jobban lettem. Azután olyan lelkitestvéreket és papokat küldtél vigasztalásomra, akik megerősítették hitemet. Hálásan köszönöm Neked lelkivezetőmet, Cs atyát, F atyát, M.I-t, Ágit és Klárikát, ők voltak az eszközeid, akik kiemeltek a bajból.

Jézus: Évám! Azon ne csodálkozz, hogy a kegyelem növekedésével egyenes arányban van a kísértés és támadás növekedése! Ugyanis minél nagyobb kegyelemben részesítelek, annál több lelket vezetsz Felém, és ez alaposan feldühíti ellenségemet. De te csak bízz Bennem, és hited mindig szilárdabb lesz. Minden lépésedre vigyázok. Hűséges engesztelő csoportod is védelmem alatt áll. Egyre jobban megsokasítalak titeket.

2010. március 3. szerda

Én: A mai engesztelésen a Szűzanya nagyböjti áldozatokra, önmegtagadásra szólította fel közösségünket. Azt kérte tőlünk, hogy állva, kitár kézzel mondjuk el az „Irgalmasság rózsafüzért. Testvéreimnek mondtam, hogy ez nem kötelező. Aki csak néhány szemet tud imádkozni kitárt karral, vagy esetleg egy tizedet, már az is áldozat. Aki viszont képes rá, az az egész rózsafüzért így mondja el velem. Szinte mindenki végig kinyújtva tartotta a karjait. Mikor befejeztük, Marika, aki már rég megkapta a képlátás kegyelmét a következőt látta: Mikor felemeltem  keretével együtt Jézus misztikus Vérét és keresztet rajzolva Jézus áldását küldtem minden engesztelőre, a kép gyönyörű fényes lett, majd ragyogó sugarak törtek ki belőle. Amikor pedig mindnyájan kitárt karral kezdtünk imádkozni imádságaink fényes félkörbe egyesültek és szálltak felfelé és beleolvadtak egy halványkék fényes foltba. Az utolsó 3 fohásznál (Szent Isten, Szent erős Isten, Szent halhatatlan Isten stb.) láthatóvá vált Marika előtt egy tűzfényes folt, mely 3-szor villant és egy halványabb fény vette körül. Légy szíves, mondd meg, Uram, mit jelent ez a látomás!

Jézus: Újra bizonyítottam előttetek, hogy ez az Én misztikus Vérem, mely gazdagon árasztja kegyelmét rátok, engesztelőkre. Kitárt karokkal végzett imáitok egymással egyesülve szállt Édesanyám szívébe, hogy továbbíthassa Nekem. Áldozatotok nagyon tetszett Nekünk. A tűzfényes folt a Szentháromság egy Istent szimbolizálta. Azért villant 3-szor, mert az Atya, a Fiú és a Szentlélek megköszönte, hogy áldozatot hoztatok a lelkek megmentéséért. A tüzes foltból sugárzó fény Isten szeretetének megnyilatkozása felétek, engesztelők felé.

Én: Drága Jézusom! Ez nagy élmény volt. Mi mindent tartogat még számunkra ajándékod, ez a vámosújfalui misztikus Vér?!

2010. március 11. csütörtök, Nagyböjt

Én: A tegnapi engesztelésen nem a szokásos égi tanítás volt, hanem elmélkedés Jézus Keresztútjáról. A Szentlélek Isten ennek a szemlélődő elmélkedésnek egy különös formát ajánlott. Nem diktálta le, nem is írtam le. Úgy folyt le az egész, mintha a Keresztút a jelenben történne, és mi engesztelők ott lennénk a helyszínen, a tömegben elvegyülve. Elképzeltük Jézust, ahogy vánszorogva, vérben, könnyekben úszva cipeli a nehéz keresztet, majd megbotlik egy kiálló kőbe és elesik. Olyan érzésünk volt, hogy odamegyünk és felemeljük, de a katonák megakadályoztak benne. Képzeletünkben a Mennyei Atya mozdulatlanná tette a menetet – mint mikor a video filmet kimerevítik. Mi engesztelők odaszaladtunk, Jézus felénk nyújtott segélykérő véres kezeit megfogtuk és felsegítettük. Megitattuk, mert végtelenül szomjas volt, arcát letöröltük a vértől és verejtéktől, szeméből kitöröltük a alvadt vért, hogy jobban lásson, megsérült térdeit, könyökét ápolgattuk nagy szeretettel. De sajnos a képzelet szárnyáról visszahullottunk a szomorú valóságba. Jézus még mindig ott feküdt, senki se segített neki, és minden erejét összeszedve remeg, a harmadik próbálkozásra felállt. Képzeletünkben a keresztút minden állomása megelevenedett és emlékeztetett minket saját mulasztásainkra, szeretetlenségeinkre szenvedő embertársainkkal szemben. Nagyon megható volt, mikor lelki szemeinkkel láttuk, odaképzeltük Szűz Máriát és Jánost a kereszt alá, akiket egymásra bízott az Üdvözítő, és képzeletünkben odasereglettünk mind a 60-an a kereszt köré, és úgy tűnt, mintha Jézus Urunk ránk nézne és mondaná: Szűz Mária nemcsak Jánosé, hanem a tiétek is, Kicsinyeim. Ő a ti Édesanyátok. Mi gondolatban megöleltük, megcsókoltuk az édes Jézus lábát és megköszöntük, hogy nekünk adta Édesanyját. Így zajlott le az egész Keresztút és közben sírtunk az együttérzéstől és bűnbánattól.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

LELKINAPLÓ 981-1000                         2009. december 26., Karácsony

981

Én: Az ünnep nagyon szépen telt. Az én drága kislányom, Évi most is sokat segített nekem az előkészületekben. Az ünnep első napján összejött a nagy család. Csillogó szemű kis unokáim körülállva a karácsonyfát együtt énekelték velem a „Mennyből az angyalt”-t, azután boldogan bontogatták az ajándékokat. Gyönyörködtem bennük.

Az éjféli misén zsúfolásig tele volt a templom, de milyen szomorú, hogy csak néhányan, talán 10-en áldoztunk. Ó, Jézusom! Hogy fájhatott drága Szent Szíved, hogy hiába kínálod Tested és Véred, a többség visszautasít. Hazatérve, erre gondolva, ahogy ezen szomorkodva üldögélek a dívány szélén, hirtelen a Szűzanya megszólalt bensőleg: „Kislányom, Éva! Odaadhatom a Kisfiam az öledbe? Együttérző szívre vágyik.” Noha nem láttam semmit, de éreztem belülről, a lelkem-

982

ben, hogy karjaim közt van a Kis Jézus. Hullott a könnyem a boldogságtól. Azon az estén, a Szentestén, kivételesen nem vérző Sebeit csókoltam meg, hanem csöpp repdeső Kezeit, Lábacskáit, Szívét és Homlokát és közben elhalmoztam a tőlem telhető leggyengédebb becézésekkel. Ugyanez megismétlődött 25-én, tegnap este is.

Most szeretném leírni, nehogy feledésbe menjen, mi történt a december 23.-i, szerdai engesztelésünkkor. Miután a Mennyei Atya megtartotta a tanítását a Karácsonyról, elmondtuk az 5 Szent Seb Rózsafüzért, énekeltünk, Mennyei Édesanyánk szólt hozzánk: „Drága engesztelő Gyermekeim! Nagy-nagy szeretettel köszöntelek benneteket, mindenkit egyenként. Különösen azokat, akik ma először jöttek ide. Szeretném, ha máskor is eljönnének, hogy szívüket, lelküket meg tudjam érinteni. Már megint nem egyedül jöttem. Képzeljétek el, itt van az ölemben az Én kicsi Fiam. Két csöpp kis

983

karjával egy hatalmas rózsacsokrot tart, annyi rózsa van a kezében, ahányan ti vagytok, piros rózsák, és tövisnélküliek. Most pedig ki akarja osztani nektek ezeket a rózsákat. Tárjátok kis szívetek ajtaját nagyra! Itt hagyom egy kicsit Évát,

akinek eddig jobboldalán álltam, és mindenkinek a szívébe az Én kis Jézusom bele fog helyezni egy rózsaszálat. Ez a rózsa a szeretet virága. Ez a rózsa töltse el szíveteket végtelen nagy szeretettel család-

984

tagjaitok, felebarátaitok iránt, de legfőképpen Isten iránt! Azonkívül ez a rózsa adjon türelmet nektek, mert Karácsonykor a nagy sürgés-forgás, a rendkívül sok munka közben idegessé válnak az emberek. Ez a rózsa adjon nektek mosolyt az arcotokra mindenki felé! Ez a rózsa segítsen nektek igazán jól ünnepelni, hogy méltóképpen emlékezzetek az Én Szent Fiam születésére! Ne az ajándék legyen az első a szívetekben, az evés-ivás, a jó vacsorák, a vendéglátások, a legfontosabb legyen az Én Fiam születése, úgy ahogy a Mennyei Atya a mai beszédében mondta nektek. Most pedig visszamegyek Évám mellé, a jobboldalára, és innen mind a ketten megáldunk benneteket. Egy nagy keresztet rajzolunk a levegőbe Kisfiam és Én is: megáldunk az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”

985

2009. december 28.

Én: Egy félórával ezelőtt különös dolog történt. Már néhány hete ott álla az udvarunkban két kocsi vizes fa, felhasogatva. Gondoltam nem várok a fiaimra, majd én elhordom a kerítéshez és felrakosgatom. Ma éppen ragyogóan süt a nap, nekifogtam. Kérdeztem Jézusomtól: Uram, ugye itt vagy velem? Igen, itt vagyok – mondta. -Ugye vigyázol rám?  - Igen, vigyázok rád, ne aggódj – felelte. Egy félóra múlva harmadszor is kérdeztem: - Jézusom, most is itt vagy? Ő így válaszolt: -Szüntelenül veled vagyok, megóvlak minden bajtól. Büszke örömmel néztem végig a farakáson, mert már magasabb volt nálam. Rátettem kezemben lévő hasábot és abban a pillanatban az egész leomlott, hanyatt estem és teljesen maga alá temetett. A balkezem egy kicsit szabadon maradt, azzal szedegettem le az arcomról a fahasábokat. Érdekes a szemüvegem nem tört el, pedig hallottam a

986

koppanásokat rajta. Ámultam, hogy semmi nem fáj, csak fekszem a hideg, nyirkos, sáros füvön. Hallottam a szomszédasszonyom hangját az udvarában és átszóltam neki, hogy jöjjön segíteni. Leszedte rólam a sok fahasábot és segített felállni.

Édes Jézusom! Hogy történhetett, hogy nem tört el semmim se?

Jézus: Évám, megígértem, hogy megóvlak minden bajtól. Én nemcsak a tenger hullámain tudok uralkodni, hanem a gravitáción is. Ha nem lassítom le a fák zuhanását, súlyosan megsérülhettél volna. Így foglak megvédeni mindentől a Nagy Figyelmeztetéskor is.

2009. december 30. szerda

Én: A mai szerdai engesztelésen az 5 Szent Seb Rózsafüzér után az Úr Jézus váratlanul szólt hozzánk rajtam keresztül. Most szóról-szóra le tudom írni, mert diktafonra vettük. Éppen szilveszter előtt egy nappal hangzott el ez a rövid tanítás, a következőképpen:

987

Jézus: „Drága engesztelő Kicsinyeim! Ne féljetek! Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok. Nagy-nagy szeretettel köszöntelek mindnyájatokat. Örülök, hogy ilyen sokan összejöttetek. Mennyire szerettek Engem! Mindenkit köszöntök, de különös szeretettel azokat a gyermekeimet, akik először vannak itt. És akik még csak másodszor. Akik most ízlelgetik Szavaimat. Csak mindig jöjjetek, sokszor, hogy szívetekbe tudjam plántálni a sok tanítást. Lángoló szeretetemet küldöm felétek. Ma Szilveszterről szeretnék beszélni. Ez a nap régen a hálaadás napja volt. Elmentek az emberek az esti szentmisére, hálát adtak az örömökért, bánatokért, a kegyelmekért. Szentáldozáshoz járultak, magukhoz vették Szent Testemet és Véremet, és kegyelemért imádkoztak a következő évre. Sajnos ma az embereknek csak egy egész kicsiny rétege követi a

988

régieket. A Szilvesztert dorbézolás napjává tették az emberek. Rengeteg bűnt elkövetnek ilyenkor. Szilveszter éjszakáján esznek, isznak mértéktelenül, lerészegednek, paráználkodnak, házasságot törnek, fajtalankodnak, az üzleteket betörik, a szegény magányos öregeket a lakásukban letámadják és megölik. Ó, ha tudnátok, kicsi Gyermekeim, hogy Szilveszter éjszakáján mekkora fájdalmat okoznak Nekem és Édesanyámnak! Véres könnyeket hullatunk emiatt ezen az éjszakán. S nem gondolnak arra a mai emberek, hogy a végső időkben éltek. Most bűnöznek? Most fetrengenek a bűn mocsarában, amikor majd kérdőre lesznek vonva hamarosan? El se tudjátok képzelni, hogy milyen a pokol. Ezek a bűnös emberek mind odahullanak, ha nem bánják meg vétkeiket. Ti csak hallotok a pokolról

989

az ott lévő lelkekről, de mi Édesanyámmal látjuk is őket. Látjuk, hogy a lelkük és az érzékeik úgy szenvednek, hogy nem lehet semmiféle földi szenvedéshez hasonlítani. Segítsetek Nekem és ezeknek a szegény, bűnös, elveszni látszó testvéreiteknek! Ki máshoz fordulhatnék? Csak ti tudtok segíteni rajtuk. Imádkozzatok értük, hozzatok értük áldozatokat!

Most pedig arról szeretnék beszélni, hogy ti hogyan készüljetek fel az elkövetkező Nagy Figyelmeztetésre. Nagyon közel van már. Nektek nem kell félnetek, mint ezeknek a bűnösöknek, akikről szóltam. Ti nem fogtok akkor szenvedni, nem fogtok belehalni a bűnbánatba, hanem ti nagyon boldogok lesztek, ha okosan és jól készültök fel. Minden áldott nap vizsgáljátok meg

lelkiismereteteket. Ha nem jut eszetekbe valamelyik bűn, amit aznap elkövettetek, egy rosszindulatú vagy irigy, vagy hiú gon-

990

dolat- mert titeket már nem tud a gonosz nagy, látványos bűnre csábítani – vagy panaszkodás valakire, ezeket mind bánjátok meg, gyónjátok meg! Gyakran gyónjatok! Ne törődjetek vele, hogy kinevetnek! Még 2 hetente is lehet gyónni vagy sűrűbben is, szükség szerint. Eggyel törődjetek, hogy egészen tiszta legyen a lelketek. Azután – amit már sokszor mondtam – senkire ne haragudjatok. Egy csöpp neheztelés ne legyen a lelketekben legádázabb ellenségetekkel szemben sem. Mindenkit szeressetek! Drága Gyermekeim! El se tudjátok képzelni azt a boldogságot, mikor ti meg Én találkozunk a Szentlélek kiáradásakor. Akkor majd meglátjátok az Én elégedett, mosolygós, boldog Arcomat. Minden erővel igyekezzetek áldozatokat hozni, jócselekedeteket gyűjtögetni, hogy minél biztosabb legyen ez az örömteli találkozás. Higgyétek el, az egész Szentháromság és Édes-

991

anyám nagyon boldog, mert tudja, hogy ez a pillanat közeledik, és magához ölelhet titeket, szeretett gyermekeit.

Megáldalak benneteket a jó felkészülés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”

2010. január 6.

Én: Ma este Újra elromlott a magnóm egyik fele, ahová a másolandó kazettát kell betenni. Nagyon elszomorodtam, mert ez egy nagyon jó magnó, gyönyörű tiszta hangja van, és most engesztelő testvéreim hiába várják a másolatokat. Ez a hosszantartó bosszankodás az imaidőm rovására ment. Felálltam és kértem a Szentlelket, hogy ebben a mélyen letört lelki állapotban segítsen megcsókolni Jézusom Szent Sebeit, mert még erre is képtelen vagyok. Pillanatokon belül úgy lángbaborított, hogy nem ismertem magamra. Először hullott a könnyem az együttérzéstől forrón szeretett Sebei iránt, majd ömlött belőlem a sok tüzes, hálás

992

szó, és végül úgy elmerültem üdvözítőm szeretetében és imádásában, hogy szédületes öröm kerített hatalmába és ettől az örömtől elkezdtem kacagni. Végre elhallgattam, és csendben vártam az Ő édes Szavaira:

Jézus: Látod, Évám? Nincs az a földi gond, bánat, bosszúság, amit el ne tudna söpörni szívedből az Én végtelen, túláradó, lángoló Isteni szeretetem. Ez az a szeretet, amiért a vértanúi bátran, csillogó szemmel, mosolyogva mentek a halálba. Kicsim! Szerelmem! Most azért kacagtál a boldogságtól, mert ölbe kaptalak és szorosan a Szívemre szorítottalak és a levegőben megpörgettelek. Közben az Élet Vizével itattalak. Nagyon szeretlek! Add nekem minden pillanatodat, ne hagyj ki semmiből!

2010.január 8.

Én: Most Margitka látomását szeretném leírni.

993

M: Az emberiségért imádkoztam. A Szent Szűzanya jött összetett kézzel, majd mozgatni kezdte a kezét és talpas poharak jelentek meg egymás után, nagyon sok. Minden pohárban egy rózsaszín rózsa volt. A poharak ovális kört alkottak a levegőben és felemelkedtek az ég felé. Továbbra is jöttek és mindig új köröket alkottak. A keresztre feszített Úr Jézus fentről figyelte tekintetével a rózsákat egyenként. A Szűzanya letérdelve szedte a rózsákat, velük együtt tövises burjánt is szedett, majd kiválogatta a rózsát a burjánból. Azután leült, írt valamit egy noteszbe, kitépte és egy angyallal az égbe küldte a

994

cédulát. Azután mutatott egy ovális tükröt, melyen piros hervadt virágok lógtak. Ő levette azokat és rózsaszín rózsákat tett helyükbe, melyek pirossá váltak.

Jézus: Édesanyám az engesztelők illatos rózsaszín virágait, imáit küldte az égbe, azokét, akik engesztelő közösségekben imádkoznak (ovális körök). Én, Megváltótok minden engesztelő imát figyelemmel kísérek. A Szűzanya az egyedül imádkozók rózsáit is összeszedi, megtisztítja a bűntől és továbbítja a Menny felé. Ezekért a bűnösökért közbenjáró könyörgést küld egy angyallal a Mennyei Atyának. Az Én, benneteket nagyon szerető Édesanyám a választottakon is segít. Akik azelőtt ragyogtak a tisztaságtól és buzgalomtól, de visszaesett a lelkük, imáik elszáradtak, azok hervadt rózsáit felfrissíti, feltölti szeretettel és így küldi tovább.

995

2010.január 8.

Én: Egyik lelkitestvérem a következő látomásban részesült: Látott egy piros körlapot és egy fekete Z betűt, azután egy fehér talpas 1-est. A körlap és a Z át volt húzva. Mit jelent ez, Uram?

Jézus: Mint ahogy naplementekor a vörösen izzó Nap lemegy, úgy megy most le a ti időtök is hamarosan  - a kegyelem ideje. Vége a Z évnek. Az első, emberiségre váró nagy eseményig már csak 1 időegység van.

2010. január 13. szerda

Ma elmondhatom, hogy kegyelemben bővelkedő engesztelésünk volt. A főtanítást a Szentlélek Isten tartotta. Az 5 Szent Seb Rózsafüzér előtt Jézus Krisztus szólt hozzánk a helyes időbeosztásról, majd búcsúzóul a Szűzanya megerősítette, hogy a Szentháromság és

996

Ő, mind a négyen, valóságosan jelen vannak végig, míg itt vagyunk. Elmondta, hogy míg mondtam a Szentlélek szavait, a Szentlélek Isten a hátam mögött állt kitárt karokkal és mozgott a szája, beszélt, de a közösség tagjai az én hangomat hallhatták és engem láthattak. Jézus Krisztus a jobb oldalamon állt, Ő a Szűzanya a baloldalamon. A Mennyei Atya úgy volt jelen, hogy felülről ragyogó fényt bocsátott a teremre, és minden engesztelőre. A záróének után csak néhányan maradtunk beszélgetni, és egyik testvérünk elmondta, hogy a Szűzanya szavain nagyon meglepődött, mert előre az éjszaka egy látomásban, úgy érzi ugyanezt látta. A magasból egy ragyogó Napszerű jelenség ontotta lefelé a fényt, balról állt az Úr Jézus, jobbról a Szűzanya és köztük szikrázó fény villogott.

Én: Drága Mesterem! Kérlek, mondd meg,

997

van –e összefüggés az éjszakai látomás és Mennyei Édesanyánk engesztelésünkön elhangzott szavai között.

 

 

-7-

Jézus: M-nek, választottamnak előre, az éjszaka megmutattam, amit a jelenlétünkről Édesanyám mondott nektek. Köztünk a szikrázó fény a Szentlélek volt.

Én: Ó, Jézusom! Szívem mélyéből köszönöm az új megerősítést, az új bizonyítékot, hogy amit itt mondanak az Égiek, az úgy is történik.

998

2010. január 18., hétfő

Én: Néhány napja újabb meglepetés ért. Mostanában egy fiatalasszony az interneten olvasta a naplómban, hogy Nagyfaluban az Egység keresztjénél a Mennyei Atya 60-70 embernek megadta az Egység karizmáját, és a résztvevőktől kérte, hogy viszonzásul minden este 8h-kor az otthonukban mondják el a Szentháromság rózsafüzért. Ez az asszonyka annyira megrendült ezen, hogy otthon édesanyjával együtt el is imádkozták ezt. Közben nagy áhítat fogta el őket és fizikailag érezték, hogy valaki háromszöget rajzol a homlokukra. Csodálkozott, nem tudta, mi ez a jel. Hamarosan újra olvasta a naplómból, hogy a Mennyei Atya a kadarkúti engesztelő csoportomnak is megadta ezt a karizmát és közben háromszöget rajzolt mindenki homlokára. Ő előbb érezte ezt a jelet magán, mielőtt tudomást szerzett volna arról, hogy e háromszög-jelben osztogatja a Jó Isten az egység karizmáját. Mi lenne ez más, mint újabb erősítés nekünk, hogy amit itt mondanak vagy tesznek az Égiek, az

999

valóban megtörténik. Engesztelő közösségünket lépten nyomon erősítik, hogy a kétkedésnek még a csírája se maradjon bennünk. Egyre gyarapodunk és lelkesen várjuk a szerdát, hogy feltöltődjünk az Égiek tanításából sugárzó kegyelmekkel.

Jézus: Drága Eszközöm, Éva! Áldásomat adom engesztelő közösségetekre. Meglátod egyre többen lesztek és mindig több kegyelem hullik rátok. Amit tesztek, nagyon érétkes. Szeretsz-e velem dolgozni, Kedvesem?

Én: Ó, nagyon! Legnagyobb öröm számomra, ha Téged szolgálhatlak. Egyelőre kettőnk titka az új kegyelem, amit adtál nekem. Hálásan köszönöm. Azt tudom, hogy nem érdemeltem ki, csak egyszerűen a Te végte-

1000

len bőkezűséged és határtalan szereteted az, amivel lehet magyarázni. Jézusom! Nem győzök csodálkozni, hogy egyre több karizmatikus testvéremmel ismertetsz meg. Gyógyító erővel rendelkeznek és a Szentlélektől megkapták a nyelvek adományát. Imáik erejét engedted megtapasztalni magamon.

Jézus: Drága Évám! Választottjaimat összeterelem, hogy erősítsék egymást, hogy még a leghalványabb kételkedést is megszüntessem bennük. Arra kérlek, bármit mondok neked, soha ne bizonytalankodj! Nap mint nap kérd Szentlelkemtől a megkülönböztetés ajándékát! Kérd karizmatikus testvéreidet, hogy ezért imádkozzanak számodra! E kegyelem birtokában soha nem tévedhetsz. A szellemek megkülönböztetésének karizmája számodra nagyon fontos, mert sok-sok gyermekem fordul hozzád tanácsaimért. Ez a kegyelem tulajdonképpen megvan neked, csak erősítenie kell Szent Lelkemnek.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009.09.09

Én: Még folytatom egy kicsit a nagyfalui élményeket. Nagyon megrendítő volt, mikor az Irgalmas Jézus kápolnája előtt a fűben egy nagy kört alkotva a sok-sok ember egyszerre megcsókolta az Úr Jézus Szent Sebeit, míg Ő valóságosan nyújtotta felénk Minden Sebét Ő maga mondta el szenvedéseit, amit Sebei keletkezésénél átélt. Gyurinak, az egyik látnoknak azért mutatta meg, hogy Ő ott áll mellettem hófehér ruhában, és súgja fülembe a beszédet, hogy higgyenek az én karizmámban, hogy valóban eszköze vagyok az égieknek. Gyuri azt mondta, egy angyalkoszorú állt kívül a nagy kör körül (60-70 ember alkotta a kört) és azonkívül minden ember mellett ott állt egy angyal, Jézus Urunk szerint az őrangyalunk.

Arról már írtam, hogy az Egység keresztjénél mi történt. De mi előzte meg? Mielőtt felkértem a testvéreket, hogy álljanak körbe vacilláltam. Gondolatok vibráltak bennem. A Mennyei Atya így szólt: fontos dologról akarok beszélni nektek. Én ezt gondoltam: ezt biztos csak én gondolom, mert feltűnösködni akarok. Az Atya újra szólt: Tedd, amit mondtam. Valahogy éreztem, hogy a Sátán akar akadályozni. Végül győzött a jobbik „én”-em, és körbeállítottam az engesztelőket. Tudta a gonosz, hogy nagy dologra készül Atyánk, ezért akart leállítani. Megkaptuk az egység karizmáját és azóta ugyanabban az időpontban, mindenki otthon, Romániában és Magyarországon egyszerre dicsőítjük a Szentháromságot a „Szentháromság rózsafüzérrel” este 8 h-kor. Ha ti is, naplóolvasó testvéreim, ebbe bekapcsolódtok, megörvendeztetjük a teljes Szentháromságot és egységet alkottok Velük és velünk.

A másik felejthetetlen élmény fenn a hegyen a Szűzanya kápolna előtti füvön volt. Mennyei Édesanyánk szinte ujjongva beszélt hozzánk, és a hangom akaratlanul felvette az Ő csodálatos hangulatát: kezem, lábam zsibongott, vibrált körülöttem a levegő, tüzes hévvel törtek elő belőlem a szavak. Megköszönte áldozatainkat, kérte, hogy szívvel-lélekkel imádkozzunk és mosolyogjunk, közben szavaival alátámasztotta és megerősítette a látomásainkat, amit a rózsafüzér közben láttak egyesek. Pl. Margit a fájdalmas rózsafüzér 1. titkánál látta az Úr Jézust, ahogy hoz egy kincses ládikót. Kinyitja és kivesz belőle 2 kis üveget: az egyikben az Ő véres verejtéke volt, a másikban a keresztúton elhullatott könnyei. Ezzel a két üveggel mindnyájunkat egyenként megszórt.

Ez a zarándok út kegyelmekben felülmúlta a 2 hónappal ezelőttit. Csak nincs időm leírni azt a sok ajándékot, amit kaptunk, egyéb dolgom miatt. És mindez folytatódott hazafelé az úton. Már kezdtünk lankadni és akkor a Szűzanya minden tized előtt tüzes, lángoló szavakkal és váratlanul szólt rajtam, eszközén keresztül és felrázott, lelkesített minket. Hangosan, hangsúlyozva, mosolyogva egy emberként mondtuk a máskor fárasztó, monoton rózsafüzért. Én csak ámultam, mert ilyet még nem láttam.

Édes Jézus, drága Szűzanya! Köszönöm Nektek érezhető Jelenléteteket és a rengeteg felemelő lelki ajándékot.

 

2009.09.11. péntek

 

Én: felmerült bennem a kételkedés, édes Mesterem, hogy hátha a gonosz késztet arra, hogy az égi tanításokat behunyt szemmel, kitárt karral, fejből mondjam. Nem lenne jobb, ha felolvasnám, amit itthon lediktáltok nekem? Hiszen más eszközeid is olvassák.

Jézus: Tele vagy kétellyel. Bízd Rám magad, Édesem! Akár olvasod, akár fejből mondod, az üzenet Tőlünk való. Nem engedjük a gonoszt, hogy belekontárkodjon. Ugye tudod, hogy a félelem minden esetben a gonosztól ered. Ha fejből mondod, izgulsz és ezt őt élvezi és várja, mikor sülsz bele. Sőt, azt is tudja, hogy ezzel a formával (csukott szem, kitárt kar) könnyebben beléd tudnak kötni ellenségeid, ez egy támadási felület. Ezután tedd a következőt: a hosszú tanításokat nyugodtan olvasd fel, a rózsafüzérek közötti próféciákat, sugallatokat pedig fejből mondd! Közben kitárhatod a karodat és becsukhatod a szemedet. Ezt akkor tedd, mikor szólítunk, mikor érzed a tüzet, a forróságot a fejedben, szívedben és vibrál a levegő a kezeiden, lábaidon! Úgy, mint legutóbb Nagyfaluban, a Szentháromság hegyen.

 

2009.09.21., hétfő

 

Én: Mikor hazaértem a mai engesztelésről, különösen nagy békét, nyugalmat és örömet éreztem. Ellenállhatatlan vágy keletkezett bennem és ezt gondoltam: „Most imádkozni kell!” Hívtam a Szentlelket énekkel és szavakkal, és Ő csodálatos módon pillanatok alatt beborított kegyelmével, forró tüzével. A képzeletemben Jézus nem véres sebeivel állt előttem, hanem megdicsőült alakjában, sugárzó, ragyogó Szent Sebeivel. Így csókoltam végig szenvedése tündöklő tanújeleit. Közben Szentlelke vezette szívemet, értelmemet. Azután jött az imádkozás. De hogyan! Folyton abba kellett hagynom, mert szívem úgy repdesett a boldogságtól, hogy csak sóhajtozni tudtam. Sírtam és nevettem, nagy hálát és szeretetet éreztem. Kérdeztem: Jézusom! Mit teszel most velem?

Jézus: Ugye a szívedben vagyok? Tested a szentségtartóm. Ezt a kicsi élő, meleg szentségtartót két tenyerem között melengetem és dédelgetem. Csöpp, lángoló lélek! Nagyon szeretlek!

Én: Édes Uram! Már olyan régen kényeztettél így! Most miért?

Jézus: Erőt adok neked. Most készítelek fel az elkövetkezendő nehezebb időkre. Ekkora örömök között könnyebb elviselni a közelgő támadásokat.

 

2009.09.22

 

Én: Múltkor megkérdeztem Tőled, hogy az „ESTI IMA”, amivel két millió lelket menthettünk, honnan való? Te, édes Mesterem úgy válaszoltál nekem, ahogyan a mellékelt ima aljára utólagosan ráírta a te kedves választottad. Nem elég, hogy megmondtad nekem, hogy erre egy magyar testvérünket választottad ki, hanem ma egy levéllel hozzám irányítottad őt. Nem rég ismerem. Végtelenül alázatos, szerény és buzgó fiatalember. Ezt bizonyítja, hogy név nélkül akar maradni. Mielőtt elkezdte terjeszteni, erősítéseket kapott Tőled az ESTI IMA hitelességét illetően. Egyik este, miután ezt az imát elvégezte, álmában fojtogatta a Sátán. Mikor felriadt ebből a rossz álomból, ezt a …

 

ESTI IMA

Lefekvéskor mondjuk

 

Drága Mennyei Atyám, édes Jézusom, a Szűzanya Szeplőtelen Szíve által, a Szeretetláng szellemében felajánlom Neked egész éjszakai pihenésemet a lelkek megmentésére a szörnyű kárhozattól, és a tisztítótűzből való megszabadulásukért. Felajánlom minden szívdobbanásomat, minden lélegzetvételemet egy-egy invokációként és egy-egy imafohászként a Szűzanyához, mintha általuk egész éjszaka folyamatosan imádkoznám, hogy: „Maradj velünk, Uram!”, és hogy: „Isten Anyja, Társmegváltója a világnak, imádkozz érettünk!”

Kérlek, édes Jézusom, a Szentlélek Szeplőtelenje Nevében és Szívében, légy kegyes, és ezek alapján add meg éjszakai pihenésem alatt megszámlálhatatlan lélek megmenekülésének kegyelmét a szörnyű kárhozattól, és nagyon sok lélek kiszabadulásának kegyelmét a tisztítótűzből!

Uram hallgasd meg könyörgésemet, és az én kiáltásom jusson Eléd!

Köszönöm Jézusom, szeretlek Jézusom, áldott légy! Amen.

Ha ezt az imát este lefekvéskor szívből elimádkozzuk, meg is kapjuk a benne kért nagy kegyelmet kegyelmi állapotban, főleg ha napközben is gyakran mondogatjuk az invokációkat.

Az Úr Jézus szavai ezen esti imával kapcsolatban:

„A Föld engesztelő központja Magyarország. Tehát hazátokból választottam ki egy kedves gyermekemet és vele küldtem ezt nektek, hogy minden este imádkozzátok. El sem tudjátok képzelni, mennyi lélek menekül meg ezáltal, és milyen sok szabadul ki a tisztítótűzből.”

 

Imádkozzuk minden este és terjesszük!

 

 

 

…belső hangot hallotta: „Ne félj!” A másik erősítést idézem leveléből:

„Egyik este, ahogy ezen imát elvégeztem, azon gondolkodva, hogy hány lélek menekülhet meg általa, egy nagyon erős gondolat szaladt belém, (majdnem hangnak nevezném, de nem az volt) csak ennyi:”MILLIÓ!” Még más megerősítések is voltak és csak ezután kezdtem terjeszteni. Szép megerősítés és visszaigazolás volt, amit tetszett kapni Jézustól, hogy ezt magyar ember kapta.”

Köszönöm Jézusom, hogy ezt a csodálatosan sok lelket mentő imát máris ennyien elfogadták és imádkozzák. Elgondolom, micsoda hatalmas a Te kegyelmed, hogy ilyen komoly „mentőöveket” adsz nekünk a végső időkben. Remélem, ezután még többen fogják mondani lefekvés előtt, mert tudnak valami konkrétumot arról a kedves testvérről, aki kapta.

Uram! Csak ámulni tudok, ezen a példán keresztül is, hogy milyen mesterien tudsz minket, segítségeidet összekapcsolni és kiegészíteni egymással, hogy tervedben: az engesztelés művében tevékenyen közreműködhessünk.

Jézus: Drága kicsi Évám! Még sok választottammal összehozlak majd. Rengeteg láncszemem van, amiket össze kell kapcsolnom, hogy erősítsék egymást a nagy lélekmentő munkában.

Én: A legutóbbi hétfői engesztelésen, mikor a Szűzanya az áteredő bűnről beszélt nekünk és a ”Szentháromság rózsafüzért” kezdtük volna imádkozni, a Mennyei Atya szólni kívánt hozzánk. Az összes részvevő engesztelőnek megadta az „Egység karizmáját”, úgy mint a Szentháromság hegyen. Mindenki homlokára rárajzolta az egység szimbólumát: a háromszöget, és azt mondta, legyünk egyek a Szentháromsággal, a Szűzanyával és egymással. Ezért az ajándékért cserében minden este 8h-kor a nagyfalui zöld füzetből imádkozzuk el a „Szentháromság rózsafüzért”, hogy imáink egy hatalmas fényoszlopként egyszerre szálljanak az Ő trónusa elé. Annak aki elfogadja az egység karizmáját és a vele járó imát, azt ígérte, hogy őt és szeretteit a Nagy Figyelmeztetéskor és az utána következő időben megőrzi a természeti katasztrófáktól és a járványos betegségektől.

Drága Jézusom! A Mennyei Atyának ezek az ígéretei csak azoknak szólnak, akik ezen a hétfői engesztelésen ott voltak?

Jézus: Nem csak nekik. Mindazoknak is, akik otthon ezután esténként 8 h-kor elmondják a zöld füzetből a „Szentháromság rózsafüzért”. Ezért arra kérlek, kicsi Láncszemem, fénymásold be ebbe a naplóba ezt az imát, hogy nagyon sokan tudják imádkozni!

 

 

A SZENTHÁROMSÁG RÓZSAFÜZÉRE:

 

Kezdésre: 3 keresztvetés 3 összetett újjal

Hiszek egy Istenben…

A Mennyei Atya tizede, Mi Atyánk…

Üdvözlégy Mária, aki a Mennyei Atyának legszebb teremtménye vagy, kegyelemmel teljes…

Dicsőség Neked, Atyám, hála Neked Atyám mindenért, különösen végtelen szeretetedért (10-szer)

Mennyei Atyám, én hiszek Benned, imádlak Téged, remélek Benned és szeretlek Téged, Kérlek, bocsáss meg mindazoknak, akik nem hisznek Benned, nem imádnak Téged, nem remélnek Benned, és nem szeretnek Téged. (1-szer)

Jézus Krisztus tizede, Mi Atyánk…

Üdvözlégy Mária, aki Jézus Krisztusnak boldog Édesanyja vagy, kegyelemmel teljes…

Dicsőség Neked, Jézus, hála Neked Jézus mindenért, különösen a lelki békédért. (10-szer)

Jézus Krisztusom, én hiszek Benned, imádlak Téged, remélek Benned és szeretlek Téged, Kérlek, bocsáss meg mindazoknak, akik nem hisznek Benned, nem imádnak Téged, nem remélnek Benned, és nem szeretnek Téged. (1-szer)

A Szentlélek Isten tizede, Mi Atyánk…

Üdvözlégy Mária, aki a Szentlélek Istennek legcsodálatosabb Temploma vagy, kegyelemmel teljes…

Dicsőség Neked, Szentlélek, hála Neked Szentlélek mindenért, különösen a kiáradó erődért. (10-szer)

Szentlélek Istenem, én hiszek Benned, imádlak Téged, remélek Benned és szeretlek Téged, Kérlek, bocsáss meg mindazoknak, akik nem hisznek Benned, nem imádnak Téged, nem remélnek Benned, és nem szeretnek Téged. (1-szer)

A Szentháromság tizede, Mi Atyánk…

Üdvözlégy Mária, aki a Szentháromság gyönyörűsége vagy, kegyelemmel teljes…

Dicsőség Nektek, Szentháromság, hála Nektek Szentháromság mindenért, különösen végtelen irgalmatokért. (10-szer)

Szentháromság egy Isten három Személyben, én hiszek Bennetek, imádlak Titeket, remélek Bennetek és szeretlek Titeket, Kérlek, bocsássatok meg mindazoknak, akik nem hisznek Bennetek, nem imádnak Titeket, nem remélnek Bennetek, és nem szeretnek Titeket. (1-szer)

Befejezésre: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen (3 keresztvetés 3 összetett újjal)

 

 2009.09..25, péntek éjjel

 

Jézus: Kicsi Évám! Észrevetted, hogy mostanában minden este és éjszaka mélyen elérzékenyülsz? Hullanak az örömkönnyek, tele vagy hálával és nagy nagy szeretettel Irántam.

Én: Miért teszel ilyen boldoggá, Uram? Hiszen nem érdemlem meg.

Jézus: Így töltelek fel erővel, mert a közeljövőben szükséged lesz rá a megpróbáltatások, gúnyolódások és megaláztatások tüzében. Már elkezdődött. Szemem Fénye! Lobogó szívvel szeress Engem, és sose panaszkodj, imádkozz megbántóidért! Nagyon szeretlek, amiért bátran hirdeted üzeneteimet és egy láthatatlan búrát képezek köréd kegyelemből, mely távol tartja belső és külső ellenségeidet.

Mit gondolsz, miért neveztelek az előbb „fehérlelkű Évám”-nak? Nem azért, mert mindig bűntelen vagy, hanem amiért azonnal megbánod¸ amit elkövettél. Most már képtelen vagy hordozni a bűnt magadban, folttal a lelkeden még a percek is óráknak tűnnek. Őszinte bűnbánatod könnyei és a magadhoz vett Oltáriszentségből rád hulló vérem, pillanatok alatt lemossák a foltot. Ezért vagy „fehér lelkű”.

 

2009.09.26., szombat

 

Én: Most, mielőtt szobám mélyén megcsókoltam volna Szent Sebeidet, Uram, megkértem Szent Lelkedet, hogy árasszon el engem új, szép gondolatokkal, hogy nem mindig ugyanazzal untassalak Téged, hiszen minden Sebednél csak ismételgetem magam.

Jézus: Szentlelkem, aki Engem nagyon szeret, meghallgatott téged és azonnal teljesítette kérésedet. Eddig még soha nem tapasztalt mély együttérzést adott szívedbe, és ajkadra új, más, megrendítő szavakat. Patakokban folyt a könnyed, mint megannyi csillogó drágagyöngy csorgott végig az arcodon. Én közben fájdalomtól, együttérző, szeretettől reszkető kis szívedet két tenyeremben tartottam és hálásan megcsókoltam. Ó, kicsi Jegyesem! Kimondhatatlanul örültem, hogy megváltói fájdalmamat megoszthattam veled. Nagy mértékben enyhítetted a mai bűnök feletti szenvedésemet. Így vezetlek az életszentség felé, csak fogd a kezem szorosan!

 

2009.10.06., kedd

 

Én: Már régen írtam ebbe a naplóba.

Drága Jézusom! Szegény itthoni lelkiatyám mostanában sokat szenved. Egyre többet zaklatják az engesztelésünk miatt. Mondtam neki, mennyire sajnálom, hogy miattam ilyen kellemetlen helyzetbe került, de az engesztelést nem hagyhatom abba, mert Isten tervét húznám át vele. Az üzenetek közvetítéséről nem mondhatok le, mert e fontos feladattal Ő bízott meg. Kértem, hogy ezt a jelenlegi lelki fájdalmat ajánlja fel Neked saját lelke üdvösségéért és a hitetlen lelkekért. Szomorú és megrendült volt egyszerre. Azt felelte: megteszem.

Ma este megismétlődött a szeptember 26-ai eset. Kértem a Szentlelket, segítsen vigasztalni Téged, Jézusom, mert oly sokat szenvedsz a bűneink miatt. Pillanatok alatt beborított kegyelmével. Tenyerem átforrósodott és csak úgy vibrált körülötte a levegő. Megkérdeztem: -Édes Lélek, miért mindig a tenyeremen érzem először érkezésedet?

Szentlélek: Mert kezeimet ráfektetem a tenyeredre.

Én: Egyszer már mondta nekem, hogy Ő olyan, mint Jézus és az Atya. Akkor közelítjük meg legjobban az Ő megjelenési formáját, ha emberi alakban képzeljük el. Kértem megint, hogy sugalljon új gondolatokat nekem a Te szent Sebeid megcsókolásakor, és olyan történt, mint még soha. Azt mondta, itt van felfeszítve előtted Üdvözítőd, vedd le a keresztről, öleld magadhoz és csókold végig testén lévő összes sebét! Természetesen látni nem láttam semmit, de éreztem édes Jelenlétedet minden fájdalmadat, könnyeim elborítottak és egyfolytában jött a nyelvemre az újabbnál újabb, még soha nem mondott áhítatos ima. Így ment ez végig az összes Sebednél.

 

2009.10.12

 

A mai nap nagyon szép volt. Jól sikerült az engesztelés a szokásos létszámmal. Utána néhányan átjöttek velünk a templomba az októberi rózsafüzérre. Majd B-vel elmentünk egy kedves pártfogoltamhoz. Rákos agydaganata van, már egyszer műtötték, de sajnos kiújúlt. A másik fájdalma, hogy férje 2 hete öngyilkos lett. Anyósa is egészen össze van törve. R amióta beteg, keresi Istent. Most szomjasan itta kettőnk szavait. B fejére helyezve kezét, Szentlélektől átitatva gyönyörű, lenyűgöző közbenjáró imát mondott felette. Én a végén megköszöntem Jézus érezhető jelenlétét és Ő ott R lakásában nagyon meghatóan szólt hozzánk, szeretettel, bíztatóan, együtt érezve. Közben éreztem, hogy lángol a szívem, tagjaim körül vibrált a levegő. Ó, édes Jézusom! Köszönöm ezeket a gyönyörű órákat, este 7h-1/2 11-ig tartott az ottlétünk. Érezhető volt, hogy R kinyitotta a szívét Feléd. Legalább 40 évig ateista szemléletű volt, és most a szenvedés által és a Te kegyelmeid által bontakozni kezd a hite. Eljön velünk Vácra az erdélyi Cs atya engesztelésére és szentmiséjére. Ott fog életgyónást végezni, és az atya meg is áldoztatja. Azután rendszeresen fog velünk templomba járni, a vasárnapi szentmisékre. Áldott légy, drága, Jóságos Uram, hogy megérintetted a lelkét. Kérlek, hogy ezután ne engedd visszaesni! Szorosan vezesd a keskeny úton! Miután hitét megerősítetted és Magadhoz láncoltad, nagyon szépen kérlek gyógyítsd meg testét is, hiszen nálad nincs lehetetlen, irgalmad határtalan.

Jézus: Évám, kis Apostolom! Rád bízom lelke ápolását. Bármíly sok a dolgod, szakíts rá időt, védd meg a rossz hatásoktól. Hitetlen és közömbös baráti köre nem fogja jó szemmel nézni ezt a pálfordulást. Kinevetik majd és le akarják beszélni. Te csak erősítsd a másik oldalról. Ne félj, győzni fogsz! Minden segítséget megadok hozzá.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
 

921

2009.07.09

Én: Margit látomásaival kezdem:

Margit: A nagyfalui szentmisén láttam Ica nénit, Hajnit, a kadarkúti Évát. Utána megváltozott a kép és újra Icát láttam tenyerében egy még nem kifejlődött magzattal.

Jézus: Hajnit, Icát és Évát mutattam neked, mert ők vezették az engesztelőket. Hajnit és Icát, mert rendkívül sokat és rendszeresen imádkoznak és böjtölnek, Évát, mert megszervezte ezt a lelkiekben gazdag zarándokutat, egy kis buszra való embert hozott e szent helyre. Icát arra kérem, sokat imádkozzon az abortuszt elkövető anyákért.

Margit: (nagyfalui szentmisén) Július 4.-én a szentmisén láttam Cs atyát hófehér miseruhába, és előtte egy nagy búzatábla volt.

Jézus: A búzatábla minden egyes kalásza az ő híveit, engesztelőit jelképezi, akik apostolkodásának, fáradozásainak eredményei. Nagyon sok lelket vezet Felém. Áldott legyen érte! Jutalma bőséges lesz.

Margit: A Szentháromság hegyen ima közben láttam a Szűzanyát és Hajnit, gödröt akartak ásni. A Szűzanya mutatta, hogy nem ide, hanem oda.

922

Jézus: A Szűzanya Hajninak megmutatta, hol tör majd fel a forrás.

2009. július 12., vasárnap éjjel 12 35

Én: Ma a hold egy kicsit fogyóban volt, és láttam benne a Szűzanyát. Ez nem látomás, hanem égi jel, amit mindenki láthat, aki ránéz: Lefelé nézett és szomorúnak látszott.

Jézus: Édesanyám szomorú, mert hiába küldi üzeneteit a választottakkal, hiába mutatkozik a Holdban, az emberek túlnyomó többsége nem vesz tudomást Róla. Gyermekeim! Kémleljétek az eget, mert még sok mindent fogok küldeni nektek ezekben a végső időkben.

2009. 07.12 vasárnap

Én: Jézusom! Nagyon jól sikerült a nagyfalui zarándoklat. Zeng-bong a szívem az örömtől és hálától, hogy oly sok kegyelemben részesítettél bennünket. A Szentlélek üzeneteivel és Cs atya közvetítésével, az általa szervezett tanúságtételekkel

923

mélyen megérintette lelkünket Szűzanyánk Szeretetlángja. Az engesztelések és szentmisék most is felejthetetlenek voltak. Éreztük az Égiek jelenlétét. Ó, milyen csodálatos érzés. Uram, mikor az Oltáriszentségben végigmész a sorokon, egészen a közelünkbe jössz és megáldasz bennünket. Köszönöm azt a forró, lángoló szeretetet, amit ilyenkor szívembe árasztasz, amitől akaratlanul kicsordul a könnyem. Számomra ez a fénypontja ott mindennek.

Délelőttönként, mind a 3 napon elvégeztük az imakörmenetet, összefogva a nagybányai csoporttal. Közben idegen engesztelők is csatlakoznak hozzánk. Tele vagyok hálával, Jézusom, mert ez alatt hatszor szóltatok hozzánk Te és Mennyei Édesanyánk, lent a 5 Szent Seb Jézus – szobornál. Közülünk néhánynak látomása volt. A keresztnél egymás kezét fogva egy nagy kört alkottunk, így imádkoztunk, énekeltünk és közben E. látott fényes sugarakat áradni felülről a ke-

924

resztre és ránk, akik a körben álltak. Körülbelül 35-en lehettünk, mások is hozzánk kapcsolódtak. M látomásában látta az Úr Jézust rászállni és ráfeküdni a nagy keresztre, szenvedett és az eget vérvörösnek látta. Ugyancsak itt Gy. M szíve helyén látott egy piros rózsát, mely egyre ragyogóbbá válva ránk ontotta fényét. Ezután a rózsafüzért mondtuk a hegyen, de nem lerövidítve, a füzetből elmélkedve, hanem az összes üdvözléggyel együtt, többen térdelve. Közben M angyalokat látott a fejünk fölött, akik fehér rózsafüzéreket vittek fel az Égbe, az Úr elé (a mi imáinkat).

Úgy sajnálom, Jézusom, hogy a 6 égi beszédet – amit rajtam keresztül mondtatok – kitörölted az emlékezetemből. Csak foszlányokra emlékszem. Abból maradt meg valami, amit Szűzanyánk mondott szombaton a szobornál. Akkor nagyon sokan hallgatták idegen engesztelők is. Megköszönted, hogy vé-

925

gig mondtuk – Szűzanyám – az összes üdvözlégyet, és belefoglaltuk az ÉDESANYÁM szót a Szeretetláng fohásszal együtt. Azt mondtad, hogy az M által látott fehér rózsafüzérek az angyalok kezében, nemcsak imáinkat jelképezték, hanem lelkünk tisztaságának szimbóluma volt, mert a 3 napos fárasztó imakörmenet áldozatával és a Te Szent Fiad vérével lett hófehérré. Azt is mondtad, hogy valóban Édesanyánk vagy, mert nincs az a földi édesanya, aki olyan forrón tudná szeretni gyermekét, mint Te minket.

Drága Jézus! A buszon odafelé teljesítetted ígéretedet, a meglepetést: míg mondtuk a 4 nagy rózsafüzért, helyettünk Te elmélkedtél nagyon meghatóan a titkokon. Előtte néhány szóval biztosítottál minket állandó Jelenlétetekről és oltalmatokról. Visszafelé szintén tartottál egy pár mondatos beszédet nekünk. Hogy köszönjem meg a kegyelmek sokaságát, amelyben megfürösztöttél minket? Nem találok szavakat, csak

926

sóhajtozok a boldogságtól. Legszívesebben felmásznék egy magas oszlop tetejére, és onnan kiáltoznám: „Emberek, menjetek Nagyfaluba, ha meg akarjátok tapasztalni a Szentháromságos Egy Istent!!!”

Uram! Szeretném megköszönni Neked a drága nagybányai testvéreket, akik mind a 3 délelőtt együtt imádkoztak velünk. Most mégjobban megismerhettük egymást és mégjobban befogadhattuk őket a szívünkbe. Így összefogva, Neked is Jézusom nagyobb örömet szereztünk. Áldd meg őket kitartó, áldozatos imáikért, és áraszd el csoportjukat a Te békéddel!

2009.07.13. vasárnapról hétfőre virradó éjszaka

Én: Virrasztó imámat befejezve boldogan szívemből rámosolyogtam Jézusra, és mondtam Neki, milyen nagyon szeretem, és milyen boldog vagyok Jelenlétében. Ő így felelt: „Kislányom! Szeretem a derűdet, de szeretem az együttérző könnyeidet is, szeretlek, úgy ahogy vagy.”

927

2009.07.13. hétfő

Én: B vasárnap hajnalban a Holdat vérvörösnek láttam és volt benne egy fekete kereszt. Ezt többen is látták, nem látomás volt. Ez a jel tőled jött, Uram? Mit akartál ezzel kifejezni?

Jézus: A bűnben élő gyermekeimet – akiket így ér a Nagy Figyelmeztetés – szinte elviselhetetlen lelki tűz fogja égetni, hogy megtisztuljanak. A fekete kereszt az ő szenvedésük jele. Ezt a jelet Én adtam.

2009.07.15 szerda este 11 h

Én: Gyönyörűséges Mesterem! Most le kell ülnöm, beszélgetni Veled, mert a szívem csordultig tele van Oltáriszentségi Jelenléteddel. Hogyan vagy képes ekkora ujjongó, lángoló szeretetet éleszteni az én hideg, száraz szívemben? A Veled való bensőséges imám alatt kitárt karjaim az ujjam hegyétől a vállamig édes borzongásban részesültek. Határozottan éreztem, hogy be-

928

töltött Szentlelked, és a te Szíved Szeretetlángja egész testemet, lelkemet Tűzbe borította. Ó, édes Jézusom, dicsőség Neked, Atyádnak és Szentlelkednek minden jóért, amivel elhalmoztál egész életemben. Jézusom és Szűzanyám! Most vigasztalni szeretnélek titeket, azért a kimondhatatlan fájdalomért, amit az elkárhozottak felett éreztek. Én csak próbálom elképzelni szerencsétlen testvéreim örökké tartó, borzalmas szenvedéseit, de ti látjátok is. Úgy érzem, mintha egy nagy kő nyomná a szívemet, ha az elveszett lelkekre gondolok, akiken már nem lehet segíteni semmivel se. Akikért hiába szenvedtél és haltál meg, édes Üdvözítőm. Ezt a nagy követ, ezt a fájdalmat hadd illesszem oda a Te végtelen szomorúságodhoz, amit ezek miatt a szegények miatt érzel!

Jézus: Drága, együttérző Kislányom! Sok választottam vigasztal Engem a világ bűnei miatt hullatott könnyeimért, de alig jut eszébe valakinek, hogy mennyire fáj Ne-

929

kem a pokolba hullott teremtményeim szenvedése. Az együttérzésed „kövével” nagy vigasztalást adtál Nekem. Ó, Évám! Többször vigasztalj, édes balzsam az Nekem! Kicsikém! Szeretlek! Ha tudnád milyen nagyon szeretlek, egyfolytában dicsőítenél, áldanál és imádnál Engem!

2009. július 19. vasárnap

Én: Köszönöm Neked, Oltáriszentségi Jézus, hogy mostanában nagyon gyakran érezteted velem jelenlétedet. Szinte állandóan boldog a szívem, mikor Rád gondolok. Ima előtt és alatt különösen. Miért van ez?

Jézus: Hűséged és kitartásod jutalma, mert sokat segítesz Nekem. Mikor érzed a nagy örömet, Szent Szívemre ölellek. Mikor a boldogságtól visszatarthatatlanul megerednek a könnyeid, akkor érted lángoló Szívemből szeretetsugarakat lövelek beléd.

Én: Jól tettem-e Uram, hogy kiálltam Szűzanyánk szeretetláng -fohásza mellett? Ugyanis egyesek nem akarták, hogy ezt

930

beletegyük a rózsafüzérbe. Távol áll tőlem, hogy bárkit is megbántsak ezzel.

Jézus: Mivel ezt a vasárnapi szentmise előtt imádkozzátok, nagyon jól tetted, ugyanis ez a fohász nagy kegyelmeket fog leesdeni az égből a kadarkúti egyházközségnek. Ha kitartóak lesztek benne, Édesanyám szeretetlángja azokra is szórja sugarát, akik nem járnak templomba.

2009.07.20. hétfő

Én: Köszönöm a mai napot. Szívem tele volt tűzzel, míg közvetítettem üzeneteteket. Sokan voltak és feszülten hallgatták Szűzanyánk szavait.

Most éjjel egy választottad könyveit olvasgattam, aki hozzám hasonlóan a benső hang ajándékát kapta meg. Elgondolkoztam azon, hogy egész más a stílusod nála, mint nálam. Rajta keresztül bölcselkedő, elmélkedő üzeneteket küldesz, általam pedig konkrétabban, rövidebben válaszolsz és érzelemmel telítettebben. Hogyan van ez? Most melyik a Te igazi hangod?

931

Jézus: Látom megérintett a kételkedés szele. Mindkettő Én vagyok. Alkalmazkodom választottaim egyéniségéhez, kifejezésmódjához. Nézd csak üzeneteim gyümölcseit a hozzád forduló testvéreken! Megújulnak, megvigasztalódnak, megnyugszanak, ujjonganak az örömtől, forró szeretetem átmelegíti őket. Minden válaszomért, amit általad az embereknek küldök, légy nagyon hálás. Szeretsz-e Velem dolgozni, kicsi Lélek?

Én: Ó, Uram! Nagyon. E feladatokkal rengeteg örömet szerzel nekem. Köszönöm, hogy rám esett a választásod.

2009.08.04 (Ibolya napja)

Én: Most egy megható, bájos dolog következik. Talán legszebb Margit eddigi látomásai közül. Ő gyógyító kegyelmet is kapott. Egyik engesztelő társa, I féloldala lezsibbadt és erősen szúrt a szíve. M azonnal segítségül hívta Jézus és a Szűzanyát. Megjelent látomásban a Szentháromság.

932

Az Úr Jézus lehajol és elkezdte masszírozni I-nak a lábát. Mikor M rátette kezét I fájós szívére, akkor az édes Jézus odanyújtott egy sárga rózsát I szívéhez, majd letérdelt és végigcsókolta I lábát a talpától a térdéig. A Szűzanya felhőkön állt ás egy angyalt küldött I-nak. Jött a Szűzanya, mint angyalok királynője szárnyakkal, fehér ruhában és megáldotta mind az öt engesztelő tagot. Volt a kezében egy ág fehér mezei virágokkal, megpuszilta és az asztalra tette. Utána középre állva egy piros rózsát tartott a kezében, amiből egyre nagyobb körök áradtak, mint mikor a tó sima vizében egy bedobott kő hullámkarikákat okoz. Eddig tartott a látomás.

Jézus: Margitom! Ha hívsz, azonnal ott vagyok és gyógyítok, sőt az egész Szentháromság jelen van. Sárga rózsával kívántam boldog névnapot az Én kis Virágomnak. Végtelen szeretetemet

933

és alázatomat fejeztem ki, mikor I lábát végigcsókolgattam, szeretetemmel gyógyítgattam. Édesanyám az angyalt bátorításul küldte I-nek, hogy nem lesz semmi baj, meggyógyul. Mindannyiatokat Édesanyám nagy szeretettel megáldott. Egyforma anyai szeretettel dédelget benneteket. A fehér virágos ág lelketek jelenlegi tisztaságát jelzi, a piros rózsa és a belőle áradó koncentrikus körök nagy szeretetének áradása rátok.

Teremtményeim! Így gyógyítunk és így szeretünk mindannyiatokat, akik éltek a Földön, csak nem mindannyian láthatjátok.

2009.08.13, csütörtök

Én: Most az előbb, Oltáriszentségi Jézusom – teljesen lángralobbantottad a szívemet. Sebeidet csókolgatva hulló könnyek között a tőlem telhető legszebb szavakkal, dédelgettelek. Csak mondtam, mondtam és észre se vettem, hogy nem hagylak szóhoz jutni. Mikor végre el-

934

hallgattam, megszólaltál: „Drága Kislányom! Egészen boldoggá tettél, mert tetőtől-talpig beborítottál lángoló szereteteddel. Köszönöm, hogy levetted fejemről a szúrós töviskoszorút, és gondolatban piros és fehér rózsákból álló virágkoszorút fontál és azzal díszítetted homlokomat, a tisztaság és a szeretet virágaival.

Szent Véremben és könnyeidben megtisztult lelked most olyan fehér, mint a frissen leesett hó, ezt jelképezik a koszorú fehér rózsái. A piros rózsákkal lobogó szeretetedet nyújtottad át Nekem.

2009.08.11-én éjszaka 1230 perckor távcsővel így láttam a Holdat:

 

Jézus: Ez új jel az égen és arra hívja fel a figyelmeteket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzatok Édesanyámra a megpróbáltatások idején, mert titeket is átölelve tart, mint Engem, a kis Jézust.

Én: Ma este, csütörtökön, ahogy a dicsőséges üdvözlégynél, amikor az következett, hogy „imádkozz érettünk bűnösökért”, akkor egy kissé nyomatékosabban, hangosabban, Jézushoz közelhajolva hozzátettem: A HALDOKLÓKÉRT, erre Jézus enyhe humorral így szólt: „Kislányom! Nem vagyok süket! Miért kiabálsz? Olyan jó a hallásom, hogy még a gondolatodat is meghallom.”

2009.08.15

Én: Édes Jézusom! Olyan nagyon szeretlek! Megengeded, hogy megpusziljam Szent Arcodat jobbról és balról? Tartsd ide, légy szíves! Ne haragudj, hogy

936

ennyire közvetlen és gyermeteg vagyok!

Jézus: Éppen ez a természetes, szívből fakadó, egyszerű közeledésed az, ami lenyűgöz Engem. Maradj mindig ilyen!

Én: Újra közeledik a nagyfalui utazás, szeptemberben. Sikerült egy kis buszra való zarándokot összeírni. Köszönöm, Uram a segítségedet a szervezésben. Nagy örömmel várjuk a Szentháromsággal való találkozást a hegyen. Újra találkozunk a mi kis szeretett nagybányai testvérkéinkkel, akikkel múltkor együtt imádkoztunk. Szeretnénk most is mind a három délelőttöt a hegyen tölteni a keresztúttal és a négy rózsafüzérrel. Utána pedig résztveszünk a csodálatos engeszteléseken és a felejthetetlen szentmiséken. Édes, jó Jézus! Drága Szűzanyánk! Adjatok nekünk ezek megvalósításához sok erőt, kitartást, egészséget és áldozatkészséget!

937

Én: Ez a legújabb jel az égen. Egy lelkitestvér és a családja az úton az autóban ülve egy háromszínű felhőt látott az égen: felülről lefelé piros, vajszínű és zöld. Feltűnő volt, mert színei élénkek voltak és nagy méretű felhők voltak.

Jézus: Ígértem nektek, hogy a végső időkben sok jelet adok az égre. Ez az egyik. Jelentése: piros: a Nagy Figyelmeztetéskor lesznek áldozatok, vajszín: lelketek még nem áll készen, tisztítsátok hófehérre, zöld: ellenségem a gonosz még sok embert fogvatart.

2009.augusztus 27. csütörtök

Én: Ma reggel tűnődöm, Uram, hogy milyen mozgalmas, tevékeny életet adtál nekem. Milyen hálás vagyok Neked, hogy komoly értelme van az életemnek. Nem telnek felesleges időpocsékolással az óráim, hanem szüntelenül Téged, a leghatal-

938

masabb Urat szolgálhatlak. Egy percem se marad a napomból, hogy jelentéktelen, csip-csup dolgokon mélázzak: pl. ma melyik ruhát vegyem fel, mivel bántott meg X, miért nem szeret Y, miért nem esik már az eső, mert minden pillanatomat lefoglalják a nemes és felemelő feladatok, amit Tőled kapok.

Jézus: Kislányom! Nekem minden egyes teremtményemmel más és más tervem van, mindenkit máshová állítok. Sajnos nem mindenki ismeri fel a feladatát, a saját feje után megy, Engem egészen kihagy az életéből. Az ilyen embert nem tudom a művembe beépíteni. Van egy hosszú, hosszú láncom, melyet ráterítek az egész Földre. Csillogó egymásba kapcsolódó láncszemekből áll. Ezt a láncot az Én hűséges, szorgalmas segítségeim alkotják. Ilyen láncszem vagy te is. Ugye mekkora öröm számotokra, mikor ti láncszemek megismerhetitek egymást? Amióta folyik a kadarkúti engesztelés, milyen sok új, számodra ismeretlen láncszemmel összehoztalak! Az az akaratom, hogy ti szorosan összefűz-

939

ve kezeteket erős, eltéphetetlen engesztelő láncot alkossatok és egymást erősítve sok-sok lelket vezessetek Felém, olyanokat, akik kívül vannak a láncon. Ti, az én ragyogó láncszemeim vagytok a mag, amely jó földbe hullott és bő termést fog hozni. Az ide járó engesztelők, mint fényes láncszemeim, az égi tanításainkat, amit itt hallanak szétszórják, továbbadják, sokszorosítják, és ezzel új láncszemeket szereznek Nekem. Így vesztek részt az Én Művemben, a Megváltásban, kicsi szorgos Lelkek.

2009.09.08

Én: Megjöttünk Erdélyből. Kisbusszal mentünk, 17-en az engesztelő csoportból. Akkora lelki ajándékokban részesültünk odafelé és visszafelé a buszban és ott a Szentháromság hegyen is, hogy a boldogságtól alig tudtunk magunkhoz térni. Cs. Atya engesztelése és szentmiséje mindig lenyűgöz minket, könnyeket csal a szemünkbe. Mind a 3 délelőtt elvégeztük a szokásos imakörmenetet és közben felejthetetlen lelki élményekben részesítettek

940

az Égiek. Többeknek látomása volt, és nem egyszer egymást erősítve ugyanazt látták. Sokan összefogva Erdélyből és Magyarországról kb. 60-70 ember együtt imádkozta végig felfelé menet a zöld füzetet. Közben a Mennyei Atya, a Szűzanya és az Úr Jézus többször üzenetet küldtek a hangomon. Ebből kiemelem, ami az Egység keresztjénél történt. A sok testvér egy hatalmas kört alkotott a kereszt körül, együtt elimádkoztuk a Szentháromság rózsafüzért, majd a Mennyei Atya megszólalt rajtam keresztül. Kezeim, lábaim körül vibrált a levegő, belső tűz öntött el és egy boldog fenséges érzés. Mennyei Atyánk megköszönte nekünk a dicsőítést és örömtől túláradó hangon bejelentette, hogy különleges ajándékot ad mindegyikünknek a körben állók közül: AZ EGYSÉG KARIZMÁJÁT. Legyünk egyek az egész Szentháromsággal, a Szűzanyával és egymással. Cserében az ajándékért minden este 8 h-kor (Erdélyben 9h-kor) otthon imádkozzuk el a Szentháromság rózsafüzért. Ezt minden naplóolvasónak továbbadom és tegyétek ezt velünk együtt!
0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
 

 

2009.05.20

Én: Egy lelki testvéremnek 2 álma volt egymás utáni két napon. Azt álmodta, hogy templomunk oltára felett egy fekete gyászlepedőt feszítettek ki. Középen a mi plébánosunk fogta, elől egy régi, ismerős ministráns és még néhányan.

Másnap az utcán egy nagy fehér lepel volt kifeszítve és egy gonosz ember állt mellette, a lepedőn pedig egy sátánista tőr feküdt.

Jézus: Az álmot Én bocsátottam rá. Hamarosan eljön az egyházüldözés a világba. Megölik a hagyományos liturgiákat, felszámolják az oltárokat és a tabernákulumokat. Az igazi keresztények bujdokolva gyászolnak. Mindezt az Antikrisztus kiszolgálói követik el, ők Egyházam gyilkosai. A tisztaság és jóság fehér álruhájába burkolóznak, hogy sokakat megtévesszenek.

2009.05.21., csütörtök

Én: Édes, forrón szeretett Üdvözítőm! Köszönöm, hogy már napok óta nagy lángolásban tartod a szívemet. Ima alatt ujjongva köszönöm meg Nektek Égieknek irgalmatokat, jóságotokat, szereteteteket. Nem győzök hálát adni a kegyelmekért, amivel elárasztotok engem, érdemtelent. Nagyon hálás vagyok a könnyek ajándékáért.

Új jel jelent meg az égen. Napnyugtakor egy kissé északnyugat felé a Nap helyett egy izzó fehér korona látszott az égen, a tetején az apostoli kereszt ‡ volt.

Jézus: Győzedelmes királynőtök uralma hamarosan elérkezik a Földre. Annál előbb, minél hamarabb megtér az emberiség. Hallgassátok és teljesítsétek kéréseit, melyekben már régóta imára, böjtre, megtérésre buzdít.

2009.05.23., szombat

Én: Szeretném megköszönni Neked, Jézusom, hogy mostanában egyre gyakrabban lángba borítod a szívemet. Csak úgy lobog a nagy szeretet bennem Irántad, a Mennyei

Atya, a Szentlélek és Szűzanyám iránt. Olyan jó lenne, ha ez a szeretet akkorára tudna nőni bennem, hogy pótolná a sok közömbös és hitetlen ember szeretetlenségét és hálátlanságát. Nagy kegyelmedből a bűnbánat könnyeit hullatom saját bűneimért és mindenki bűneiért. Fogadd el tőlem e könnyeket a legelvetemültebb bűnösök könnyei helyett.

Jézus: Kislányom! Ezekkel a nagy szellemi örömökkel és az együttérzés kegyelmével, a könnyek ajándékával előkészítem a lelkedet új nemes feladatok vállalására. Még sokat bízok rád, kicsi hűséges Lélek! Meghatódva nézem, hogy mióta zárva van a templomkapu és reggelente nem tudsz bejönni Hozzám a rácsig, most megkerülve a templomot, megállsz a hátsó falánál, egészen a tabernákulum közelében. Így most fizikailag sokkal közelebb vagyunk egymáshoz. Tenyeredet a falhoz simítod, mintha Engem érintenél, így beszélgetsz velem. Ezután is jöjj mindennap! Várlak.

2009.05.25., hétfő

Én: Ma boldogan és fáradtan értem haza a hétfői engesztelésről. Mélyen átéreztem és meghatódtam a Mennyei Atya beszédén, melyet a VI. parancsról tartott. Utána nehezemre esett megszólalni. Jézusom! Végtelen hála tölti el a szívemet, mikor arra gondolok, hogy én, az érdemtelen tolmácsolhatlak Benneteket. Pedig hány és hány nálam különb, jobb, buzgóbb teremtményed van, akiket kiválaszthattál volna erre. Akik sokkal jobb előadók, és nem szárad ki a szájuk az izgalomtól. De Te engem bíztál meg a legkisebbet, megmagyarázhatatlan nagy szeretetedben. Van egy kedves szállóvendégem, aki 1/2 10-kor elment aludni, azóta Uram Veled foglalkozom. Elkezdtem a dicsőséges rózsafüzért, de az első 2 tizeden át végig csatangoltak a gondolataim. Szomorúan mondtam Neked, hogy egyszerűen képtelen vagyok odafigyelni. Megtennéd-e - mondtam - , hogy együtt imádkozol velem Te és Édesanyád? Azután Rád bíztam magam és folytattam a rózsafüzért.

Néhány perc múlva lángoló szeretetet éreztem a bensőmben, elborított egy hihetetlen nagy vágyakozás és öröm. Mozdulatlanná váltam, ujjaimmal a levegőben tartottam a szentolvasót, moccanni sem tudtam, elállt a szavam, szemem tele lett könnyel és ezt mondtad nekem az értelmemben: „ÉREZD ÖLELÉSEMET A SZÍVEDBEN!" Ez nem volt más, mint a régi ismert úgynevezett „nyugalmi ima". Kb. ½ óráig tartott. Köszönöm, édes Szerelmem, Jézus ezt a gyönyörű ajándékot. Miután visszaadtad beszélő képességemet, befejeztem az utolsó két tizedet.

2009.06.08., hétfő

L atya, a püspök úr helynöke megpróbál segíteni nekünk. Azt mondta, írjuk le, hogyan folyik az engesztelés hétfőnként, és ő majd elküldi a püspök úrnak. Ígérte, hogy összehívja a papokat Kadarkút engesztelésének ügyében. Ha csak annyit érne el, hogy egyes papok nem fogják megfenyegetni híveiket az idejárás miatt, már akkor is támogatja az engesztelés művét. Arra már nem is merünk gondolni, hogy visszahelyeznének minket a templomba.

Jézus: Bízzátok Rám magatokat. A jövőt nem tárom fel előttetek, de veletek leszek. Minden az engesztelés javára fog történni.

Én: Az előző naplórészletben szó volt egy veszprémi evangélikus lelki testvérről, aki a Te inspirálásodra -a neki adott szép látomásod hatására - mindenáron katolikus akart lenni. A nagyfalui Cs atya segített neki ebben. Vette a fáradságot és elutazott Erdélybe, hogy minél hamarabb felvehesse a várva várt szentségeket. Köszönöm, édes Uram, hogy az akadályokat elgördítetted előle. Most mindennap boldogan veheti magához drága szent Testedet és Véredet. Ez is egyik gyümölcse a hétfői kadarkúti engesztelésnek, mert itt érintetted meg oly mélyen a lelkét, hogy idáig eljutott.

Jézus: Ő az Én egyik választott gyermekem, akinek egyre több kegyelmet adok. Terveim vannak vele.

2009.06.13., szombat

Én: T-vel nagy lelkesedéssel tervezgetünk a hétfői engesztelő csoportnak egy nagyfalui zarándokutat. Most hétfőn fogjuk felmérni, hogy mekkora az érdeklődés. Ó, Istenem! Annyira szeretnénk, ha egy nagy busz megtelne velünk! Képzeld el, Uram, milyen remek alkalom lenne ez az 5 napos út arra, hogy drága testvéreinkkel mélyebben megismerhetnénk egymást és szívünket kinyithatnánk az ottani kegyelmeid előtt. Segíts, Jézusom, hogy minél többen jelentkezzenek! Most, július elsején szeretnénk indulni.

Jézus: Ez a terv gyönyörű. Isteni hatalmamnál fogva segíteni fogok nektek, hogy megvalósuljon.

2009.06.14., vasárnap

Én: Drága Jézusom! Mikor ma este éppen lábsebeidet csókoltam meg, így szóltam Hozzád: Uram, segíts nekem, hogy ebből a középszerűségből, tespedtségből kiszakadjak. Kevés az áldozatosságom. Fáj, hogy csak ennyit adok neked. Vedd el tőlem a kényelemszeretetet és az önszeretet utolsó szikráit is. Amit én nyújtok, az Neked nem elég.

Jézus: Valóban nem elég. Tökéletessé akarlak tenni. Add a kezed, hogy vezesselek! Ne csukd be füledet a sugallataimra! Ha halványan érzed, hogy kívánok tőled valami áldozatot vagy lemondást, azonnal ugorj és tedd!!! Így válsz majd az Én elégő áldozatommá. Érzed-e, hogy mostanában minden este gazdagon elárasztalak érző szeretettel, bűnbánattal? Így gyorsítom fel lépteidet a szentté válás útján. Hogy nap mint nap könnyeid hullanak és így bánod a közömbös és hitetlen lelkek helyett a bűneiket - azt Én teszem a lelkedbe. Érzelmeiden keresztül rázlak fel, hogy egyre több szegény lelket ments Nekem. Szeretlek, Kicsim, és akarom, hogy szent legyél.

2009.06.17., éjfél

Jézus: Végre csend van benned Évám. Már úgy vágyódtam a szeretetedre! Akkor áramlik Felém szereteted, ha bensőségesen, saját szavaiddal imádkozol. A rózsafüzérek alatt csak akkor, ha megadom hozzá a kegyelmet. Így aztán némelykor a szóbeli imádra is „féltékeny" vagyok. Mégis égetően szükség van a hosszú rózsafüzérekre, mert sok lelket mentesz vele.

Én: Ó, Jézusom, Szerelmem, Mindenem! Úgy szeretem, ha Te kezded a beszélgetést. Ne haragudj, hogy ma oly keveset gondoltam Rád, de látod, egyik tennivaló jött a másik után. Most a nagyfalui zarándokutat szervezzük T-vel, az én kedves „jobbkezemmel". Segíts, drága Mesterem, hogy legalább 20 személyt össze tudjunk szedni, hogy megteljen a kis busz. Úgy várom ezeket a nagyfalui napokat, mint még soha.

Jézus: Hát még Én! Ne aggódj, segítelek ötletekkel, gondolatokkal. Várom, hogy az úton és ott sok-sok szép ajándékot oszthassak ki nektek.

2009.június 20., szombat

Én: Ma nagyon nyomott a hangulatom, talán a borús, esős időjárás nyomaszt. Bármennyire is akartam lelkesen imádkozni, olyan álmosság jött rám, hogy majdnem elaludtam. A fájdalmas rózsafüzér következett és kértelek, Jézusom, hogy most Te elmélkedj helyettem a titkokon, mert az álmosságtól képtelen vagyok rá. Ámulva tapasztaltam, hogy megtetted nekem. Visszaemlékezve megpróbáltam papírra vetni, hogy el ne vesszen, mert olyan szép volt:

  1. titok: AKI ÉRETTÜNK VÉRREL VERITÉKEZETT...

Évám! Gondolj vissza életedre! Féltél-e már nagyon valamikor? Bizony féltél. Mikor kicsi korodban rossz fát tettél a tűzre és édesanyád vészjóslóan várt a fakanállal, hogy egy kicsit kiporoljon. Azután mikor vizsgák előtt álltál. Majd szüléseid és műtéteid előtt. Ezeket a félelmeket add össze és szorozd meg 1000-rel és akkor halvány fogalmad lesz arról, hogyan rettegtem Én utolsó éjszakámon a getsemáni kertben. Te sem tudtál aludni a műtéted előtt. Hát még Én! Isteni mindenhatóságomnál fogva, láttam a rám váró kínzatások legapróbb részleteit. Láttam a sok bűnbemerült, közömbös és hitetlen embert, mint áldozatom hiábavalóságának bizonyítékát. De láttam az Engem követő szentek és vértanúk ezreit is. Láttalak téged is, kicsi Lélek, ahogy bűneidből felállsz és Rám találsz, amint imáiddal, áldozataiddal segítőtársammá és közvetítőmmé leszel. A félelemtől tetőtől talpig váres veríték borított el. Hosszú gyötrődés után engedelmesen elfogadtam a szenvedés kelyhét, hogy megmenthesselek titeket a kárhozattól. Legyetek hálásak, hogy így döntöttem, mert különben mindnyájatokra a pokol kínjai várnának. Tanuljátok meg tőlem elfogadni és felajánlani a szenvedést! Ajánld fel ezt a tizedet a gyógyíthatalan betegségben élő , halálfélelemtől reszkető felebarátaid lelki békéjéért! Amen.

  1. titok: AKIT ÉRETTÜNK MEGOSTOROZTAK...

Itt most gondolj, Kicsim, életed legnagyobb fizikai fájdalmaira! Jusson eszedbe az orrmandula műtéted, amikor az orvos sietett a konferenciára. Beszúrt egy injekciót és a következő pillanatban - elérzéstelenítés nélkül - kikanalazta az orrmanduládat. Könnybe lábadt a szemed a fájdalomtól. Emlékezz, hogy epeműtéted után teljesen leállt a bélműködésed, hatalmas fájdalmaid voltak, de nem segítettek rajtad - könyörgésed ellenére még egy hashajtóval sem. Hozzám fordultál és Én enyhítettem szenvedésedet. Ezeket és a többi fizikai fájdalmaidat hasonlítsd össze az Én kíméletlen, rettenetes ostorozásommal. Semmiségnek tűnnek mellette. Ugye látod, milyen végtelenül szerettelek benneteket? Ott álltam meztelenül, előröl, hátulról agyonverve, kék daganatokkal, nyílt sebekkel a saját vérem tavában. Életed szenvedéseit tedd hozzá az Én megostorozásom végtelen kínjaihoz és így kínáld fel az Atyának engesztelésül a világ bűneiért!

  1. titok: AKIT ÉRETTÜNK TÖVISSEL KORONÁZTAK...

Ez a megaláztatások titka. Kigúnyolták királyságomat, nevetségessé tettek, leköpdöstek, megdobáltak. A fájdalmas töviskorona nemcsak a meggyalázott királyság szimbóluma, hanem a ti bűneiteké is. Minden tövis egy bűn, melyet fejembe szúrtok. Akarsz-e, Gyermekem megszabadítani e kínos töviskoronától? Akkor adj Nekem áldozatokat, önmegtagadásokat és jócselekedeteket-ezek által sok tövist tudsz kihúzni fejemből. Engesztelj ezzel a tizeddel a sok-sok káromkodásért! Amen.

  1. titok: AKI ÉRETTÜNK A NEHÉZ KERESZTET HORDOZTA...

Keresztutamból csak 1-2 fájdalmas emléket emelek ki. Mindenekelőtt a vállsebemet. A durván ácsolt nehéz kereszt mélyen belevájódott bőrömbe, húsomba, egészen a csontig. Szinte elviselhetetlen és hosszantartó fájdalom volt. Ezen a mély seben azért tudtam végigvinni a nehéz keresztet, mert lángoló szívvel szerettelek benneteket. ha ledobtam volna a vállamról és elfutottam volna, minden ember elkárhozna. Kislányom! Tanulj Tőlem kitartást, állhatatosságot a szenvedéshez. Tűrj egy kicsit tovább, ne kérj azonnal enyhítést Tőlünk. A szenvedés kegyelem, mely lelki érdemeket, kincseket terem. Az eleséseim arra buzdítanak téged, hogy minden bajból, nehézségből, szenvedésből és bűnből fel lehet állni, és újra kell kezdeni. Évám! Vess egy pillantást nyitott kicserepesedett ajkaimra, kiszáradt sebes nyelvemre. Alig tudtam nyelni a szomjúságtól. Nemcsak italra szomjazom, hanem az emberek szeretetére. Oltsd szomjamat oly módon, hogy lelkeket szerzel, akik hinni fognak Bennem és szeretni fognak Engem. Ezzel a tizeddel kérj számotokra jó papokat, akik buzgó apostolként Hozzám vezetik nyájukat! Amen.

  1. titok: AKIT ÉRETTÜNK KERESZTRE FESZÍTETTEK.

Éreztél-e valaha teljes tehetetlenséget, hogy mozdulni sem bírsz, nem tudsz kitörni, akadályozva vagy mindenben? Kétszer láttam ezt nálad életedben. Első alkalommal lelkileg voltál megbénítva és odaszegezve egy emberi kapcsolathoz, és csak az én segítségemmel tudtál szabadulni. Másodszor fizikailag, testileg voltál az ágyhoz szegezve egy súlyos agyérgörcs által. Akkor is Én siettem segítségedre. Látod, mennyire szeretlek? Valami hasonlót éreztem Én is a keresztre szegezve, de sokkal nagyobb mértékben. Kimondhatatlan fájdalmak között, kifeszítve függtem Ég és Föld között. Vártam lelkem szabadulását, hogy Atyámhoz mehessek. És mikor ez bekövetkezett, beteljesítettem Művemet: megváltásotokat. Hamarosan misztikus, ragyogó keresztemre feszítve, mint jel, jövök hozzátok, hogy Sebeimből áradó fényemmel kegyelmeimet sugározzam rátok. Ezt a tizedet ajánljátok fel a legmegátalkodottabb bűnösökért, hogy jövetelemkor Őket is megtisztíthassam! Amen.

Margit látomásai következnek:

2009. 05.06 otthon, ima közben: Láttam egy régi szegényes házat tapasztott földes padlóval. Az Úr Jézus kinyitotta az ajtót és belépett. A két tenyerét egymás mellé tette, és belerepült egy hófehér galamb, melynek két oldalából fény áradt. Jézus nagyon boldog volt és én is.

Jézus: Legyetek egyszerűek, üresítsétek ki magatokat egészen, mert csak így tud belétek áradni az isteni kegyelem.

Margit: (Szentháromsághegyen ima közben)

Láttam a fejünk felett több kis gyertyalángszerű fényt. Egy dombon az erdő szélén állt a Szűzanya és alatta sárga búzamező, melynek közepén egy trón volt, erre ült le a Szűzanya a csecsemő Jézussal. Láttam a Szűzanyát, ahogy kaparni kezdte a földet. Délben az egység keresztjénél ima közben sok rózsabokrot láttam tele rózsákkal.

Jézus: A Szentháromság hegyen jött a Szentlélek Isten lángok alakjában, hogy betöltsön titeket szeretettel. Közétek, érett búzakalászok közé érkezik Édesanyám Velem a kis Jézussal. Nemsokára forrást fakaszt nektek a Szentháromság hegyen. A kereszt körüli rózsabokrok 1-1 buzgó imacsoportot jelképeznek. A virító rózsák az engesztelő csoportok tagjai.

N látomása (a vasárnapi szentmisén): Közeledett hozzám egy kereszt, megállt a pap felett és véres könnyeket hullatott rá. Mögötte fényben állt valaki és megáldotta őt. Majd a Szűzanya egy kék szalagot kötött a derekára.

Jézus: Pap fiam nagy szenvedést okoz Nekem bűneivel, ezért véres könnyeket hullatok érte. Meg akarom menteni, mert csak a bűnétől irtózom, őt magát végtelenül szeretem. Felszentelt gyermekemet megáldottam így is bűnösen. Ha szakít eddigi vétkeivel, Édesanyám az Én békémmel és tisztaságommal fogja felruházni.

N látomása: Otthon, hétfőn este rózsafüzér ima közben láttam a mennyezet fölött az égen egy ferde keresztet, aminek a közepéből fénysugarak jöttek ki: fölfelé 3, lefelé 4. oldalt egy fényes fénysugár lövelt ki, ebben volt egy vöröses gömb, mely a fényben le-föl mozgott. A földön volt egy fényes kör, mellette állt a Szűzanya és a földgömböt nyújtotta felém. Majd fentről jött egy háromszög és benne egy szem. A Szűzanya mosolygott.

Jézus: Végső idők gyermekei! E látomás nektek szól. Elérkezett az idő, hogy dicsőséges szenvedésem és halálom jele, a kereszt - Atyám akaratából - gazdagon árassza rátok fényét. Mi: a Szentháromság megtisztítjuk és megújítjuk a Földet, melyet Édesanyám ajánl nagy szeretettel irgalmunkba.

2009. 06.30 kedd

Én: A tegnapi engesztelés és az utána való agapé nagyon szépen sikerült. Délelőtt és kora délután nagy vihar készülődött, de ¼ 4-re eloszlottak a felhők és ragyogó napsütés lett. Hálásan köszönöm Nektek, dicsőséges Szentháromság és Neked Szűzanyám, hogy a „Tízparancsolat"-ról szóló beszédsorozatokat megtartottátok. Nagyon sokat tanultunk belőle. Felnyitottátok szemünket, hogy amit mi eddig csak apró hibának találtunk, az is bűn. Ezekkel a gyönyörű égi beszédekkel megvilágosítottátok lelkünket, és elősegítettétek lelkiismeretvizsgálatunkat.

Holnap elindulunk a Szentháromság hegyre, Nagyfaluba. Ó, Jézusom! Nagy örömmel köszönöm meg Neked, hogy a viszontagságok ellenére végül is megtelt a busz, éppen 20-an vagyunk. Ezen kívül még 2 jelentkező is volt, de sajnos már nem volt több hely. Ugye tudod, édes Jézus, hogy nekem az összes zarándokhely között ez a legkedvesebb? Ti Égiek

919

itt szoktátok legmélyebben megérinteni a szívemet. Itt ért meg bennem az az elhatározás, hogy itt Kadarkúton indítsak egy „Öt Szent Seb" engesztelő csoportot. És mi lett ebből? Összejöveteleinken közösségünk minden tagja érezheti valóságos Jelenléteteket égi tanításaitok gyümölcseként.

Drága Megváltóm! Az Útra meglepetést ígértél nekünk. Ha a buszon odafelé elimádkozzuk a 4 nagy rózsafüzért, egy különös, egyedülálló kegyelemmel ajándékozol meg minket.

Jézus: Ebbe a meglepetésbe - Kislányom - téged be kell vonnom, mert nélküled nem jöhet létre. Tehát figyelj! Minden tized előtt Én fogok elmélkedni a titkok felett életem történetéről, a te hangodat fogom felhasználni hozzá.

Én: Uram! Van-e valami üzeneted számunkra ezzel a zarándokúttal kapcsolatban?

Jézus: Igen. Úgy válogattalak össze benneteket, hogy mindegyiketeknek Én vagyok első helyen a szívében. Csak az áldozatos, Engem nagyon szerető lelkek tudnak 5 napra kiszakadni családjukból és munkáikból.

Ha örömet akartok hozni Nekem ezekben a napokban, figyeljetek sugallataimra, melyek apró önmegtagadásokra, áldozatokra hívnak benneteket. Eddig csak az engesztelés kapcsán ismertétek egymást, így egyszerű volt szeretni. De most néhány napig együtt fogtok lakni. Megismerhetitek egymás természetét, alkalmazkodnotok kell egymáshoz. Bőven lesz alkalmatok gyakorolni a türelem, megértés, együttérzés és szeretet erényeit. Válogatás nélkül szeressétek egymást! Én is így szeretlek titeket.

Drága kis Engesztelőim! Veletek leszek e szent, választott helyemen töltött napok minden percében és szívetek mélyéig elárasztalak benneteket sok-sok lelki kegyelemmel. Tárjátok ki szívetek ajtaját, hogy ajándékaimat elhelyezhessem!

Most az indulás előtt főpapi áldásomat küldöm Nektek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

 

2009.március 14. szombat

Jézus: Ma kétszer sírtál Évám. Egyszer délután. Egy külső indíték hatására eszedbe jutott keserű sorsod: 4 év lelki sebei, tehát elborított az önsajnálat. Már-már értéktelennek tűntek ezek a könnyek, de történt egy fordulat a lelkedben és így szóltál: Jézusom, felajánlom Neked ezt a nagy lelki fájdalmamat a közömbös és hitetlen lelkek megtéréséért. Drága Kislányom! Ezzel könnyeid csillogó drágakövekké változtak, szenvedésedet kegyelemmé alakítva kiosztottam a rászorulóknak. Egyszer pedig most este törött el a mécses: szíved mélyéből keservesen bántad, hogy ellenséged hibáiról gondolkodtál és ezzel fájdalmat okoztál Nekem. Átéreztem bűnbánatod mélységét. Láttam alázatodat: végtelenül gyengének, esendőnek, bűnösnek, gyámoltalannak nevezted magad, és zokogva kérted bocsánatomat. Bűnbánatod sűrűn hulló könnyei lemosták lelkedről a foltokat, de még a bűneid után járó adóságaidat is. Most hófehér a lelked. Így örömmel fogok betérni hajlékodba a reggeli szentáldozáskor

Én: Ó, Uram! Kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy megbocsátottál. Irgalmad határtalan.

2009.03.25

Én: Most azt szeretném leírni, hogy a mi édes Jézusunk egyetlen rövid szóval pillanatok alatt le tud venni a lábunkról, és helyes mederbe tud terelni. Tegnap szünet nélkül egész nap: délelőtt, délután és este hívtak a lelkitestvérek telefonon. Még enni is csak kapkodva tudtam és a kazánhoz lemenni vagy oda elvonulni, ahova a király is gyalog jár, szinte nem is maradt időm. Tulajdonképpen este 8 h-ig egész jól viseltem, de hirtelen elszállt a türelmem és a következő csörgésnél rácsaptam az íróasztalra és felkiáltottam: „Uram, most mit csináljak?" Ő így felelt: - SZERESS! Nem magyarázott, nem prédikált, csak ennyit mondott.

 Abban a pillanatban megtelt a szívem türelemmel és szeretettel. Így nevel engem az én Uram. A telefon miatt elmulasztott írásbeli munkáimat pedig szépen be tudtam pótolni ma. Tapasztalatból tudom, ha Ő sok munkát ad, időt is biztosít hozzá.

2009.03.29, vasárnap

Én: Szeretnék kérdezni valamit, imádott Jézusom. Fájnak-e még Neked azok a tövisek, melyeket régi bűneimmel szúrtam a Szent Szívedbe és Homlokodba?

Jézus: Évám! Már rég nem fájnak, mert Szent Véremmel, bűnbánatoddal, könnyeiddel, áldozataiddal és lobogó szereteteddel egészen eltűntek.

Én: Ó, Uram! Áldott légy irgalmadért!

2009.03.30, hétfő

Én: Ma nagy boldogság ért. Van egy választottad, egy idősebb férfi, akit nagy kegyelmekkel árasztasz el, különösen mélyértelmű látomásokkal ajándékozod meg. Pedig sose járt templomba és evangélikus. Most egy naptár mutattál neki, ahol a hetes szám lefolyt.

Rajtam keresztül magyaráztad meg neki e látomás jelentését: A 7 bibliai szám. Teremtéskor az Úr a 7. napon megpihent, ez a Úr napja. A tízparancsban benne van, hogy az Úr napját szenteld meg. És mondtad neki: Fiam, nálad elfolynak a vasárnapok szentmise vagy Isten-tisztelet nélkül. Vágyva-vágyom, hogy táplálhassalak Szent Testemmel és Véremmel. Keress sürgősen egy katolikus papot és kérj tanácsot tőle, hogyan lehetne ezután gyónni és áldozni, annak ellenére, hogy evangélikusnak kereszteltek.

Ez a drága testvérem nagyon boldog, és már ma megpróbál intézkedni. Ó, Uram segíts neki, hogy sikerüljön!

2009. április 5., vasárnap

Én: Most M látomásai következnek.

M: Otthon megjelent egy fehér kulcs, amiben egy fehér vonal a „12"-nek megfelelő helyen állt. Így láttam:

Jézus: A Nagy Figyelmeztetés lesz a kulcs a tömegek szívéhez.

M: Újra otthon 1.)megjelent az Úr Jézus keresztre feszítve , 2.)majd láttam egy nyilat, mely eltünt. 3.) Ezután egy fehér háromszög látszott, 4.)végül egy ülő fehér galamb mögött volt egy fehér karika.

Jézus: Megváltottalak benneteket. Az emberek mennének a romlásba, pusztulásba, de a Szentháromság nem engedi. Most - hogy beteljesedett az idő - küldi a Szentlelket.

M: Átváltoztatáskor megjelent az Úr Jézus hosszú, fehér ruhában és egy fekete töviskorona közepén állt.

Jézus: Bűneitekkel, mint millió tövissel elzártok magatoktól.

M: Mikor az atya megáldoztatja magát, megjelent az Úr Jézus keresztre feszítve. Fölötte volt egy arany kehely, ami előredőlt helyzetben volt és belőle folyadék folyt ki.

Jézus: Atyám így szól: Szent Fiamnak a szenvedés kelyhét az utolsó cseppig ki kellett innia.

M: Bűnbánati imánál megjelent a Mennyei Atya arca, és a homloka egybeolvadt egy fekete kereszttel.

Jézus: Atyám így szól: A tiszta lélekkel felajánlott szenvedéseitek belevésődnek emlékezetembe.

M: Az evangéliumnál, mikor kereszteket rajzolunk önmagunkra megjelent a Mennyei Atya arca mellett egy kicsi félköríves kapuféle, aminek a tetején volt egy kis jel. Ebből az alakzatból egyre szélesebb fénysugár látszott.

Jézus: Ha az Igémet nemcsak hallgatjátok - mondja Atyám - hanem élitek is, akkor a Mennybe vezető úton jártok.

M: Átváltoztatáskor 1.) egy fehér karikában egy testszínű kéz tartott egy fehér hegyesvégű pálcát úgy, hogy a „12"- nek megfelelő helyre mutatott a vége. Majd ez fölött megjelent egy fehér, kitárt szárnyú galamb. 2.) Majd a Szűzanya látszott oldalnézetből. 3.) Végül egy omega betű alján volt egy piros pont, amin egy csíkos ceruza állt függőlegesen, a ceruza hegye az omega betű tetejéig ért.

Jézus: 1.) Itt van a Szentlélek kiáradásának ideje. 2.) Ne féljetek! Édesanyám veletek van most is. 3.) Írjátok, hogy a Figyelmeztetés természeti csapásokkal kezdődik, és nagyon hamar bekövetkezik.

2009. április 7. Nagyhét keddjén

Én: Ez nem látomás. Ma este megint látszott a Szűzanya a Holdban.

Először így:      azután így:

 

A másodikon nagyon kifejeződött a szomorúság.

 Jézus: Édesanyátok sír azok miatt, akik még a Figyelmeztetéskor sem fognak megtérni.

2009. április 18.

Én: Drága Mesterem! Erdélyből az egyik választottad, Margitka hozzám szokott fordulni látomásaival, hogy kérdezzelek meg, mit akarsz ezekkel üzenni neki. Íme:

Margit: Imaóra közben láttam egy templomot kívülről a homlokzat oldaláról. A falon a magasban egy gipsz-Szűzanya fej volt. A bejáratnál Jézus Urunk állt kb. 12 emberrel, és beszélt hozzájuk.

Jézus: Ezt mondtam apostolaimnak: „Látjátok, még van Szűzanya tisztelet a templomokban, de nem sokáig. Az üldözések alatt kísérjétek hűséges papfiaimat a rejtekbe, ahova viszik magukkal az Oltáriszentséget és a Szűzanya szobrokat!"

2009. április 18., szombat

Én: Ó, Uram! Nagyon szeretlek! Tudom, nagy fájdalom Neked az emberek hitetlensége és szeretetlensége. Úgy szeretnék minden hitetlen, közömbös és tévelygő embert lábaidhoz vinni, hogy bűnbánatuk könnyeit öntsék Eléd.

De most meg kell, hogy elégedj az én könnyeimmel, melyeket megtérésükért ontok. Azonnal elimádkozom értük az Irgalmasság rózsafüzért, hiszen az irgalmasság órája van.

Jézus: Menj, Évám! Siess! Könyörgésedre isteni irgalmam körülöleli őket.

Én: Margit látomását szeretném leírni.

Margit: Sok-sok bárányt láttam: juhokat és kosokat. Az Úr Jézus előttük állt királyi palástban, korona nélkül egy pásztorbotot fogva. Látszott egy nagy hegy, oda vitte legelni a nyáját. Hirtelen a hegy eltűnt, és egy füves síkság lett helyébe. Láttam egy kost, akit Jézus elvert a pásztorbottal. Messze a levegőben látható volt a Szent Szűzanya királynőként és a kos Hozzá menekült. Én ezután a juhokat a Szűzanyához küldtem és oda is mentek.

Jézus: Most ellenségem meg akart téveszteni téged. „Jézus, a jó pásztor" jelmezében jelent meg előtted. A kosok a bűnösöket képviselik, a bárányok a szelíd, tisztalelkű embereket.

 Elárulta magát a gonosz, mert megverte az egyik kost. Te tudod, Kislányom tapasztalatból, hogy Én a bűnösökért jöttem a világra, és nem bántom őket, hanem lehajolok hozzájuk, felemelem őket és megtisztítom. A zöld fű, a gazdag legelő a földi javakat jelképezi, amivel csábítja és magához édesgeti a Sátán az embereket. A megvert kos jó helyre menekült, Édesanyámhoz. Helyesen tetted, hogy a bárányokat is hozzá küldted, Ő mindenkit Felém terel.

2009. április 24. péntek

Én: Este 10 h van, mindent elvégeztem, már csak az éjszakai imám van hátra. Egy ellenállhatatlan hívást érzek, hogy a naplón keresztül beszélgessek Veled, Uram. Talán akarsz valami fontosat mondani vagy üzenni velem? Oly szép volt ez a ma este, édes Szerelmem, Jézus! Köszönöm a bűnbánat könnyeit, szívem túláradó lobogását. Köszönöm azt is, hogy különleges, nagy együttérzéssel tudtam végigcsókolni drága Szent Sebeidet.

Jézus: Ne csodálkozz, Kislányom! Ma reggel is áldoztál, ott működök benned. Türelmesen vártam soromra, míg elvégzed dolgaidat, s mire elcsendesedtek a telefonok, végeztél az írnivalóddal és végre elkezdtél imádkozni, feléledtem a szívedben.

Igen, szeretnék ma üzenni veled : Írd le, hogy olvashassák a hétfői engesztelésre járó gyermekeim, amit mondok! Mind a 4-en: a Szentháromság és Mennyei Édesanyátok édes otthonra találtunk templomotokban. Minden héten alig várjuk ezeket a kedves délutáni órákat. Ez egy meghitt találkozása az Égieknek az Őket szerető emberekkel. Élő beszélgetés: tanítunk titeket, ti kérdeztek, és mi felelünk. Gyógyítás: gyógyítjuk lelketeket és testeteket. Engesztelés, mert imáitokkal kiengeszteltek Bennünket a világ bűneiért, irgalmunkhoz könyörögtök a közömbös-hitetlen felebarátaitokért, a tisztuló lelkekért, haldoklókért, betegekért.

Egy látványos jelet már adtunk nektek, ami Jelenlétünket alátámassza: a pécsi testvéreitek fényképén látható, mennyezetig érő szivárvány. Melynek jelentése: Én, az Isten szövetségét kötöttem veletek engesztelőkkel Éván keresztül. Gyermekeim, ha továbbra is kitartotok és hűségesek lesztek, lesz még jel, mellyel erősíteni akarjuk hiteteket. Az elkövetkező időkben - úgy mint eddig is - lesznek itt nálatok újabb és újabb választottjaim, akik előtt láthatóvá válunk az égi tanítás alatt. És ők tanúbizonyságot fognak tenni erről nektek, akiknek a szemét még nem nyithatom meg. De tudom, hogy ti kedves engesztelő Gyermekeim, jelek és csodák nélkül is jöttök ölelő karjainkba. Kicsinyeim! Áldottak legyetek mindnyájan helybeliek és messziről jövök, kik e hétfőkön átlépitek kadarkúti Házam küszöbét.

2009.április 28.

Margit (Nagybányáról): Láttam a feltámadt Jézus Krisztust, ahogy jött le a lépcsőn az oltár felé. Az egyik kezében zászló, a másikban kincsesláda volt. Felnyitotta, és kijött belőle egy kisalakú feltámadt Jézus karddal a kezében.

Jézus: Feltámadásommal kardot hoztam nektek. Megosztottam az embereket: testvér-testvér ellen, apa fia ellen, leány anyja ellen fordul. Megjelenésemmel ellentétek lettek a családokon belül, ugyanis az egyik hisz Bennem és elfogad, a másik nem hisz. Így van ez a te családodban is, Gyermekem.

Margit: Egy hófehér galamb repült az oltár felé, előtte megállt, párszor körbefordult, kinyitotta a szárnyait egészen a feje fölött és egy szép fehér kört alkotott. A feltámadt Jézus mellette volt.

Jézus: Közel van a Szentlélek kiáradása. A fehér kör - amit alkotott - a teljességet szimbolizálja. A Szentlélek ezzel a szép fehér körrel azt fejezi ki, hogy beteljesedett az időtök.

Margit: A Szűzanyát láttam kék ruhában fehér kendővel a fején.

Egy rózsaszín kendő ( nagybányai engesztelők kendője) volt a kezében. Majd egy székre tette, hogy a szék közepén üres maradt és a széle takarva volt. Majd ráült a kendőre.

Jézus: Azért ült rá Édesanyám a rózsaszín kendőre, mert a nagybányai engesztelő csoport imái és áldozatai nagyon kedvesek Neki. Elfogadta és magáévá tette.

2009.április 30. csütörtök

Én: Úgy szeretnék beszélgetni veled, hogy drága Szavaidat leírhassam, de egyetlen gondolat sincs a fejemben. Mondj nekem valamit, én édes Boldogságom! Nemcsak a fejem üres, hanem a lelkem is. Itt vagy a szívemben a ma reggeli áldozás óta, mégis olyan száraz vagyok, mint egy sivatag.

Jézus: A tegnap esti imáid alatt elárasztottalak érző buzgósággal, érzelmeidet ma másnak adtam, akinek nagyobb szüksége van rá. Ezt a szárazságot ajánld fel a sok közömbös és hitetlen lélek megtéréséért! Minden felajánlásodra égetően szükségem van. Tehát ezt az állapotot érdemszerző céllal kaptad.

Én: Mesterem! Ezeken a hétfői beszédeken, mikor sok testvér elé állok, úgy érzem, semmit nem tudok, mintha eltűnne minden mondat, amit belém ültettetek. És hála a Ti segítségeteknek, mire kinyitom a számat, sorban jönnek a mondatok. Az utolsó alkalommal mintha nem izgultam volna olyan nagyon, mint szoktam. Rád bízom, Jézusom, hogy elveszed -e tőlem ezt a lámpalázat, vagy meghagyod. Ebben is legyen meg a Te szent akaratod! Az engesztelés végén, mikor Szűzanyánk áldását kérem, akkor ott a helyszínen adjátok a szavakat az ajkamra. A tanítások anyagát itthon, előre. Vajon mindig így marad? Vagy eljön az idő, hogy ott a templomban kapom a hosszú beszédek közben is a mondatokat? Bárhogy is van, hálás vagyok Uram e nagy-nagy ajándékért.

Jézus: Hiába kérdezed, Évám, a jövőt neked se árulom el. Majd mindent megtudsz időben.

Margit (Nagybánya): Két Jézust láttam mennyei dicsőségben. Székeken ültek, köztük volt egy üvegtetejű asztal. Az egyik Jézus felállt és forgott a háttérben.

Jézus: Jézus és a Mennyei Atya leküldték a Szentlelket a Földre, hogy tisztítsa meg a lelkeket. Ezért csak ketten ülnek a Mennyben az asztal körül. Jézus körbe fordul minden égtáj felé, mert nézi az embereket, hogy megtérnek-e. Az asztal üvegteteje a Menny tisztaságát, átlátszóságát szimbolizálja.

Margit: A Szűzanya és Jézus ültek egy-egy széken és köztük volt valami faszerkezetű gép (talán szövőszék). Ica, az egyik nagybányai engesztelő állt, és jött felé sok ember.

Jézus: Édesanyám és Én ülünk és várjuk a megtért, megtisztult embereket, hogy hófehér ruhát szőjünk nekik: mennyei ruhát. Ica, a mi lelkes, apostolkodó gyermekünk, sok-sok lelket vezet felénk.

2009.május 11.

Én: Az előbb hívott fel Gyenesdiásról Kati, hogy kétszer is egy különös, pókhálószerű képződményt láttak az égen.

Jézus: Ezt a jelet Én adtam nektek. Ez jelkép: Mint ahogy a pók szövi hálóját, hogy befogja az arra repülő rovarokat, Mi, Égiek is hálót szövünk, hogy bekerítsük az Örök Élet hálójába a sok közömbös és hitetlen lelket.

Én: Ellenfeleink elérték céljukat: engesztelő közösségünket kitették a templomból. Ezután  a szokott időben 1/2 4- 1/2 6-ig  a templom melletti Művelődési Házban leszünk. Drága Mesterem! Tudom és hiszem, hogy ott is velünk lesztek. Jézusom! Tartsd össze ezt a lelkes kis csoportot, hogy még sokáig és akadálytalanul tudjunk engesztelni!

Jézus: Ma délután az 5 Szent Seb rózsafüzér imádkozása előtt ezzel a témával kapcsolatban bővebben szólok hozzátok. Hallgassátok meg és szívleljétek meg bátorító Szavaimat! Elég a találgatásból, az okok és árulók kereséséből! Engem hűen követve imádkozzatok ellenségeitekért!

2009. május 14.

Én: Édes jó Mesterem! Már megint azon gondolkozom, hogy ha majd letelik a hétfői engeszteléseken a „Tízparancsolat", utána lesz-e még témánk? Ilyenkor mindig úgy tűnik mindent kimerítettünk, már talán nem is lehet miről beszélnünk.

 Jézus: Ez mindig így van veled, Kislányom, de még sosem hagytunk cserbe. Mindig kitalálunk egy fontos és szép dolgot nektek, amellyel tovább tápláljuk a lelketeket.

Én: Édes Jézusom! Azon tűnődöm, hogy nagy szeretetedben még a rossznak tűnő körülményeket is javamra fordítod. Most például szomorú családi dologból kifolyólag rengeteg időt biztosítasz nekem a Tőled kapott sok feladat elvégzéséhez. Most egyedül vagyok- nem tudom meddig - és alig tudok betelni azzal a gondolattal, hogy kettesben lehetek Veled. Nyugodtan elmerülhetek imádásodban, hangosan sírhatok, mikor szenvedéseden elmélkedem, zavartalanul, boldogan megölelhetlek, amikor csak akarlak, hangosan énekelhetek Neked és önfeledten beszélgethetek Veled.

Add, Uram, hogy szívem egyfolytában Érted lángoljon, értelmem szüntelenül Rád gondoljon, ajkam megállás nélkül Téged dicsérjen! Ezerszer áldott légy, hogy Szeretetlángoddal felgyújtottad parázsló szívemet!

                                                                                        folytatása következik

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

2009.január 19.hétfő

Én: Ma meglepő dolog történt velem. Szomorúan mondtam Jézus Urunknak, hogy ima alatt egy ideje nem tudom úgy átérezni a szenvedéseit, ahogyan szeretném. Mielőtt megcsókoltam volna Szent Sebeit, kértem a Szentlélek Istent, hogy jöjjön és segítsen. Alig hogy ezt kimondtam, és kitártam karjaimat, hogy hozzákészüljek az áhítatos cselekedethez, jött az Édes Lélek: bal kezem és karom körül el kezdett vibrálni a levegő, tenyeremre ránehezedett a Szent Lélek és beborította a szívemet mély együtt érző szeretettel és csak úgy hullottak a könnyeim. Köszönöm, drága Szentlélek ezt a hihetetlenül gyors segítséget.

Szentlélek: Gyermekem! Boldogan megteszem, amit kérsz, de te olyan ritkán fordulsz Hozzám. Pl. már régen kértél sugallatokat Tőlem az önmegtagadásokra. Ha pedig magamtól adom, némelykor elengeded a füled mellett. Pedig mikor jelentkezik egy sugallat, hogy mondj le valami apróságról, az Én vagyok.

M látomásai: 2009. január15.-én otthon láttam:

1.) Egy fekete kulcslyuk előtt volt egy fehér fekvő kulcs. A kulcs vége a kulcslyuk felé volt. 2.) Majd láttam egy fekete embert a feje felett egy vízszintes fehér karikával és egy fehér galambbal. 3.) Majd a karika lefelé haladt és végigment az emberen. 4.) most már az ember ragyogó fehér volt, felette pedig volt egy fehér galamb. 5.) Majd egy fehér karika látszott tetején egy fehér jellel. 6.) Majd megjelent egy fehér karika a fehér vonallal, mely 12-őt mutatott. 7.) Végül egy fehér galamb repült felém és közben végtelenül jó érzés borított el.

Jézus: 1.) A Nagy Figyelmeztetés megnyitja a közömbös és hitetlen emberek szívét. 2.) és 3.): A Szentlélek Isten lelküket fényével átvilágítja és bűnbánatot kelt benne. 4.) A végén a lélek teljesen megtér és megtisztul. 5.) és 6.): Készülj fel, mindennap vizsgáld meg a lelkiismeretedet, mert itt az idő. 7.) Gyermekem! Nagyon boldog leszel a Szentlélek kiáradásakor.

M: Bűnbánati imánál megjelent egy fekete kereszt, 2 fehér kosár függött rajta. Majd ugyanezen a kereszten a kosarak összecsúsztak és lengő helyzetben megálltak.

Jézus: A szenvedés elején még bűnökkel megterhelve roskadozik az ember, de a szenvedés bűnbánatra ösztönzi és a végén megszabadul bűnei terhétől.

M: Evangélium előtt megjelent egy arany kereszt és alsó szára mellett egy fekete üres vödör.

Jézus: Van akinek nincs mit hozzátenni Jézus keresztjéhez, mert egy szál felajánlott szenvedése, áldozata, jócselekedete sincs.

M: Mikor az atya megáldoztatja magát megjelent egy fekvő, nyitott könyv, fehér lapjain fekete írásokkal. A könyv előtt volt egy fehér karika egy 12-t mutató fehér vonallal. Előtte tintásüveg és lúdtoll.

Jézus: Most a Figyelmeztetés küszöbén is írjátok üzeneteimet a naplóba, hogy sokan olvashassák!

M: Átváltoztatáskor két csíkos ceruza felső vége között volt egy arany körvonalú rombusz, amelynek a csúcsába a közepétől egy arany színű vonal ment.

Jézus: Mindketten írjátok, hogy a Nagy Figyelmeztetés északon és délen, keleten és nyugaton egyszerre, egy időben lesz.

2009.január 24. szombat éjszaka. Mikor ma éjjel Jézusom felébresztett a virrasztó imámhoz, nagyon álmos voltam. Kinyitottam a szemem és nyafogva mondtam.

-Uram, nincs kedvem.

Ő így válaszolt: - Tedd meg a kedvemért! Így aztán kipattantam az ágyból, fogtam a rózsafüzért és letérdeltem. Minden álmosság kiment a szememből. Az én drága Mesterem oly kedvesen és szeretettel tud kérlelni, hogy nem lehet neki ellenállni.

Én: Édes Jézusom! Úgy fáj nekem, mikor a Tőled kapott fontos feladataimat semmibe veszik, lenézik és kigúnyolják. Üzeneteidet, amit elhiszek sok száz naplóolvasó testvéremmel együtt - agyrémnek nevezik. Ez ma történt.

Jézus: Ne félj, Gyermekem! Mindent időben tapasztalni fognak, és akkor majd hinni fognak benne. Te csak tedd a dolgodat rendületlenül!

2009. január 26., hétfő

Én: Édes Mesterem! Szeretnék kérdezni valamit. Ma az engesztelés után Szűzanyánk beszélt az Oltáriszentségről. Az első részt szabadon mondtam és hirtelen pár másodpercre, talán 8-10 mp-re kiüresedett az agyam és nem tudtam, mit kell mondani. Nagyon rossz érzés volt. Megmagyaráznád-e, hogy mi volt ennek az oka?

Jézus: Egyszerű az egész. Még mindig lámpalázad van, izgulsz, ez okozza a kis szünetet. Ettől szárad ki a szád is. Bízd magad Ránk és légy nyugodt! Különben ennyi megaláztatás nem árt neked, Évám. Legalább nem bízod el magad. Alázatodat növelem vele. Viszont az Én szavaimat igazán szépen, lángolva, átérezve közvetítetted. Köszönöm, Kicsim, hogy elviseled a negatív, rosszindulatú véleményeket ezért a tevékenységedért. Akit Miattam kicsúfolnak, kinevetnek, megvetnek, az gazdag jutalomra számíthat. Meglátod, mindig többen és többen jönne majd. A Szentlélek megsokasít titeket, ahogyan ígérte.

Az lesz egyik jutalmad-már itt a Földön-hogy zsúfolásig lesz templomotok.

Én: Ezzel kapcsolatban van egy gondom. Úgy tűnik, már mindenről tanítottatok bennünket, vajon lesz-e még téma? Már eddig is csodálkoztam, hogy mindig valami újat tudtok felhozni.

Jézus: Ne aggodalmaskodj! Hol a teljes ráhagyatkozás? Mi mindig időben megmondjuk, mi következik. Te csak légy hűséges, kitartó segítőtársunk!

2009.január 29.

Én: Ma este ½ 11-kor, mikor abbahagytam a fénymásolt lapok hajtogatását, odaálltam a szőnyegre, a szokásos helyemre, hogy ma is megcsókoljam Jézus Szent Sebeit. Így szóltam: „Gyere, édes Jézusom, látod, én már itt állok!"

Jézus így válaszolt: „Én már előbb itt álltam, mint te. Rád várok, hogy megfürödhessek szeretetedben." Ma délután mielőtt a fénymásolóhoz mentem, bevásároltam néhány élelmiszert. Legnagyobb ámulatomra és bosszúságomra mire buszra szálltam, sehol sem találtam. Elvesztettem. Ilyen még nem volt, mióta az eszemet tudom. Bosszankodásomat Jézus így szakította meg: „Sose mérgelődj, Kislányom! Így segítek neked az önmegtagadásban. Hát nem a kedvenceidet vetted? Most ajánld fel a lelkekért!"

Én: Rendben van, felajánlom és lemondok róla. De Uram! Hova tűnt? Hogyan veszítettem el? Hova lett a szatyromból?

Jézus: Ez az Én titkom. Azért tettem, mert nagyon szeretlek és növelni akarom áldozatkészségedet.

2009.január 31. szombat

Én: Ahogy hajtogatom a napló fénymásolt lapjait -hogy ne legyen olyan unalmas és hogy megörvendeztesselek, Jézusom - minden lapnál ezt mondom: „Szeretlek, Jézusom!" Nem unod ilyen sokszor hallani?

Jézus: Kislányom, legszebb muzsika ez nekem.

2009. január 30. péntek

M barátnőm: Azt láttam, hogy valaki feküdt az ágyon és valaki térdelt az ágy előtt és imádkozott. Mit jelent ez a látomás, Uram?

Jézus: Kislányom! Jelképet mutattam neked: a fekvő alak egy haldokló ember, az imádkozó pedig te vagy. Ezzel a szimbólummal arra szeretnélek kérni, hogy sokat imádkozz a haldoklókért! Édesanyám közbenjárását kérd számukra! Így sok haldoklót megmenthetsz a kárhozattól.

2009.február 8. vasárnapra virradó éjjel 2 óra

Én: Hull a könnyem afeletti fájdalmamban, hogy már megint nem szeretlek eléggé édes Kincsem, Jézusom. Hol van az én pislákoló, gyenge érzelmem a Te lángoló szeretetedtől, a szentek önfeláldozó szeretetétől? 2 szentségimádáson is voltam, itthon és Kaposváron, és csak a békét, nyugalmat éreztem, a régi forró szeretetem eltűnt. Ott térdeltem meg ültem Oltáriszentségi, drága jelenléted  előtt és csak néztelek és vágyakoztam rám áradó szeretetsugaraid viszonzása iránt. Ó, Uram, add vissza érzelmeimet, mert így nem tudok örömet szerezni Neked!

Jézus: Végre megengeded, hogy szóhoz jussak? Ne aggódj! Vágyakozásod maga a szeretet. Add száraz, szomorú szívedet, hadd merítsem bele Szent Szívem szeretettől lángoló kohójába, hogy az Én soha ki nem alvó tüzemtől lángra kapjon. És most visszahelyezem bensődbe. Érzed-e a különbséget?

Én: Köszönöm, drága Boldogságom! Lobogó szerelmet érzek. Őrizd nekem ezt a tüzet! Csak így tudom másokra kisugározni. Az értelmemmel tudom, nem az érzelmek a fontosak, hanem az akarat, mégis csak így érzem jól magam, elmerülve szeretetedben.

M látomásai következnek.

M: Otthon történt 2009. január 23.-án. 1.) Megjelent a Szűzanya ülő helyzetben, kitárt karokkal. 2.) Majd egy piros szív, melyet fehér fény vett körül. A piros szívben egy barna keresztre az Úr Jézus volt ráfeszítve testszínben. 3.) Végül egy kinyitott fehér könyv mögött volt egy fehér ülő galamb.

Jézus: Édesanyám így szól: 1.) Gyertek, Kicsinyeim, akik aggodalmaskodtok! Bujjatok édesanyai Szívembe és a Figyelmeztetéskor mindentől megóvlak benneteket. 2.) Szeretteiteket se féltsétek, hanem jogos szenvedéseiket kapcsoljátok az Én szent Fiam kínszenvedéséhez, és helyezzétek őket mindnyájukat az Én szerető Szívembe Jézus mellé! 3.) minden jócselekedetek be van jegyezve az Élet Könyvébe és ezt a Szentlélek - kiáradása előtt - örömmel szemléli.

M: Két fehér kéz fogott egy fehér karikát, melyben egy fehér vonal a „12"-nek megfelelő helyen állt.

Jézus: Itt az idő! Én mutatom fel kezeimmel az órát.

M: 1.) Megjelent egy Z betű 2.) Majd sárga búzakalászok látszottak és a sötétkék háttérben volt egy sárga telihold, mely előtt megjelent az Úr Jézus arca. Végül egy fehérruhás alak egy fehér kaszát fogott.

Jézus: 1.) Ez évben megkezdődik az érett búzakalászok kiválogatása. Angyalaim gyűjtik be Nekem csűrömbe azokat, akik odavalók. Mindez teliholdkor lesz.

M: átváltoztatáskor megjelent egy álló, csíkos ceruza, előtte egy fehér karika és benne egy fehér vonal a „12"-nek megfelelő helyen.

Jézus: Még ha úgy tűnik, hogy hiába vártok, akkor is írjátok szorgalmasan a Nagy Figyelmeztetés közeledtét, mert egészen itt van.

M: Otthon történt, hogy megjelent az Úr Jézus egy fehér felhőn állva mögötte volt 2 fehér szárny.

Jézus: Még a büntetés előtt jövök választottjaimért. A felhőkön várom őket, angyalaimat küldöm, hogy elragadják őket.

2009.február 14. szombat

Én: Ó, Jézusom! Szeretném megköszönni Neked a csütörtök estét. Azon a napon végre újra tudtam imádkozni, mert lejjebb ment a 3 napig tartó 40 C-os lázam. Ahogy a Te segítségeddel mélyen átérezve mondtam a rózsafüzéreket, hívtalak, hogy ülj az ágyam szélére. Te készségesen megtetted és így szóltál: „Drága kis Betegem! Ajánld fel ezeket a nehéz napokat a közömbös és hitetlen lelkek megtéréséért! Add a kezed, két tenyerem közé veszem, hogy jobban érezd jelenlétemet! Betegségedet, ezt az influenzát nemcsak azért engedem meg, hogy legyen mit felajánlanod, hanem, hogy kiszakítva a sok munkából, végre csak Velem foglalkozhass. Megígérem neked, hogy el fogsz tudni menni hétfőn a templomba az engesztelést megtartani. Tudom, csak ezért aggódsz."

Míg kezei között tartotta az enyémet, nagy-nagy vágy keletkezett bennem Iránta. Ez annyira fokozódott, hogy 2 szememből, ahogy ott feküdtem, jobbra - balra folyamatosan csorgott a könny a párnára. Ez a vágy édes fájdalom és leírhatatlan boldogság is volt egyben. Fél órát tartott, és utána folytattam a rózsafüzéreket.

M látomásai következnek:

M: Megjelent az Úr Jézus keresztre feszítve, 2.) majd a Mennyei Atya fogott egy fekete körlapot és benne egy fehér vonal a „12"-nek megfelelő helyen volt.

Jézus: Hamarosan megjelenik jelem az égen. Atyám mondja: Elérkezett a bűnökben fetrengő Emberiség megszabadításának órája.

M: Átváltoztatáskor egy csíkos ceruza tetején volt egy fekete kereszt, aminek a közepén és mind a 4 végén volt egy-egy fekete gömb.

Jézus: A Nagy Figyelmeztetéskor a közömbös és hitetlen lelkek ( a fekete gömbök) mind az öt földrészen szenvedéseik árán lesznek megtisztítva. Ezt írjátok le!

M: Hiszekegy éneknél egy fekete szemnek a fekete szemgolyójában volt egy fehér vonal a „12"-nek megfelelő helyen.

Jézus: A Mennyei Atya pontosan látja, hogy már rég itt az ideje a Nagy Figyelmeztetésre, de még irgalmasan vár a megtérőkre.

M: Az evangélium előtt megjelent a Szűzanya kitárt karokkal. Kék palástot és mályvaszínű ruhát viselt. Előtte volt egy fekete kereszt, aminek a közepén és mind a 4 végén 1-1 fekete gömb volt.

Jézus: Édesanyám mind az öt földrészről várja a közömbös és hitetlen gyermekeit, hogy Felé forduljanak.

M: 1.) Megjelent a Mennyei Atya arca 2.) Majd egy testszínű kéz fogott egy fehér lúdtollat, és egy fekvő fekete háromszög látszott.

Jézus: Hallgassatok a végső idők prófétáira és ne a hamis ökumenizmus (∆) hirdetőire!

M: A bűnbánati imánál megjelent egy arany mérleg, ami fölött egy piros Szentostya volt.

Jézus: A mérleg egyik serpenyőjébe tedd azokat a szentgyónásokat, melyeket nagy bűnbánattal végeztél, a másikba azokat, amiket bűnbánat nélkül! Melyik süllyed mélyebbre? Ha bánat nélkül gyóntál, bánd meg utólag, és kérd, hogy Szent Véremmel lemossam a mulasztást.

M: Mikor az atya megáldoztatja önmagát, megjelent egy szürkeruhás, sárga palástos fejnélküli alak, aki mindkét kezével tartott egy Szent-ostyát. Majd a kép közelebb jött, és a kezében lévő fehér Szentostyában az Úr Jézus volt benne fehér ruhában, kitárt karokkal.

Jézus: A szentek buzdítják azokat a papokat, akik nem hiszik el valóságos jelenlétemet, hogy fogadjanak el, és imádjanak Engem az Eucharisztiában, mert Én igazán benne vagyok.

2009. február 16. hétfő

Én: Drága Jézusom! Ma elestem, de nagyon csúnyán. Eddig egyetlen ellenségemmel „veszekedésünk" általában egyoldalú volt: ő ordított és én néhány szóval védtem magam. Ma megint megalázott és igazságtalanul bánt velem és én ahelyett, hogy hallgattam volna, visszakiabáltam. Sőt, mikor vége szakadt ennek és elment, nagy dühvel ítélkeztem rossz tulajdonságai felett. Elképesztő, hogy milyen gyenge vagyok! Mivel nem tudok tűrni, ha bántanak, semmivel sem vagyok különb nála. Irgalmazz neki és nekem, ó Uram! Ne hagyj minket elveszni! Tőlem többet vársz, és mégis milyen nyomorult vagyok. Annyira elborult az agyam, hogy közben képtelen voltam hívni Téged. A végén kértelek, hogy zavard el a gonoszt mellőlem, mert még mindig vissza-visszatértem az ítélkező szavakra, pl.: hülye, állat, nem normális, gonosz, hazug stb. A veszekedés után dührohamom kb. 1 ½ órát tartott. Most ültem le írni, most ültem le írni, mikor már egy kicsit magamba szálltam. Be kell látnom, hogy 4 év óta tartó gyűlölete most már odáig fajul, hogy egyáltalán nem akar látni. Irritálja a látványom. Most megkérdezlek, Jézusom: Mit tegyek?

Jézus: Ha ennyire idegesíted, csak a legszükségesebb dologban mutatkozz előtte.

Én: Megbocsátasz-e nekem ekkora nagy bűnt? Szeretlek, Uram és nem akarlak elveszíteni. Hajolj le hozzám, emelj fel és tisztíts meg engem! Ígérem, hogy ezután türelmes, jó leányod leszek. Segíts nekem 100 %-ig megbocsátani! Nyugtasd meg és mosd le Véreddel az én megbántóm lelkét, ne büntesd meg, mert nem tudja, mit tesz! Fogalma sincs arról, hogy nem csak engem bánt gyűlöletében, hanem Téged is. Úgy bosszantja, hogy szeretlek Téged, hogy feladatokat kapok Tőled, hogy templomba járok. Azt hiszem, leginkább Miattad gyűlöl engem.

Jézus: Évám! Máskor ne várass ilyen sokáig! Amikor kapod a lelki sebet, rohanj be a szobádba, zárkózz be, térdelj le Elém és kérd a szeretetet és megbocsátást Tőlem! Így fogsz-e tenni? Csak így tudod legyőzni a kísértést. Hadd dühöngjön a Sátán és ne te! Gyere Jézus Atyádhoz, kicsi, síró, bűnbánó Gyermekem! Ölembe veszlek, lecsókolgatom könnyeidet, Arcomat szomorú arcodhoz szorítom, megszabadítalak csúnya bűneidtől. Most hófehér a lelked. Őszinte könnyeid és az Én Szent Vérem még a tartozásaidat is eltörölték, ami utána járna.

Én: Azért elmenjek gyónni?

Jézus: Igen. Ott erre „hivatalos" pecsétet teszünk.

Én: Köszönöm végtelen szeretetedet és irgalmadat. Ó, mennyire szeretlek.

2009. február 21. szombat

M látomásai:

M: Átváltoztatáskor egy aranylóan fénylő búzakalász fölött volt egy kissé ferdén álló fehér kasza.

Jézus: Közeledik az aratás, csűrömbe gyűjtelek benneteket választottjaim.

M: Átváltoztatáskor az Úr Jézus jelent meg hosszú, fehér ruhában, ülő testhelyzetben. A térdén vízszintesen fekve volt egy fehér papírlap, melyre mozgó kézzel írt valamit. Majd eltűnt és ismét megjelent és most a jobb kezével függőleges helyzetben mutatva tartotta a fehér, hegyes végű íróeszközt. Így láttam:

Jézus: Feljegyeztem a szentmisén résztvevők közül azoknak a nevét, akik nemcsak testben vannak jelen, hanem szívvel-lélekkel is.

2009. február 22. vasárnap

Én: Drága Jézusom! Most arra kérlek vigyázz a lelkemre, amit lemostál! Drága Szent Kezedet tapaszd a számra, hogy ezután egyetlen szóval se panaszkodjak! Nehéz lesz, mert sokan összejövünk és kérdezősködni fognak. Nekem némán kell hallgatnom, mint akinek nincs véleménye. Légy velem és erősíts a hallgatásban!

Jézus: Ne félj, veled leszek, támaszkodj Rám!

Én: Édes Jézusom! Ma megrendítő dolog történt. Felhívtam a plébánosomat, megtenné-e, hogy hétfőn kiteszi az Oltáriszentséget, mert van egy karizmatikus gyógyító Pécsről, aki az Oltáriszentség előtt szeretné a jelentkező betegekért a közbenjáró imát elvégezni. Nemtetszését fejezte ki és megtiltotta, hogy bármilyen gyógyítás történjen a templomban. Sőt megjegyezte, hogy a templomba járó hittestvéreink rossz szemmel nézik az egészet, és még az se biztos, hogy a hétfő marad. Nagyon elszomorodtam. Uram, mit tudsz javasolni ebben a nehéz helyzetben? Kaposváron három templomban is engedik a karizmatikus engeszteléseket és gyógyításokat: a Szent Imrében, a Szent Margit templomban, és a donneri templomban is van egy engesztelő csoport, de ott gyógyítás nincs. Itt nálunk miért nem lehet?

Jézus: Ne keseredjetek el, hűséges Gyermekeim! Tervemet, a kadarkúti engesztelést nem engedem szétzúzni. Itt egyelőre nem kell csoportokra oszlanotok, mert égi beszédeinket akkor nem hallgathatjátok. Ahogy T javasolja, keresni kell egy semleges termet, ahová a sok ember befér. Ne féljetek, Én mindig veletek maradok. Nálatok is megkezdődött a szétválasztódás, ellenségem, a gonosz aknamunkája következtében. Ő szította fel hittestvéreiteket ellenetek. Imádkozzatok azokért, akik isteni szándékomat meg akarják semmisíteni, mert komoly büntetés vár rájuk!

2009.02.21. szombat

Én: Édes Jézusom! Köszönöm, hogy megérintetted a Salgótarjánban lakó Éva szívét is és bekapcsolódott a csütörtök-éjszakai engesztelők közé. Álld meg ezért, Uram!

2009.03.01. vasárnap

Én: Amit ide lerajzolok, az nem látomás, hanem egy jelenség a sötét esti égbolton, olyan, amit bárki láthatott, ha kiment. Másnap este kimentem ugyanabban az időpontban és akkor a csillag a Hold alatt látszott, és a Hold egy kicsit ferdébben látszott. Ez valami jel lehet, Uram?

Jézus: E jellel hatalmamat fejezem ki előttetek, hogy bármit tudok tenni az égitestekkel. A csillagot nagyon ragyogóvá tettem, hogy a Holdra felhívja a figyelmeteket és a Holdat elfektettem, hogy emlékeztesselek benneteket a Holdra, melyet Édesanyám lábai alatt szoktatok ábrázolni. Figyeljétek az eget! A végső időkben sok jelet adok nektek.

2009.03.07 szombat

Én: Drága Jézusom, tegnap, pénteken felhívott M és mondta, gyorsan menjek megnézni, mi van az égen. Kirohantam és a következőt láttam: A Hold körül a szokásos holdudvar és jó messze tőle körülötte a felhőből egy hatalmas szürke kör. Ó, Uram! Ez is jel lehet, amit Te adtál?

Jézus: Igen. Ez a következő jelem. A felhőkör a Hold körül azt jelenti, hogy beteljesedett az emberiség sorsa.

2009.03.07 szombat

Én: Ma egy elesésem után (haragra lobbanás ellenségem emlegetésére) letérdeltem és nagy bűnbánatot éreztem sírva kértem bocsánatot egyenként a Szentháromságtól, és különösen Jézustól. Engedte, megérezzem Jelenlétét: előttem állt, lehajolt. Én felemeltem fejemet, arcomat két keze közé vette, majd letörölte könnyeimet és így szólt: „Már meg is bocsátottam. Azért engedem meg néha, hogy eless, hogy gyönyörködhessek bűnbánatodban."

Édes, drága, irgalmas Jézusom! Ó, mennyire szeretlek! Ha Te nem lennél, csupa keserűség lenne az életem. Te édesíted meg nekem.

2009.03.09., hétfő

Én: Újra tanácsot szeretnék kérni Tőled, Uram, az egész emberiség érdekében. Hogyan viselkedjünk, ha jön a Nagy Figyelmeztetés? Maradjunk a lakásban vagy menjünk ki a szabad ég alá? Vagy siessünk a templomba?

Jézus: Drága Kicsinyeim! A Figyelmeztetés egészen váratlanul fog jönni. Lesz, aki álmából ébred, lesz, aki éppen főzi az ebédet, lesz, aki a kertben dolgozik, lesz, aki az irodában foglalkozik az iratokkal, lesz, aki úton van autóval, vonattal vagy autóbusszal. Az egész Földön egy időpontban, egyszerre következik be, az egyik helyen éjszaka lesz, a másik helyen nappal. Ezért teljesen mindegy, hogy hol lesztek és mit csináltok éppen. Attól kezdve, hogy meglátjátok a keresztemet az égen, térdepeljetek le és bánjátok bűneiteket! Imádkozzatok családtagjaitokért, szeretteitekért és minden ember megtéréséért! Ne féljetek! Veletek leszek! Nektek és szeretteiteknek a haja szála se fog görbülni. Teljesen hagyatkozzatok Rám, Édesanyámra és az egész Szentháromságra.

Én: Tegnap új jelenség volt az égen. A Hold udvara körül egy szabályos piros fénylő kör volt. Ez is a Te Jeled volt Uram?

Csak erre lehet gondolni. Lerajzoltam ide:

Sajnos én nem láttam, más részletes elmondása alapján rajzoltam le. Drága, Jézusom! Akartál-e ezzel közölni valamit velünk?

Jézus: A piros körrel nyomatékosabban emlékeztetlek titeket, hogy beléptetek a végső időkbe, sorsotok beteljesedett. Hamarosan küldöm a Nagy Figyelmeztetést, mint első nagy eseményt.

Én: Ma, 2009.03.10.-én kedden este 7és 8 óra között szólt valaki, hogy nézzem meg a Holdat, mert a Szűzanya van benne. Először csak rendezetlen foltokat láttam benne, majd határozottan kirajzolódott a Szűzanya arca. Kb.nyakig látszott. Fehér kendő volt rajta és mozgott: hol jobbról, hol balról, hol szemből mutatta magát. Mit jelent ez?

Jézus: Új jel e végső időkben. Édesanyám mozgó arcképe azt fejezi ki, hogy ne féljetek, mert a Nagy Figyelmeztetéskor veletek lesz, vigyáz rátok.

Én: Most M látomásai következnek:

M: Mikor az atya megáldoztatja magát, megjelent egy fekete színű kehely. Előtte volt egy fehér Z betű. A kehely hátsó, felső pohárrésze mögül egy fehér színű kígyó hajolt előre, a kehely és a Z betű elé.

Jézus: A Z korszakban az Egyházon belül indul el a romlás. A vallás leple alatt támad a gonosz.

M: Szentáldozás után megjelent a Mennyei Atya arca és mellette egy fehér kasza. Majd egy arany háromszög belsejében volt egy arany színű búzakalász.

Jézus: Kezdődik hamarosan az aratás. A Mennyei Atya először az „érett kalászokat" gyűjti be a Szentháromság csűrébe.

M: Átváltoztatáskor megjelent egy fehér kitárt szárnyú galamb, amely előtt volt egy fekete kereszt, melynek mind a 4 végén és a közepén volt 1-1 fekete gömb.

Jézus: A Szentlélek szenvedéssel tisztítja a bűnös emberek lelkét az egész Földkerekségen.

M: Mikor az atya megáldoztatja magát, megjelent egy fehér ruhás női alak, aki mindkét kezét felemelve tartott 1-1 csíkos ceruzát. Majd kezeit leeresztette és a ceruzák hegyét összeérintette. Ekkor nagy sárga fényesség lett a két ceruza körül.

Jézus: Édesanyám így szól: M és Éva! Csak írjatok kitartóan, mert közös lelki naplótok fényességet áraszt az emberek értelmébe és szívébe!

M: Otthon 2009. 02.26.-án csütörtök este: megjelent egy piros szív körülötte piros sugarakkal. A szív fölött volt két sötét kasza.

Jézus: Az egyik kaszával a karizmákkal kitüntetett választottjaimat gyűjtöm be, a másikkal a sok hívő, megtért szeretettel teli, tiszta lelkű gyermekeimet. Szívem túláradó szeretetében teszem még a büntetés előtt.

M: 1.) Átváltoztatáskor egy fehér galambban láttam a Szűzanyát kitárt karokkal, előtte volt egy arany háromszög, benne egy kehely, és a kehelyben sok Szentostya. 2.) Majd megjelent sok kicsi fehér Szentostya, az egyik piros volt. Alatta volt egy aranyszínű kasza és mellette a Mennyei Atya arca.

Jézus: 1.) A Szentlélek kiáradásakor a Szűzanya és az egész Szentháromság veletek lesz. Táplálkozzatok Szent Testemmel és Véremmel, hogy erősítsen benneteket e nagy eseményre! 2.) Atyám így szól: A gyakori szentáldozás alkalmassá tesz titeket az ELRAGADÁS-ra, mert segít tisztaságban és szeretetben élni. Szent Fiam Vére lemossa még a leghalványabb foltokat is lelketekről.

M: Otthon megjelent egy piros hátoldalú kinyitott könyv, ami felett volt egy fehér karika. A karikában volt egy fehér mutató, mely a 12-en állt.

Jézus: Eljött az elszámolás ideje. A bűnbánók bűneit kitörlöm az Élet Könyvéből és csak a jócselekedetek maradnak benne.

M: Mikor az atya megáldoztatja magát, megjelent egy fekvő nyitott könyv írásokkal teleírva. Előtte volt két testszínű kéz, ahogy írt.

Jézus: M és Éva, kedves szeretett Gyermekeim! Csak írjatok szorgalmasan, mert üzeneteimnek a lelki naplón keresztül sok ember szívéhez el kell jutnia!

M: Szentáldozás után egy sötétbarna keresztre volt Jézus ráfeszítve testszínben. Az Úr Jézus egész testéből sűrűn piros vércseppek hullottak, de nem egyenesen lefelé, hanem térben felém. Úgy éreztem, mint ha ez a sok vér rám hullana. Majd az Úr Jézus feje felett megjelent egy fehér háromszög, és benne egy fehér karika volt fehér mutatóval, a 12-esre mutatva.

Jézus: Ilyenkor az Oltáriszentségben lévő Vérem szinte sűrűn lepermetezi lelkedet és egészen megtisztítja. Ezt teszi mindenkivel, aki szentáldozáshoz járul. Ezért a Nagy Figyelmeztetés előtt nagyon gyakran áldozzatok!

M: 2009.03.08.-án otthon megjelent egy fehér Z betű előtte egy fehér kasza. Majd végül a Mennyei Atya arca. Atyám így szól: a Z korszakban elragadom az enyéimet.

2009.március 14.

Én: ó, drága Jézusom! Annyira hálás vagyok, hogy megfejted nekem M látomásait. Egyik-másik olyan nehéznek tűnik. Van, mikor váratsz egy darabig. Ilyenkor a Szűzanyánkhoz fordulok, hogy eszközölje ki a választ Tőled, és már jön is a megoldás.

Jézus: Azért váratlak, hogy növeljem benned Édesanyám iránti gyermeki bizalmadat és szeretetedet. Én is hálával gondolok rád, hogy engedelmesen elfogadtad a naplóírást, az egyéneknek küldött üzeneteim közvetítését és a templomi égi tanítások átadását. Egykor a Mennyben majd megláthatod az ujjongó lelkek sokaságát, akik általad megtértek. Áldott légy, Kicsim, hogy minden szabadidődet az Én szolgálatomban töltöd!

Én: Ó, Jézusom! Segíts nekünk családi helyzetünk megoldásban! Olyan kilátástalannak tűnik.

Jézus: Teljesen hagyatkozz Rám, és Én mindent időben elrendezek. Ne nyugtalankodjék a szíved! Látom elborult a kedved. Az én békémet és szeretetemet árasztom rád.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Olyanok vagytok Gyermekeim, mint az apostolok voltak a süllyedő csónakban: kicsiny hitűek."

2009. január 13

Én: Ahogy jöttem a lépcsőn felfelé a kazántól, eszembe jutottál, és így szóltam: "Lejöttél velem Uram?"

Jézus: Már régen hívtál ide le a pincébe. A sok munka, amit adtam neked, egy kicsit elterelte Rólam a figyelmedet. Évám! Kezdek féltékeny lenni a munkádra. Mindenbe vonjál bele!

2009. január 16

Én: Egy A nevű lelki testvérem számára már nagyon nehéz a várakozás a Nagy Figyelmeztetésre. Mit üzensz neki, Uram?

Jézus: (Így add át neki!) Drága Kislányom! Miért nem vagy türelmesebb? Jól tudhatod, Nagyfalu üzenetéből, hogy miért késik a Nagy Figyelmeztetés.

Ha csak egy hitetlen vagy közömbös lelket tudnátok megmenteni engesztelésetekkel e meghosszabbított várakozási idő alatt, más az is nagy dolog lenne. Hiszen egyetlen léleknek is óriási az értéke. De ti nem egy lelket mentetek meg ezalatt, hanem nagyon sokat.  Ezért minden várakozási napot tekints ajándéknak!

2009. január 17. szombat

Én: Drága Mesterem! A Te Rolandod kérdezi, hogy jó úton jár-e? Halad-e  lelke a fejlődésben?

Jézus: Kedves Gyermekem, Roland! Ne aggodalmaskodj a lelked fejlődéséért, bízd Rám! Fogd a Kezem továbbra is, így nagy léptekben tudunk haladni. Tudod-e mi a bíztató?

Hogy szívesen vállalod a lemondásokat, önmegtagadásokat, és van egy nagyon jó tulajdonságod: szeretnéd, ha mindenki hinne Bennem, és szeretne Engem. Tehát mások lelkével is törődsz, nem csak a sajátoddal. Ez a kettő a gerince a te hitednek, és mind a kettő a lelkek mentésére irányul.

Az Én drága, lelkes segítőtársam vagy, és ezért majd gazdagon meg foglak jutalmazni.

2009. január 19. hétfő

Én: A templomban a mai engesztelésen Jézus tanított minket a bűnbánat szentségéről. A végén arra kért minket, imádkozzunk, hogy a Figyelmeztetéskor a sok bűnös és hitetlen ember fogadja el Tőle a bűnbánat kegyelmét.

Az 5 Szent Seb Rózsafűzér előtt így szóltam: "Te jól tudod Jézusom, hogy ebben a közömbös és hitetlen tömegben ott vannak a mi szeretteink is. Nagyon féltjük őket. Hogyan fognak megtérni?"

Jézus: Olyanok vagytok Gyermekeim, mint az apostolok voltak a süllyedő csónakban: kicsiny hitűek. Már mondtam, hogy szeretteiteknek a hajuk szála sem fog görbülni. A "hogyanokra" nem szívesen válaszolok, de most kivételt teszek.

M-nek, akinek a naplóban látomásai vannak, egy fél órás ízelitőt adtam, a töredékét annak, amit a bűnösöknek a Figyelmeztetéskor szenvedniük kell. M még soha életében nem élt át ekkora fájdalmat a lelkében, pedig sok szenvedésben van része.

A keresztem jele után először természeti csapások lesznek. Ne féljetek, ti és szeretteitek túlélik ezeket. Meg fognak retteni, és magukba szállnak. Majd megérkezik Szentlelkem, és fényével bevilágítja lelküket. Isten szemével fogják látni a meg nem bánt és meg nem gyónt bűneiket.

Ne aggódjatok, csak akkora lelki fájdalmat fognak érezni, ami szükséges ahhoz, hogy ők is megtérjenek és megtisztuljanak. Ne féltsétek hát őket, ezt is túlélik, és győztesen kerülnek ki belőle.

Boldogok lesznek, tiszták és hinni fognak. De lelkük még gyenge és befolyásolható lesz. Nektek kell majd - engesztelő gyermekeim - melléjük állni, tanítani, nevelni és vezetni az életszentség felé.

Tehát e naptól kezdve gyermekeiteket, unokáitokat, rokonaitokat, szomszédaitokat és minden szeretett ismerősötöket gyermeki hittel bízzátok Rám, mert sokkal jobban szeretem őket, mint ti, és tudom, mire van szükségük.

Most pedig szívetek mélyéről kezdjétek el a rózsafűzért, Édesanyám és Én veletek együtt fogjuk mondani.

Én: Jézusom! Későre jár, már nagyon álmos vagyok, és fáradt, le kell feküdnöm. Úgy szertnék Rólad álmodni, de úgy látszik, ez már sok lenne a jóból. Jó éjszakát kívánok Neked.

Jézus: Jó éjszakát, te kis telhetetlen! A virrasztáskor majd találkozunk. Most pedig gondolatban hajtsd a Szívemre a fejed, és aludj!

                                        folytatása következik

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"..hogy összekötő kapocs légy Köztem és testvéreid között. Boldogan vígasztalok, mert végtelenül szeretlek benneteket."

2009. január 11. vasárnap

Én: Édes Mesterem! Mindig újra és újra csodálkozom, hogy a segítségért - rajtam keresztül - Hozzád forduló lelki testvéreimet üzeneteddel milyen gyorsan meg tudod vígasztalni. A legnagyobb bánatból, zokogásból örömkönnyekre tudod fakasztani őket. Köszönöm Neked ezeket a segítségeket.

Jézus: Ez a te egyik szép feladatod Évám, hogy a szomorúakat Általam megvígasztald, hogy összekötő kapocs légy Köztem és testvéreid között. Boldogan vígasztalok, mert végtelenül szeretlek benneteket.

Én: Drága Uram! Segíts a kis Beatrixnak, mert nem tud a gonosz szorításából menekülni! Mentsd meg a lelkét-testét!

Jézus: Ajánld fel érte ezekben a hetekben böjtjeidet, önmegtagadásaidat és virrasztásaidat. Itt az ima, csak úgy magában nem elég.

M látomásai következnek:

M: 2009 január 5-én, otthon megjelent az Úr Jézus, aki felemelt karjaival egy fehér karikát tartott, amelyben egy fehér vonal a 12-esen állt.

Jézus: Nyomatékosan emlékeztetlek titeket, hogy az idő lejárt, készítsétek a lelketeket a Nagy Figyelmeztetésre!

M: A Hiszekegy éneknél (január 10-én) megjelent egy fehér karika, egy fehér vonallal a 12-en. Majd ismét megjelent egy karika, és egy kéz egy fehér, égő gyertyát tartott a karika felső, középső részébe, úgy, mintha most is 12-őt mutatna vele.

Jézus: Minden szabadidőtöket engeszteléssel töltsétek. Kérjétek Mennyei Atyátokat, hogy a lelkek legalább a Nagy Figyelmeztetéskor térjenek meg!

M: Átváltoztatáskor egy fehéz Z betű előtt megjelent egy fehér karika.(1) Majd ismét láttam egy fehér Z betűt, amelyet köralakú, cakkos szélű fehér fény vett körül.(2)

Jézus: Atyám áttette a Figyelmeztetést a Z évre, hogy legyen még időtök imádkozni azokért, akiknek meg kell térni.(1) E Z évben nagyon sok ember fog megtérni, és meg fog tisztulni.(2)

M: Szentáldozás után egy fehér Z betűt láttam, mellette egy fehér karika volt, amelyen négy fehér vonal volt látható. A karika közepéből egy fehér vonal ment a felső rövid vonalhoz, 12-őt mutatva.(1) Majd egy fehér égő gyertya előtt egy fehér karikát láttam, amelyben egy fehér Z betű volt.(2) Végül egy fehér keresztre volt az Úr Jézus ráfeszítve, fehér színben.(3)

Jézus: Északon, délen, keleten és nyugaton egyszerre következik be a Figyelmeztetés a Z évben.(1) E rövid időszakban nagyon sokat engeszteljetek!(2) Az utolsó csepp véremet is kiontottam, hogy megváltsalak benneteket.(3)

M: Január 11-én az evangélium előtt megjelent egy fehér, kitárt szárnyú galamb, és a jobb szárnya alatt egy arany színű szem volt látható.

Jézus: A Szentlélek indulásra készen áll, az Atya bármikor inthet neki tekintetével, hogy induljon.

                                                folytatása következik

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Hamarosan elkészül az első könyv a "Kadarkúti égi beszédekről". Látom, hogy a hétfőket szorgalmasan látogató lelki testvéreid tovább sokszorosítják, napló, vagy kazetta formájában."

2009. január 10. szombat

Én: Már úgy vágyódom rá, hogy a naplón keresztül beszélgessek Veled, Jézusom. Mostanában - a sok teendő miatt - nem érek rá hogy az értékes szavaidat, amit elrejtesz gondolataim közé, leírjam. A szó elszáll, az írás megmarad.

Most, egyik nap újra megtörtént velem, ami egyszer már régen. Ahogy hazafelé utazva ültem a buszon, úgy felgyújtottad a szívemet, hogy nagy erőfeszítésembe került legyőzni és elfojtani boldog mosolyomat. Hogy valahogy levezessem ezt a nagy rámtörő szeretetet, amikor senki sem nézett oda, egy J betűt firkantottam a párás ablaküvegre.

Jézus: Láttam gyermeki szived e nagyon kedves megnyílvánulását. Nekem ez olyan volt, mintha megsimogattad volna a szívemet. Szeretetetek legapróbb kifejezése is mindig nagy örömmel tölt el Engem.

Én: Drága Szerelmem, Jézus! Köszönöm a Te békédet és szeretetedet, amelyben mostanában ringatod szívemet. A sértések és rágalmak nyomtalanul lehullanak rólam. Csak örülök, örülök és örülök. Csak megyek az utcán és mosolygok belül, mert elmerülten beszélgetünk, gondolatban.

Jézus: Most a szenvedésben pihenést tartunk, Kicsim, hogy megerősítselek a rád váró megpróbáltatásokhoz.

Én: Édes Uram! Minden hétfő aranybetűs ünnep a számomra, de úgy érzem, lelki testvéreimnek is, akik eljönnek erre az engesztelésre. Már szeptember óta tart ez a nagy ajándék, az égi beszédek.(Hétfői üzenetek) Tanításaitok olyan tanulságosak és időszerűek, minden ember számára könnyen érthetőek!

Mindig úgy érzem, hogy már minden témát kimerítettetek. Felmerül a gondolat bennem: Vajon miről fogtok még beszélni? És mindig megtaláljátok a legidőszerűbb témát. Amikor közlitek velem a címet, úgy érzem, hogy 5-6 mondatban el lehetne mondani az egészet. Hogyan lesz ebből fél órás tanítás? Ti azonban  csodálatosan kibontjátok előttünk a beszéd anyagát.

Köszönöm azt a tüzes lángoló szeretetet, amit beszéd közben a szívembe ültettek. A hitet is köszönöm, hogy ha nem is láthatlak, hallhatlak Benneteket, mégis határozottan érzem drága Jelenléteteket.

Azt, hogy végig, mind a négyen ott vagytok közöttünk: a Mennyei Atya, Te, Jézusom, a Szentlélek Úristen és Mennyei Édesanyánk. Köszönöm az erre vonatkozó erősítéseket is, melyeket választottaidon keresztül kapok.

Jézus: Bizony, ott vagyunk veletek mindnyájan, és nagy boldogság számunkra, amit tapasztalunk. Megáldalak benneteket kitartó imáitokért, hogy a nagy hideget legyőzve mindig eljöttök. Áldottak legyetek kitartó imáitokért, éneklésetekért és amiért olyan lelkesen és figyelmesen hallgatjátok tanításainkat! Még egy kis idő, és megsokasítalak benneteket.

Látom Évám, hogy gondot fordítasz e tanítások terjesztésére: beleteszed a naplódba, ami sokszorosításra kerül. Hamarosan elkészül az első könyv a "Kadarkúti égi beszédekről". Látom, hogy a hétfőket szorgalmasan látogató lelki testvéreid tovább sokszorosítják, napló, vagy kazetta formájában.

Kicsinyeim! El se tudjátok képzelni, mekkora öröm ez nekünk, Égieknek.! Köszönöm apostolkodásaitokat, higgyétek el, gazdagon megjutalmazlak ezért titeket!

Én: Kedves Mesterem! Mit tegyek, hogy gyorsabban haladjak a lelki élet útján? Úgy érzem, hogy csak egy helyben toporgok, de - érzelmileg - talán még vissza is estem.

Jézus: Évám, bízd Rám a lelkedet, ne aggodalmaskodj! Azt javaslom, jobban használd ki azt a kevés, maradék idődet imádkozásra, mégha fáradt vagy is. Minden nap hozz Nekem egy önmegtagadást!

                                                   folytatása következik

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Szentmisei szenvedésem megtisztítja lelketeket és üdvözít benneteket."

M látomásaival folytatom a naplót:

M: Amikor az atya megáldoztatja önmagát, egy kezet láttam, amely egy függőleges helyzetben lévő csíkos ceruzát fogott. Majd a ceruza oldalán egy fehér Y betű jelent meg.

Jézus: Írjatok és rajzoljatok, mert ez mind fennmarad a világ számára. Amit most, az Y évben írtatok, és később fogtok írni, azt mind olvasni fogják, amíg áll a világ.

M: Egy fehér karikát láttam, fehér vonallal a 12-es helyén, majd egy kezet láttam, amelyik egy fehér, égő gyertyát tartott. Végül egy fekete szem jelent meg, amely arany színben játszott.

Jézus: Az idő már elérkezett, de Atyám még figyelemmel kíséri a megtérésért engesztelők imáit.

M: Szentáldozás után megjelent egy fehér Z betű(1), majd egy karika, fehér vonallal 12-t mutatva.(2) Végül megint láttam egy fehér Z betűt.(3)

Jézus: Mennyei Atyátok türelme és irgalma végtelen. Az Y évről áthelyezte a Figyelmeztetést a Z évre.

M: Január 3-án éjszaka, otthon megjelent egy fej nélküli, vajszínű hosszú ruhát viselő alak, aki jobb kezének mutató ujjával egy fehér karikára mutatott, amelyben egy fehér vonal volt a 12-esen.(1) Majd egy fekete omega betűt láttam, amelynek a jobb és bal talpának a végéről 1-1 fehér kosár lógott le.(2) Végül egy fehér, fénylő kereszt jelent meg, a kereszten az Úr Jézus szintén fehér színben. Sebeiből ragyogó fénysugarak áradtak szét.(3)

Jézus: A szentek arra hívják fel a figyelmeteket, hogy elérkezett az idő.(1) A sértés perceiben tedd mérlegre a lelkedet: az egyik serpenyőbe helyezd az érzékenységedet és dühödet, a másikba az imádat a megbocsájtásért! Melyik van túlsúlyban?(2) Kislányom! Sebeimből szüntelenül árasztom rád a kegyelmet.(3)

M: Átváltoztatáskor megjelent egy fehér karika, és benne egy fehér vonal a 12-esnek megfelelő helyen.(1)  Majd az Úr Jézust láttam, egy fehér keresztre volt ráfeszítve.(2) Végül egy piros körlap jelent meg, amelyben egy fehér vonal volt a 12-es helyén. A körlapot alulról egy fehér galamb ölelte körül szárnyaival.(3)

Jézus: Beteljesedett az idő, bármikor kiáradhat Szentlelkem.(1) Szentmisei szenvedésem megtisztítja lelketeket és üdvözít benneteket.(2) Végül, aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, azzal együtt leszek Szentlelkem kiáradásakor is.(3)

M: Szentáldozás után megjelent egy fehér karika, és a belsejében egy fehér Y betű volt.(1) Majd egy fekete Z betű jelent meg. Azután egy kezet láttam, amint egy csíkos ceruzát tartott.(2) Végül egy függőlegesen álló csíkos ceruza előtt egy fekete Z betű volt látható.(3)

Jézus: Az Y év beteljesedett.(1) A Z év megkezdődött.(2) Ti ketten pedig csak írjátok tovább a naplót!(3) Minden üzenetet jegyezzetek fel a Z évben!(4)

                                              folytatása következik

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

M látomásaival folytatom a naplót:

M: Átváltoztatáskor megjelent az Úr Jézus, egész alakban, hosszú fehér ruhában, és a lába előtt egy fehér repülőgép volt(1). Majd a Szűzanyát láttam, amint imádkozik(2).

Jézus: Közbe kell lépnem, mert háborús szándékaitokkal kiírtjátok egymást, és magatokat. Édesanyám imáival harcol a nemzetek közötti békéért.

M: Amikor az atya megáldoztatja önmagát, megjelent egy fehér csuklyás arc nélküli alak. Az arca sötét (fekete) volt, kezeit imádságra tette össze, és a kezei fölött egy égő gyertya volt, amelynek felső része egy omega betű belsejébe ért bele.

Jézus: Az üldözések alatt az életben maradt szerzetesek bujdokolni fognak, és rejtekben engesztelnek.

M: Szentáldozás után megjelent egy omega betű, a tetején egy rövid, fehér jelzővonallal. Majd egy kitárt szárnyú galamb fejétől felfelé húzódott egy fehér vonal, amely a felette lévő omega betű felső széléig ért.

Jézus: Elérkezett az idő. A Szentlélek Isten már csak Atyám intésére vár és indul.

2009 január 3. szombat

Én: Édes Jézusom! Minden jel arra mutatott, hogy az Y korszakban megtörténik a Figyelmeztetés. Erre utalt a sok látomás, amit M kapott, hogy a galamb az Y-ban van. 

M látomásaiból elmúlt az Y betű 2008. december 31-től kezdve, és beléptünk a  Z korszakba. Azt hiszem, sokan elgondolkodtunk ezen, hogy miért késik a Nagy Figyelmeztetés.

A Szentlélek Úristen nem hagyott sokáig tépelődni minket, üzenetet küldött Nagyfalunak. Az idő kitolódását a 2009-es évre azzal indokolta meg, hogy legbátrabb testvéreink engesztelő áldozatként felajánlották magukat a közömbös és hitetlen emberek megtéréséért.

Tehát, vár még Mennyei Atyánk, hogy a hősies felajánlásokkal kevesebb lélek vesszen el. De az idő már nagyon közel van. Azt is üzente a Szentlélek, hogy előjeleket küld az esemény előtt:

1, Jézus és Mária könnyeit

2, Ragyogó keresztet az égre

Drága Mesterem! Megmagyaráznád-e nekem az első előjelet? Hogyan kell ezeket a könnyeket érteni? Átvitt értelemben? Talán nagy esőzés lesz előtte a földön? Vagy választottaid sokan látni fogják, ahogy hullik a könnyetek? Vagy a titeket ábrázoló képek, szobrok sok helyen könnyezni fognak? Csak akkor válaszoj Uram, ha neked is tetszik!

Jézus: Évám! A feltételezéseidből bármelyik megtörténhet, akár mind a három. Járjatok nyitott szemmel, legyetek éberek!   

                   folytatása következik                                           

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Már nagyon hamar megérkezik hozzátok Szentlelkem, ennek az Y korszaknak utolsó perceiben gyakoroljatok bűnbánatot, engeszteljetek szüntelenül, papok és világi hívek egyaránt!"

M látomásaival folytatom a naplót:

M:2008. december 19-én egy narancssárgás-barnás karikát láttam, amiben két ugyanilyen színű vonal volt egymás mellett. Az egyik pontosan a 12-n állt, a másik szorosan mellette. Semmi hézag nem volt már közöttük, épp hogy egymáson nem voltak.

Jézus: Gyermekeim! Az idő nagyon lerövidült. A Nagy Figyelmeztetés egy-kettőre itt lesz.

M: Egy fehér kéz jelent meg, amelynek tenyerében egy álló fehér kereszt volt 3 ágú végekkel. Egy kis idő múlva a kereszt bal szára előtt egy fehér omega betű jelent meg. Az omega betűben 2 mutató volt, az egyik a 12-esen, a másik túl ment rajta 5-10 perccel.

Jézus: A végső időkben a Szentháromság együtt szenved az emberiséggel. Ezalatt az Atya minden gyermeke az Ő tenyerén van, különösen a nagy Figyelmeztetés lezajlása után, mert akkor nagyon sokan fognak megtérni. A régi hívőknek és a frissen megtérteknek nagy szükségük lesz Isten oltalmára, mert a BŰN embere hamarosan megkezdi félrevezető csábítását.

M: A Hiszekegy éneknél, amikor azt énekeltük, hogy "megtestesült a Szentlélek erejéből, született Szűz Máriától", ekkor megjelent a Szűzanya arany körvonalból, a bal karjában egy arany pólyába fekvő kisgyermeket fogott. A másik keze is ugyanabban a tartó helyzetben volt. Majd egy piros szív ereszkedett a Szűzanya melle elé, amelyet ragyogó arany fény vett körül. A szívben egy egyenlőszárú arany fénykereszt volt.

Jézus: Édesanyám így szól:" Mindnyájan Szent Fiam testvérei vagytok, hívők és hitetlenek egyaránt. Édesanyai szeretetemben egyik karomban Jézuskámat tartom, a másikba titeket tartalak. Szívemben szenvedek és sírok a legmegátalkodottabbakért, akik nem akarnak megtérni".

M: Átváltoztatáskor két kezet láttam, egy piros körlapot fogtak, amelyben két vonal volt, negyedelve a kört. Az egyik felső negyedben egy galamb ült a vonalon.

Jézus: A Nagy Figyelmeztetéskor minden bűnösre egyaránt szenvedés vár, ha vannak meg nem bánt és meg nem gyónt bűnei.

M:Karácsonykor, 25-én a bűnbánati imánál megjelent egy arany karika, benne egy arany vonal 12-t mutatva(1). Majd egy arany Y betű jobb és bal oldala mellett volt 1-1 égő fehér gyertya(2)

Jézus:Mivel már nagyon hamar megérkezik hozzátok Szentlelkem, ennek az Y korszaknak utolsó perceiben gyakoroljatok bűnbánatot, engeszteljetek szüntelenül, papok és világi hívek egyaránt!

                                                    folytatása következik

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

M látomásaival folytatom a naplót.

M: Átváltoztatáskor megjelent egy egyenlő szárú fekete kereszt, a felső szára beleért egy fehér omega betű belsejébe.

Jézus: Az igazak és a gonoszok egyaránt megtapasztalják a végső idők szorongattatásait, de nem egyformán.

M: Szentáldozás után megjelent a Mennyei Atya arca , majd egy arany félkörben egypiros pont látszott, és alatt egy álló, csíkos ceruza volt.

Jézus: Atyám így szól: "Csak írjátok üzeneteimet, ne féljetek semmitől, mert az Én védőpajzsom alatt vagytok!"

M: 2008. december 15-re virradó éjjel, amikor már éppen lefeküdtem, a következő látomásokat és benső mondatokat kaptam: a Mennyei atya jelent meg, majd egy lúdtollat tartó kezet láttam. Végül Magyarország körvonala jelent meg, és fölötte a lúdtoll látszott. Közben a Mennyei Atya szólt hozzám bensőleg:" Prófétám leszel, hogy hirdesd irgalmamat, hozzám emelhesd a szíveket és a lelkeket, és mint kincseket átadhasd Nekem."

M: A bűnbánati imánál megjelent egy hármas, kerek, domborszerű alakzat, amelynek a középső dombja tetején egy arany karika volt és benne egy arany vonal, amely a 12-es helyen állt..

Jézus: A következő legkiemelkedőbb esemény az emberiség történetében a Nagy Figyelmeztetés lesz. Amikor mindkét mutató a 12-re ér, attól kezdve bármelyik napon bekövetkezhet.

M: Átváltoztatáskor egy fekete tálat láttam, amelyben egy szál fehér színű gyertya égett. A tálból lefelé ment - jobbra és balra - 1-1 vonal, amely 1-1 sárgás-fehér, zöldlevelű szőlőfürthöz kapcsolódott.

Jézus: Imádkozzatok a bűnösök megtéréséért, hogy ők is jó termést hozzanak!

M: December 18-án, otthon egy szivárvány jelent meg, a tetején egy zöld fenyőfa látszott.

Jézus: Emberré válásommal új szövetséget kötöttem veletek. Ezt is ünnepeljétek, mert ez nagyon fontos szövetség számotokra!

                                   folytatása következik

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

" Vezetlek, Kicsim, csak támaszkodj Rám bátran! Láttam, szelíden reagáltál a durvaságra. De a következő lépést együtt tesszük: EGYETLEN SZÓVAL SEM VÉDJÜK MAGUNK IGAZÁT! "

2008. december 14.

Én: Látod, édes Mesterem? Már nem sírtam e mai lelki seb miatt, hanem rövid keserűség után megköszöntem Neked ezt a keresztet, és okozójáért imádkoztam el az egész nagyfalui (zöld) engesztelő füzetet. Bocsásd meg neki, hogy folyton megbánt, hogy gyűlöl! Gyógyítsd meg lelkét, és vond Magadhoz szívét!

Már érik bennem tanításod, már érzem, hogy csepegteted belém az ellenség-szeretetet. Erősíts ebben, és vezess kezemnél fogva, mert ezek az első, gyámoltalan lépéseim.

Jézus: Vezetlek, Kicsim, csak támaszkodj Rám bátran! Láttam, szelíden reagáltál a durvaságra. De a következő lépést együtt tesszük: EGYETLEN SZÓVAL SEM VÉDJÜK MAGUNK IGAZÁT!

Ha ezt meg tudod tenni, győztünk. Ne félj, nem kell sokáig várnod, és jön a következő támadás. Tisztítalak Szentlelkem fogadására. Ellenséged Miattam haragszik rád. Áldott légy kicsi Lélek, hogy elviseled. Érte mondott imáid pedig nem vésznek kárba, lelkét te fogod megmenteni, akit most annyira gyűlöl.

Van egy másik rosszakaród, aki irigységből próbál apró gáncsokat tenni. Légy hozzá türelmes és szeretetteljes! Egyre többen lesznek az ilyen felebarátaid, de te csak bízd Rám magad! Senki és semmi ne vegye el a kedved az új kegyelemtől, az égi beszédektől, amit kaptál tőlünk.

2008. december 22. hétfő

Én: A múlt hétfőn, amikor az égiek tanítottak bennünket, valaki a beszéd alatt a mobiljával lefényképezett engem. Ma megmutatta a felvételt, és azon a fejemtől kiindúlva egy nagy ívelt szivárvány haladt felfelé. A színes üvegablakokon átszűrődő fény csak kis színfoltokat képez a tárgyakon. Ez egy nagy, összefüggő szivárvány volt. Mi lehetett ez?

Jézus: Az Égiek láthatóvá tették, hogy rajtad keresztül vannak kapcsolatban az engesztelőkkel.

Én: Ma, hétfőn pedig az 5 Szent Seb csoport egyik résztvevője egy fehér szivet látott a fejem körül. Ez mit jelent Jézusom?

Jézus: A múltkori szentgyónással és bűnbánattal, az Én tisztító Vérem által hófehér lett a lelked, és azóta így megőrizted. A fehér szív a lelked jelképe.

Én: Ma délelőtt nagyon megijedtem. Mintha kiüresedett volna az agyam. Egyszerűen semmire sem emlékeztem. Még arra sem, hogy ma ki fog tanítani bennünket. Sőt az a szöveg is eltűnt, amit a Mennyei Atya diktált nekem. Még a téma sem jutott eszembe.

Végül megtaláltam a beszéd szövegét, de idegennek tűnt, semmire sem emlékeztem belőle. Azért azt sejtettem, hogy ez lesz a szövegem, hiszen rajta volt a mai dátum. Teljes kavarodás volt a fejemben. Mikor már ott ültem a templomban, akkor ismertem fel a beszéd mondatait. Mi történt velem? Csak nem pattant meg egy ér az agyamban?

Jézus: Emlékszel, hogy választottammal, X-el mit üzentem? A gonosz mindent elkövet, hogy megzavarja az égi beszédeket. Megpróbálja összekeverni aa agyadat. De mire szükség volt rád, közbe léptem, és kitisztítottam. Az engesztelésetek nagyon szépen sikerült. Ne félj Gyermekem, minden lépésedre vigyázunk.

Én: Még valami történt ezen a héten a hétfői engesztelésünkön. M barátnőm- míg születésnapi ajándékul közösen végig csókoltuk a Sebeidet Jézusom- látott egy szabálytalan lila medence-szerűséget, körülötte apró emberalakokkal, és az a medenceszerűség pulzált. Van-e ennek valami jelentősége, Mesterem?

Jézus: A lila pulzáló medence, a fekete alakok - a tisztuló lelkek, akik imáitok, illetve a szent cselekmény, Sebeim tisztelete hatására folyamatosan szabadulnak ki a tisztulás helyéről.

Így tudunk mi együtt dolgozni, az engesztelő gyermekeim és Én.

                                                      folytatása következik

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Rövidesen megjelenik keresztem az égen, legyetek éberek! Ezután következik a Nagy Figyelmeztetés, a Szentlelkem kiáradása."

M látomásaival folytatom a naplót.

M: Reggel, amikor az ágyban feküdtem, megjelent oldalnézetből a Szűzanya, fehér ruhában. Mellette, de kissé a feje fölött volt egy fehér karika, amelyben két fehér vonal egy nagyon vékony körcikket határolt.

Jézus: Édesanyám így szól: "Gyermekeim! Sokat foglalkozzatok a lelketekkel: bánjátok meg bűneiteket, végezzetek szentgyónást, mert az idő hamarosan lejár. Nem szeretném, ha a Szentlélek készületlenül találna benneteket".

M: A szentmise végén, az oltár előtt meghajolva láttam: az Úr Jézus arany körvonallal volt kirajzolva, de a ruhája telített arany színű volt. Egy arany körvonalu felhőn állt. Mindkét kitárt kezéből félköríves arany vonalak kapcsolódtak össze a felhővel.

Jézus: Kegyelmeimet gazdagon árasztom rátok.

M: Egy arany kapuféle jelent meg, amelynek a belsejében egy zöld fenyő volt látható, a kapu felett pedig egy sokágú fehér csillag látszott. Majd egy kinyitott könyvet láttam. Fehér lapjain arany színű írások voltak, a könyv körvonala is arany volt. Egy fehér kéz lúdtollal írt bele valamit.

Jézus: Karácsonykor megnyílik az Ég kapuja, és szeretet hull a Földre. Jeleket küldök nektek, vizsgáljátok az eget! Ezekben a napokban sok jó cselekedet bekerül az Élet Könyvébe.

M: December 7-én este, otthon megjelent közelről a Szűzanya, előtte kitárt szárnyú fehér galambok látszottak. A Szűzanya fehér ruhát és fehér fejkendőt viselt. A haja kilátszott a kendő alól. Majd bensőleg hallottam, amint ezt mondta:"Leányom, végezz szent gyónást, mert hamarosan itt az idő!"(1) Majd egy barna törzsű, zöld fenyőfa jelent meg, amelyen sok színes gömbdísz volt. A fenyőfa csúcsa felett fehér karikában egy fehér kereszt volt, rajta az Úr Jézus, ráfeszítve.(2) Majd a fenyő csúcsa feletti fehér karikából eltűnt a feszület, és egy hatágú sárga csillag jelent meg benne.(3) Azután egy fehér háromszögben egy kitárt szárnyú fehér galamb látszott, a feje körül fehér glóriával, majd eltűnt a háromszögből a galamb, és a Mennyei Atya arca látszott benne.(4)

Jézus: Édesanyám mondja nektek, hogy "a Szentlélek hamarosan útra kel". Rövidesen megjelenik keresztem az égen, legyetek éberek! Ezután következik a Nagy Figyelmeztetés, a Szentlelkem kiáradása.

Atyám így szól:"Készüljetek fel mély bűnbánattal, szentgyónással!

                                            folytatása következik

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Jézus: Az Y korszak adventjében sokat imádkozzatok, engeszteljetek, olvassátok a Szentírást! Az idő beteljesedett, bármikor indulhat Szentlelkem."

M látomásaival folytatom a naplót.

2008.december 7. vasárnap

M: Otthon megjelent a Mennyei Atya arca, majd ezt a mondatot hallottam:"Az elragadtatásotok a Z korszakban lesz." Azután egy Y betű jelent meg, amely előtt egy Z volt látható.

Jézus: Úgy van, ahogy Atyám mondja neked: Az elragadtatásotok a Z korszakban lesz.

M: A bűnbánati imánál megjelent egy kinyított írásos könyv, amely felett egy arany omega betű volt látható, egy vízszintes arany vonallal áthúzva. Felette egy szál fehér, égő gyertya látszott.

Jézus: Ha minden ember bűnbánatot tartana és engesztelne, nem lenne a Büntetés, mert minden bűnt eltörölnék a lelkek könyvéből.

M: Otthon történt, egy fekete omega betűben két fehér vonal egy vékony egységet határolt.

Jézus: Készüljetek, mert most már egészen kicsi idő van hátra a Figyelmeztetésig. (2008. november 25-én történt)

M: Olvasás előtt egy arany karika belsejében egy barna fahajót láttam vitorlával, a vitorlát fújta a szél.

Jézus: Mentőcsónakot küldök a lemaradóknak 1-1 jó lelki testvér személyében, és közben Én kegyelmemmel jó irányba hajtom a hajót.

M: Átváltoztatáskor egy arany háromszöget láttam, amelynek élei keresztezték egymást, a háromszög belsejében egy arany csengő látszott.(1) Majd egy keskeny, sárga hold-alakzat jelent meg, ami felett egy sárga csillag volt.(2)

Jézus: A Szentháromság jelzi a Nagy Figyelmeztetés közeledtét, de az égen is jeleket adok, hogy jobban felfigyeljetek.

M: Megjelent a Mennyei Atya arca, és ugyanebben a pillanatban a következő mondatot hallottam: "Hamarosan letelik az irgalmasság ideje, és Szentlelkem kiszakadva innét, elindul, hogy megvilágosítsa lelketeket." Majd egy omega betűben 2 vonal 1 egységet mutatott. Aztán a 2 vonal megindult egymás felé, és a 12-esen megálltak.

Majd egy kitárt szárnyú fehér galamb lefelé repült és fehér fénysugarakat bocsátott ki. Végül a Mennyei Atya látszott fehér ruhában, sötét palásttal. A feje mögött egy arany háromszög volt látható.

 

Jézus: Atyám úgy szólt, ahogyan neked lediktálta. Sötét palástot a megátalkodott lelkek gyászolására viseli, akik közül sokan meghalnak.

M: Egy fehér, ötágú csillag jelent meg, ami mögött egy fehér karika látszott. A csillag felett egy sokágú fehér csillag volt. Majd a sokágú csillag helyett egy csengő látszott.

Jézus: Mind az öt világrésznek jeleket adok az égen. Ezekkel a jelekkel csengetek, jelzek, hogy közeledik a Figyelmeztetés.

M:Egy fehér angyal jelent meg(1), majd egy lila hátoldalú kinyitott könyv, amelyen egy Y betű látszott.(2) Végül egy fehér galamb felett egy sárga karika látszott, egy jelzéssel a 12-es helyén.

Jézus: Az Y korszak adventjében sokat imádkozzatok, engeszteljetek, olvassátok a Szentírást! Az idő beteljesedett, bármikor indulhat Szentlelkem.

M: Egy kezet láttam, amely egy olyan ceruzát fogott, amelyből sárga fény áradt. Egy arany karikát láttam, amelyen egy jelző vonal volt.

Jézus: Írásaitokból fény árad az olvasók szívébe. Az idő beteljesedett.

M: Áldozás után megjelent az Úr Jézus, egy barna keresztre ráfeszítva. Alatta egy fehér karikában egy galamb látszott, amelynek a fejéből egy fehér vonal ment felfelé a kör széléig.

Jézus: Amikor a mutató a képzeletbeli 12-esre fog érkezni, megjelenik a keresztem jele az égen, és Szentlelkem megindul felétek.

                                                        folytatása következik

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Köszönöm, hogy így szeretsz minket! Köszönöm ezt a hatalmas kegyelmet. Ó, add Uram, hogy városkánk lakói felébredjenek, és részesei lehessenek ennek a boldogságnak! " 

2008. december 1.

Én: Az összes eddigi engesztelések közül talán ez a mai volt a legszebb Jézusom, a szenvedésről tanítottál. A lángoló, tüzes szeretet Közted és köztünk ide-oda járt. Jelenlétedtől izzott a levegő. A tanításodon kívül arra ösztönöztél, hogy hangosan imádkozzak, és Te válaszoltál. De hogyan?

A hangom csordultig megtelt a Te túláradó érzelmeiddel, és szívünk tobzódott az örömben. Köszönöm, hogy így szeretsz minket! Köszönöm ezt a hatalmas kegyelmet. Ó, add Uram, hogy városkánk lakói felébredjenek, és részesei lehessenek ennek a boldogságnak!

Jézus: Drága kis Szószólóm! Ott álltam közvetlenül melletted, lelkesítettelek, erősítettelek, és eltüntettem belőled a lámpalázat. Csak így tudtam igazán a szíveket megmozdítani. Szentlelkem csak úgy ontotta beléd a szebbnél-szebb szavakat, és felgyújtotta félénk kis szívedet.

Testvéreidben, akik nagyon szépen végezték a rózsafűzérek elmélkedését, szintén Ő működött. Áldott legyen minden drága gyermekem, aki eljön ezekre a karizmatikus engesztelésekre.

Küldtem nektek egy általunk megáldott gyógyítót is, B-t, aki teljessé teszi ezt a kis megújult csoportot. Az ő közreműködése sok lelki és testi gyógyulást, és sok megtérést fog lakóhelyeteken kieszközölni.

2008. december 3. szerda

Én: Jézusom, ma nagy öröm ért. X, a Te nagyon kedves választott gyermeked szinte egész éjjel Veled és a Szűzanyával beszélgetett, a mi új hétfői engesztelésünkről. Ő nagy kegyelembe részesül, mert évtizedek óta láthat és hallhat Benneteket. X nem tud eljönni ezekre az engesztelésekre, bizonyos okok miatt, ezért Jézusom megmutattad neki templomunkat, és az egész hétfői engesztelést.

Azt üzented nekünk, hogy ott, közöttünk valóságosan is jelen vagytok. Édesanyánk végig ott áll, és járkál közöttünk, leül a padba egy-egy engesztelő mellé, sokakat megáld. Azt is mondtad, hogy nagy örömet okozunk nektek ezekkel az engesztelésekkel.

Drága Megváltóm! Megüzented nekem, hogy két konkrét kérésed van hozzám:

1,Minden alkalommal, a tanításaitok előtt ezt mondjam: JÉZUSOM SZERETLEK, TÉGY A BÉKÉD ESZKÖZÉVÉ! Ez a fohász meg fog engem védeni a belső ellenségtől.

2,Ima végén, a két záróének előtt nézzünk pár percre a Tabernákulum felé, mert mindig ott áll Mennyei Édesanyánk, és megáld minket. Ilyenkor mindenki vessen keresztet!

2008. december 3. szerda éjszaka

Én: Epesztő nagy szomjúság fogott el Jézus után, imáim közbe. Abba kellett hagynom és hullott a könnyem.

Jézus: Hagyj engem is szóhoz jutni! Nagy terveim vannak veled, kicsi Lélek. Te még nagyon sok embert fogsz felém terelni.

Tudod-e, hogy miért oly kedves Számomra a szereteted? Mert pusztán a hiteden alapszik. Nem hallasz, nem látsz, és mégis nagyon szeretsz. Sok kegyelembe lesz még részed, hamarosan eljön az ideje.

2008. december 4. csütörtök

Én: A mai Oltáriszentség imádáson rajtam keresztül szóltál hozzánk, édes Mesterem! Azt mondtad, mostanában véres könnyeket hullatsz a tenger sok bűn miatt, de ma itt letöröltük könnyeidet.

Arra kértél bennünket, hogy a szentségimádást a Szentháromság dicsőítésével kezdjük, és hívjuk segítségül a Szentlelket és a Szűzanyát. Szent Szavaid tele voltak lángoló szeretettel.

                                                    folytatása következik

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkefelhő

Hit Vallás Vallás Hit